26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

RotaChrom Dabas
16
Telekom Veszprém
38
Magyar Kupa
(Elődöntő)
Ápr. 06. Szombat, 13:00
A Telekom Veszprém a RotaChrom Dabassal csapott össze a fináléba jutásért a Magyar Kupa 2019-es négyesdöntőjében, Debrecenben. A szombati játéknapon ez volt az első találkozó, amelyet a Balatonfüredi KSE – MOL-Pick Szeged elődöntő követetett.
 
A meccset a Dabas kezdte, és Szöllősi góljával meg is szerezték a vezetést, ám a következő támadásból Nagy egyenlített, majd Marguc át is vette a vezetést az „Építőknek”. Mahé 100. veszprémi gólja majd Marguc újabb találata pedig háromgólos előnyhöz juttatta a címvédőt. Mikler védett, majd Blagotinsek volt eredményes a kontratámadás végén, ezzel 5 perc után 1:5 volt az elődöntő állása. A Veszprém koncentrált játékának és Mikler védéseinek köszönhetően a Dabas a következő 5 percben csak egyszer tudott betalálni, ugyanakkor Ilic kétszer is eredményes volt, míg Strlek egyszer (10. perc: 2:8). Negyed óra után 3:10 volt az állás, a Dabas egyszer talát be hetesből, míg Mahé újabb 2 akciógólt szerzett a másik oldalon. Perisic és Nilsson gólja után, a 20. perc végén Tomori Győző másodszor is időt kért 4:11-es állásnál. A 24. percben Nilsson gyönyörű góljának tapsolt a közönség, amely a svéd beállós 3. találata volt (5:14). Strlek remek góljával már 10 góllal vezetett a bakonyi csapat a 28. percben (5:15). Az első félidő hátralévő részében még 1-1 gólt szereztek a felek, így 6:16-os állásnál vonulhattak az öltözőbe a játékosok.
 
A második játékrész Nenadic góljával vette kezdetét, amire Szöllősi válaszolt (32. perc: 7:17). Majd Ilic és Blagotinsek növelte tovább az előnyt, ám utóbbit nem sokkal rá kiállították Szöllősi újabb találata után. Ám Gajic emberhátrányban kétszer is betalált, így 36 perc után az állás 8:21 volt a Veszprémnek. Ekkor Manaskovot is kiállították, Perisic pedig belőtte a büntetőt, ám Gajicnak ismét volt válasza. A 38. percben Blagotinsek végleg kiállt a 3. kétperces büntetése nyomán, Perisic pedig ezt a hetest is értékesítette (10:22). A következő két percben veszprémi gólok érkeztek Ilic és Gajic révén, így a 40. percben 10:24-es állásnál kért időt a Dabas vezetőedzője. A következő 5 percet 1:4-re nyerte a Veszprém - Gajic, Manaskov, Nilsson és Ilic góljainak köszönhetően (45. perc: 11:28). Az 50. perc végén Szuharev első góljának örültek a veszprémi nézők, amely immáron a 12:33-as állást eredményezte. A következő 5 perc a Dabasnak sikerült jobban, hiszen ők 4 gólt szereztek a veszprémi 2 találat ellenében (55. perc: 16:35). Az első elődöntő utolsó gólját Lékai szerezte, ezzel beállítva a 16:38-as végeredményt. A Telekom Veszprém tehát bejutott a vasárnapi fináléjába.
RotaChrom Dabas - Telekom Veszprém 16:38 (6:16)
  
RotaChrom Dabas: Holló, Pallag – Garajszki, Kekezovity 1, Shinnosuke, Bíró 1, Perisic 6 (4), Halász, Zakics 1 (1), Klyuyko, Borsos 1, Kiss 1, Országh 1, Szöllősi 3, Simovic 1, Ádám
 
Telekom Veszprém: Mikler – Manaskov 4, Ilic 6 (3), Gajic 7, Nilsson 5, Nagy 1, Marguc 2, Strlek 2, Terzic, Blagotinsek 2, Nenadic 4, Mahé 3, Szuharev 1, Mackovsek, Lékai 1
 
Hétméteres: 6/5 ill. 3/3
Kiállítás: 6 perc ill. 12 perc
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?