26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
MKB Veszprém KC
41
Gyöngyösi KK
11
Magyar Bajnokság
(15. forduló)
Dec. 19. Szombat, 18:00
Veszprém Aréna
Bírók: Herceg József, Wiedemann Viktor
Hosszas várakozás után kezdődhetett el a mérkőzés, mivel a játékvezetők csak jelentős késéssel érkeztek meg Veszprémbe. A vendégek edzője még rosszabbul járt, mivel a nagy havazás miatt kialakult budapesti közlekedési helyzet megakadályozta, hogy elutazzon a találkozóra. A zord idő ellenére 1200-1300 néző várta a pályára vonuló csapatokat.
 
A mérkőzésen hamar jelentős előnyt szereztünk, a 14. perben már 10 gól volt az előnyünk (11:1). A gyöngyösiek teljesen tanácstalanok voltak a védőfalunk előtt, amelyen ha túljutottak, akkor Peric állta az útjukat. A félidő végén már több mint 20 gólos volt a különbség (25:4).
 
A második félidőben tovább folytatódott az örömjáték, változatlanul jól védekeztünk és Fazekas is sorra mutatta be a bravúrokat (40. perc 32:5). Az összecsapás utolsó negyedében a csapat csak a nézők kiszolgálására törekedett, szebbnél szebb gólokat próbált szerezni. Perez „pincérejtése” még nem jött be, de a Gulyás-Sesum kombinációnál már felállva tapsoltak a nézők. A végén csak az volt a kérdés, elérjük-e a 30 gólos különbséget, végül az utolsó percben ez is sikerült (41:11), ami után a kitartó közönség hosszasan ünnepelte a csapatot.
MKB Veszprém KC - Gyöngyösi KK 41:11 (25:4)
 
MKB Veszprém KC: Dejan Peric - Iváncsik Tamás 6, Carlos Perez 4, Zarko Sesum 5, Uros Vilovski 11, Mirsad Terzic 3 (1), Iváncsik Gergő 4 - Csere: Fazekas Nándor, Gulyás Péter 2, Ivan Lapcevic  2, Evgeny Lushnikov 2, David Korazija 2.
 
Gyöngyösi KK: Kovács János - Varga Attila 2, Bognár Róbert 1, Patócskai Krisztián, Pető Zoltán, Sándor Ákos 2, Bakos Ádám - Csere: Kaplonyi Zoltán 4 (1), Nigrinyi Tibor, Muhl Antal, Szabó Tamás, Trivkovics Darko 2, Benis Bence
 
Hétméteres: 2/1 ill. 4/1
Kiállítás: 2 perc ill. 10 perc
Mocsai Lajos: "Sajnálom, hogy a Gyöngyös ilyen csekély ellenállást tanúsított. Szerettük volna egy komolyabb mérkőzéssel szórakoztatni a nézőket így Karácsony előtt. Valószínű, hogy a teljesítményükbe belejátszottak a körülmények is. Ami pozitív, hogy a csapat mindkét félidőt komolyan vette. Mind a kapusok, mind a mezőnyjátékosok a jó játékukkal megköszönték az egész éves buzdítást. Mindenkinek nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!"
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?