26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

FTC
27
Telekom Veszprém
30
K&H Liga
(2)
Sze. 18. Szombat, 18:00
Már a mérkőzés kezdetét jelző sípszó előtt is volt oka az örömre a Veszprém-szurkolóknak, hiszen hosszú sérülést követően visszatért a pályára a csapatkapitányunk, Rasmus Lauge. Ennek ellenére a Ferencváros kezdte jobban a találkozót, nem utolsósorban a kiváló formában védő Marián Zernovicnak köszönhetően. A 11. percben is még 5-2 állt az eredményjelzőn – Momir Ilic ki is kérte első idejét. Ezt követően ugyan szépen, lassan ledolgoztuk hátrányunkat (8-8), de a folytatásban ismét ránk tudta erőltetni az akaratát az FTC, így végül négygólos hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok (16-12).
 
A szünetben több poszton is változtatott Momir Ilic, beállt többek közt a PSG elleni meccs hőse, Omar Yahia is, de még így is sokáig őrizte előnyét a Ferencváros. A zöld-fehérek rendkívül lelkese, aggresszívan küzdöttek a látszólag néha még a csütörtöki meccset nyögő vendégek ellen. Egészen az 52. percig kellett várni az egyenlítésre: Manuel Strlek alakította az állást 25-25-re egy lerohanás végén. Alig két perccel később Momir Ilic másodjára is magához hívta csapatát. Ezt követően – a mérkőzés során először – átvettük a vezetést is, ezúttal is Manuel Strlek volt a „tettes” (26-27). A hajrá hatalmas küzdelmet hozott, de Momir Ilic tanítványai nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból, így két ponttal távozhattak az Elek Gyula Arénából (27-30). 
FTC - Telekom Veszprém 27-30 (16-12)
 
FTC: Győri, Zernovics – Turák, Tóth, Bognár, Fűzi 3, Nagy 4, Ónodi 4, Imre, Pordán 3, Denreczeni, Andelic 5, Prainer, Mikita, Bujdosó 6, Kovacsics 2.
 
Telekom Veszprém: Cupara, Mikler  – Manaskov 2, Yahia 5, Maqueda 2, Nilsson 2, Ligetvári 5, Lauge, Strlek 3, Lukács 2, Blagotinsek, Mahé 1, Ilic 3, Dörnyei, Lékai 4, Sipos 1.

Hétméteresek:  7/2 illetve 6/3
Kiállítások:  4 perc illetve 6 perc
Nyilatkozatok:
 
Momir Ilic: – Először is gratulálok a Ferencvárosnak! Tudtuk, hogy minőségi csapatról van, hogy nehéz dolgunk lesz, ezért is kértem azt a srácoktól, hogy száz százalékot nyújtsanak, mint minden meccsen. Tudom, hogy nehéz alig 48 óra alatt regenerálódni, de ilyen a profi kézilabda.
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT. | LV INTERNATIONAL KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | MKB BANK ZRT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?