26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

Telekom Veszprém
49
NEKA
32
K&H Liga
(12)
Dec. 12. Vasárnap, 15:30
Veszprém Aréna
A Telekom Veszprém a 2021-es év utolsó mérkőzésén a NEKA együttesét látta vendégül. A balatonboglári fiatalok kezdték a találkozót, de Lékai talált be először egy szép lerohanás végén. A vendégek már az első percektől fogva kemény védekezéssel találták szembe magukat és hamar 5-1 állt az eredményjelzőn, így a NEKA időt kért. Gyors játékot játszott mindkét együttes, de a Lékai vezette Veszprém fokozatosan lépett el ellenfelétől (10. perc 10-5). A félidő közepén továbbra is 5 gól volt a hazai előny és Ilic a megszokott módon cserélt a belső posztokon. Cupara szép védéseiből könnyen jöttek a veszprémi gólok, főként Strlek volt eredményes indítások után. 20 perc játék után 31 gól esett, ami jól mutatja a mérkőzés intenzitását (19-12). Rendkívül élvezetes volt az első félidő, mindkét együttes szép megoldásokkal rukkolt elő, Mahé üres kapus gólja pedig már a 10 gólos különbséget jelentette a szünetre.
 
A második játékrész Lukács szép góljával indult, a kapuba pedig Corrales érkezett. Yahia elhibázta a büntetőjét, a NEKA pedig zsinórban szerzett 3 gólt. A NEKA főként szélről és beálló pozícióból volt eredményes, míg a Veszprém a gyors lerohanásokat forszírozta. (40. perc 33-26). Dörnyei kiállítását kihasználva a NEKA 6 gólra csökkentette hátrányát. A Veszprém gyorsan megrázta magát és hatalmas átlövés gólokkal visszaállította a 10 gólos különbséget (47. perc 38-28). Az utolsó negyedórára Csányi is pályára léphetett első bajnoki mérkőzésén és gólokkal tette emlékezetessé debütálását. A végére fokozatosan nyílt az olló a két csapat között és Nilsson gólja már a 45. veszprémi gólt eredményezte (45-30). Az esztendő utolsó mérkőzése igazi gólparádét hozott és a Veszprém közönség szórakoztató mérkőzésen diadalmaskodott.
Telekom Veszprém – NEKA 49:32 (27:17)
 
Telekom Veszprém: Corrales, Cupara – Yahia 4, Maqueda 3, Nilsson 8, Ligetvári 4, Marguc 2, Strlek 6, Lukács 5, Blagotinsek 1, Mahé 7, Csányi 3, Dörnyei 2, Lékai 3, Sipos 1
 
NEKA: Palasics, Takács – Temesvári 3, Szeitl 1, Mikita 1, Krakovszki Zs. 2, Papp 3, Sisa 1, Krakovszki B., Tárnoki 1, Kiss 3, Dely 5, Fekete 2, Bendicsek 1, Draskovics, Kovács 9
 
Kiállítások: 10 perc ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1 ill. 4/4

 
Sótonyi László:- Gratulálok a Veszprémek a győzelemhez, megérdemelten nyertek ekkora különbséggel. És szeretnék gratulálni a saját csapatomnak is! Ha valaki azt mondja, hogy az év végén az ötödik helyen állunk, biztosan kételkedtem volna a szakmaiságában. A Veszprémnek köszönöm, hogy komolyan vett minket. Szeretnénk tavasszal folytatni ezzel a lendülettel tovább. Új célokat, új kihívásokat tűzünk ki magunk elé. Dolgozunk tovább.
 
Kovács Gergő:- Megérdemelt győzelmet aratott a Veszprém. Hatalmas élmény volt ilyen sztárjátékosok ellen pályára lépni. Voltak jó periódusaink, ezekre kell építeni a jövőben.
 
Momir Ilic:- Szeretnék gratulálni a NEKA csapatának és a sajátomnak is természetesen. Azt kértem a fiúktól, hogy vegyék komolyan a meccset és ez meg is valósult, elégedett voltam a mérkőzéssel. Szeretnék jó pihenést kívánni a csapatomnak és az EB-n játszóknak sok sikert. Jöjjenek vissza egészségesen! A szurkolóknak pedig boldog karácsonyt és boldog új évet kívánok!
 
Csányi Dániel:- Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam az első csapatban. Gratulálok a NEKA-nak a jó fél szezonjukhoz. Végig koncentráltan játszottunk és komolyan vettük a találkozót, ahogy az edzőnk kérte tőlünk.
 
 
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?