26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

SBS Eger
21
Telekom Veszprém
40
K&H Liga
(K&H Liga)
Nov. 13. Péntek, 18:00
Kemény Ferenc Sportcsarnok
A Telekom Veszprém az SBS-Egerhez látogatott a K&H Ligában. A Veszprém kezdte a mérkőzést, de nem sikerült betalálni az első támadásból. Ez később Manaskovnak sikerült először a 2. percben. A hazai csapat az első percekben nem tudott betalálni, viszont a hibákból hamar 3:0-s előnyt adott a Veszprémnek. A 6. percben Székely kapott piros lapot, miután egy gyorsindítás után ütközött az egri támadóval hatoson kívül. Két perccel később emberelőnyben egyenlített az Eger, kapusunk két üreskapus góljával. A döntetlen nem tartott sokáig, egyenlő létszámban 4:8-ra módosította az állást a Veszprém a 10. percben. Időt is kért Tóth Edmond. A négygólos előnyt tudta tartani a Veszprém, még a 20. percben is. Az előny a félidő végére csak nőtt, így 12:20-as veszprémi vezetéssel vonulhattak szünetre a felek.
 
Hibákkal indult a második játékrész mindkét oldalon. Az Eger főleg a jobbszélen volt aktív, onnan szerezte góljait. A 40. perc környékén Tönnesen góljai vitték előre a csapatot, ekkor 16:24 volt az állás. Egy perccel később tízet tett közé a Veszprém 16:26. Ellenfelünk elhamarkodta támadásait, ebből pedig szép lerohanás gólokat tudtunk szerezni. Tóth Edmondnak ismét időt kellett kérnie 14 gólos különbségnél. Az 50. percben 18:33-ra vezetett az „Építők”. Csapatunk végig vezetve simán győzte le a mindössze második meccsét játszó Egert, ezzel tartja veretlenségét a bajnokságban. Végeredmény: SBS-Eger – Telekom Veszprém 21:40
SBS-Eger – Telekom Veszprém 21:40 (12:20)
 
SBS-Eger: Balogh 2, Moscoso – Holdosi 1, Kiss, Machac 2, Tóvizi 1, Kovács 2, Lezák 4 (2), Szepesi 1, Tóth 3 (1), Rédei, Schmid, Száva, Szuharev 2, Bernatonis 2, Mándy
 
Telekom Veszprém: Székely, Cupara – Manaskov 9, Moraes 3, Tonnesen 5, Nilsson 7, Markussen 1, Ligetvári, Marguc 7, Lauge 2, Nenadic 4, Borozan 2
 
Hétméteresek: 4/3 ill. 0/0
Kiállítások: 0 perc ill. 4 perc
David Davis: Elégedett vagyok a végeredménnyel, és a csapatommal. Jól játszottak a srácok. Az Eger három hónappal ezelőtt játszotta az utolsó meccsét, úgyhogy sok sikert nekik a továbbiakban.
 
Gasper Marguc: Szerettük volna visszaszerezni azt az érzést így válogatott szünet után, hogy milyen jól játszani. Ez sikerült is, és fel tudtunk készülni a jövőheti Bajnokok Ligája találkozóra. Hatvan percig komolyan vettük a mérkőzést, és jó kézilabdát játszottunk. Várjuk a jövőheti BL összecsapást.
 
Tóth Edmond: Gratulálok a Veszprémnek. Örülök, hogy komolyan vették a meccset, hatvan percig magas tempót diktáltak és jól védekeztek. Mi a maival fel tudtuk mérni, hogy hol is tartunk. Mindenki megtette a magáét. Támadásban még sokat hibáztunk, nem túl jó a lövőhatékonyságunk.
 
Balogh Tibor: Végre pályára léphettünk a mögöttünk hagyott nehéz hetek és hónapok után. Volt egy jó felkészülésünk a nyáron, aztán le is álltunk és elölről kellett kezdeni mindent. Vártuk a mai találkozót, de jobb lett volna nézők előtt játszani. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, megyünk tovább bármi is legyen.
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?