26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

Telekom Veszprém
38
HE-DO B.Braun Gyöngyös
32
K&H Liga
(K&H Liga)
Máj. 07. Kedd, 18:00
Gajic szerezte a mérkőzést első gólját, a főleg hibákkal kezdődő Gyöngyös elleni találkozón. Mindkét csapat kihagyta helyzeteit az első pár percben, de utána oda-vissza ment a góllövés. A hatodik percben 4:3-ra tudott vezetni a Gyöngyös, de hamar fordított a Veszprém. A 10. percben Dragan Gajic harmadik gólját is meglőtte, ami összességében az 500. volt neki veszprémi mezben. Ekkor 7:6-ra vezetett a hazai csapat. Tóth Mihály a gyöngyösi kapuban nem védett sok labdát, így a 11. percben Buzogány érkezett a helyére. A 16. percre sikerült ellépnie a Veszprémnek 13:8-ra, miután a Gyöngyös továbbra sem tudta gólra váltani támadásait. Időt is kért Konkoly Csaba vezetőedző. Az időkérés nem segített, hiszen a következő 5 percben egyetlen gólt lőtt a vendégcsapat, míg a Veszprém négyet is, főleg lerohanásból. A 26. percben beállította a hazai csapat a tízgólos különbséget, Mackovseknek köszönhetően, 20:10. A szünetre kettőt le tudott faragni a hátrányából a Gyöngyös, így 22:14-re vezetett a Veszprém.
 
A második játékrész ismét hibákkal kezdődött, valamint Kent Robin Tonnesen góljával. A 38. percben 28:20 volt az állás, majd Konkoly Csaba második idejét is kikérte. A vendégeknél Lubomir Duris húzta a csapatot, jól irányított és szép lövésekből talált be. A Veszprém ennek ellenére még gól után is végig tudott rohanni ellenfelén, és könnyű gólokat szerzett. A 44. percben már 32:24 volt az állás. Kent Robin Tonnesen már hét gólnál járt a 47. percben. Az 50. percben Szuharev Lev is pályára lépett, tízgólos veszprémi vezetésnél. A Gyöngyös mindent elkövetett, de csak zárkózni tudott, a Veszprém közelébe kerülni nem. A végeredmény: Telekom Veszprém – HE-DO B.Braun Gyöngyös 38:32.
Telekom Veszprém – HE-DO B.Braun Gyöngyös 38:32 (22:14)
 
Telekom Veszprém: Mikler – Manaskov 5, Ilic 1, Tonnesen 7, Gajic 5, Marguc 5 (1), Strlek 3, Terzic, Blagotinsek 6, Nenadic 2, Mahé 1, Szuharev, Mackovsek 2, Szűcs 1, Lékai
 
HE-DO B.Braun Gyöngyös: Tóth, Buzogány – Urbán, Jaros 1, Sipeki 1, Varsandán 6 (2), Ubornyák 1, Gábori 1, Duris 4, Vilovski 8, Gerdán, Krivokapic 1, Herceg 6, Gráf, Markez 1, István 2
 
Hétméteresek: 1/1 ill. 2/2
Kiállítások: 4 perc ill. 2 perc
 
David Davis: Gratulálok a Gyöngyösnek, mivel gyors és jó kézilabdát játszottak. Fittek és erősek. Megpróbáltunk minél jobban felkészülni a mai meccsre, és ezzel a győzelemmel bejutottunk a döntőbe a Szeged ellen. Azt kértem ma a játékosaimtól, hogy vegyék komolyan a találkozót. Elégedett is vagyok a teljesítményükkel. Nem kezdtük jól az első félidőt, de Mikler Rolandnak volt jó pár védése, amiből futni tudtunk. A második játékrészben megnehezítette a dolgunkat az ellenfelünk, hiszen magasan tartotta a tempót. Másodikok lettünk az alapszakaszban, de még van mérkőzésünk, amire készülnünk kell.
 
Kent Robin Tonnesen: Azt gondolom, hogy jó meccs volt a mai. A Gyöngyös jól játszott, nekünk pedig voltak problémáink védekezésben az első félidő elején. Elég nagy különbség alakult ki, végül a szünetre nyolcgólos előnnyel fordulhattunk. Elég jól játszottunk ma, és sikerült olyan elemeket játszani, amelyeket gyakoroltunk is edzésen. Sok sikert a Gyöngyösnek a maradék mérkőzéseihez.
 
Konkoly Csaba: Gratulálok a Veszprémnek, duplán is, egyrészt a Final4-ért, másrészt pedig a mai győzelemért. Rész céljaink voltak ma, az első félidőben viszont elmenni látszott hajó. Talán a lámpaláz jobb szó az állapotunkra, mint a kétségbe esés. Saját hibáinkból kaptuk a könnyű gólokat. A második félidőre hatékonyabbak voltunk a támadásban és védekezésben is. Talán elég csak annyit mondanom, hogy az első játékrészben nyolc technikai hibánk volt, a másodikban már csak három valamint a védekezés is javult. Megmutattuk a második félidőben, hogy mi is tudunk kézilabdázni. A mai mérkőzésből annyira pozitívan tudtunk kijönni, hogy nem lett nagy vereség a vége.
 
Varsandán Milán: Gratulálok a Final4-hoz és a mai győzelemhez. Próbáltunk ügyesen és okosan játszani ma, hogy minél kisebb legyen a különbség, és hogy adjuk ki magukból, amire képesek vagyunk. Az első félidőben játszott a gyors játékban sokat hibáztunk. A másodikban viszont örülök, hogy maradt a jó tempó, és eredményesebbek voltunk. Élmény itt játszani, és köszönjük a vendáglátást.
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?