26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Vecsés SE
27
Telekom Veszprém
39
K&H Liga
(K&H Liga)
Ápr. 02. Kedd, 18:30
A Telekom Veszprém a pont nélkül álló Vecsés otthonába, Monorra látogatott ma a K&H Ligában. A magyar rekordbajnok keretében csupán egy jobbátlövő volt található, a fiatal Szuharev Lev, ugyanis Nagy László pihenőt kapott, míg Kent Robin Tonnesen továbbra is sérülésével bajlódott. A másik fiatal a csapatban ma a beálló Szűcs Bence volt.
 
A hazaiak jól kezdtek, a meccs elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, így az 5. percben 4:4 volt az állás. Majd Újvári, Gajic egyszer-egyszer és Vojinovic kétszer volt eredményes így 7:5-re vezetett a Vecsés. Gajic újabb góljával 7:6-ra zárkózott a vendégcsapat a 10. percben, egy perccel rá pedig Nenadic és Manaskov találataival már fordított (7:8). A hazaiak kapusának, Vitáris Norbertnek köszönhetően a 15. percben még mindig döntetlen volt az állás: 10:10. 5 perccel rá azonban Manaskov és Nenadic kínai figurából szerzett szép gólja már a 11:14-es előnyt jelentette az „Építőknek”. A következő percek a vendéglátóknak sikerültek jobban, sikerült zárkózniuk ám a 25. minutumra ismét háromgólos vendégelőnynél fordultak az együttesek, amit egy perccel később Szuharev első gólja tovább növelt (14:18). A félidő utolsó percei a remekül védő kapusokról szóltak, na meg az újabb gólt szerző Szuharevről. A félidei eredmény 14:20 volt a Veszprém javára.
 
A második félidő első hat percében a hazaiak csak egy, míg a vendégek négy gólt szereztek (15:24). 41. percre már 9 gólos volt a Veszprém előnye Ilic büntetője után (17:26). Két perccel rá már a tízgólos előny is megvolt a vendégeknek Strlek góljának és Mikler védéseinek köszönhetően. A második félidő felénél Marguc gólja után 18:29-re vezetett már az „Építők”. Az 50. percben a hazaiak részéről Újvári lőtt gyönyörű gólt, amire Mackovsek 100. veszprémi találatával válaszolt. Majd Mikler védett, a szlovén balátlövő pedig újabb gólt szerzett. Ezután könnyű gólok jöttek a veszprémi szélsőktől, amelyeket Marguc és Strlek szállított, míg a túloldalon Vojinovic és Radosavljevic talált be. Három perccel a vége előtt így 24:38-ra vezetett a Veszprém. A meccs vége a hazaiaknak sikerült jobban, így végül 27:39-re nyert a Telekom Veszprém.
Vecsési SE – Telekom Veszprém 27:39 (14:20)
 
Vecsési SE: Vitáris, Kránitz – Győrfi 2, Nagy A., Antal, Simányi 1, Takó 1, Lendvay, Benmiloud 2, Antal 2, Radosavljevic 3, Haszilló 2, Marczinkó 1, Vízler 1, Vojinovic 6, Ujvári 6
 
Telekom Veszprém: Mikler – Manaskov 3, Ilic 7 (3), Gajic 5 (2), Nilsson 3, Marguc 3, Strlek 4, Terzic, Blagotinsek 5, Nenadic 3, Mahé, Szuharev 2, Mackovsek 4, Szűcs, Lékai
 
Hétméteresek: 1/0 ill. 5/5
Kiállítások: 8 perc ill. 4 perc
 
 
David Davis: Ez a meccs a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőnk, és a Magyar Kupa négyes döntő közé esett. Ha nem játszottunk volna ma, akkor edzünk. Próbáltam mindenkinek lehetőséget adni, hogy érezze a találkozó ritmusát. Tudtuk, hogy az ellenfelünk az utolsó a bajnokságban, és így a Magyar Kupára tudunk készülni. Azt gondolom, hogy jól jött ez a találkozó nekünk, és szerencsére nem is volt olyan komplikált.
 
Momir Ilic: Minden tiszteletet megadva a Vecsésnek, a minőség a mi oldalunkon volt ma. Nem kezdtük jól az első félidőt, de aztán minden összeállt, még a védekezés is. Az ehhez hasonló összecsapásokat is komolyan kell vennünk.
 
Damir Stojanovic: Mindig megtiszteltetés egy ehhez hasonló erős Bajnokok Ligája csapattal találkozni. Megtisztelő számomra is, mint edző, illetve a játékosaimnak is ilyen játékosok ellen játszani. A Veszprém erős volt, és meg is próbáltunk felkészülni belőlük. Számunkra a Liga Kupa a legfontosabb most. Megpróbáltunk kisebb dolgokat fejleszteni, és elégedett vagyok, ahogyan a játékosaim teljesítettek, harcoltak és reagáltak a taktikai utasításokra. Ha a Veszprém ellen be tudunk találni ezekből, akkor remélem, hogy a gyengébb együttesek elleni is sikerül.
 
Nebojsa Vojinovic: Nagyon örülök, hogy ilyen erős Bajnokok Ligája csapattal játszhattunk. Azt éreztük, hogy a Veszprém játékosok kicsit fáradtak voltak, és jól is játszottunk. Utána viszont azt láttuk, hogy nagyon jó az ellenfelünk, a vége pedig ez lett. Gratulálok a Veszprémnek.
 
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?