26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

Telekom Veszprém
35
MOL-Pick Szeged
24
K&H Liga
(Döntő, 1. mérkőzés)
Máj. 23. Csütörtök, 18:30
Veszprém Aréna
A 2019-es magyar bajnoki döntőt a Telekom Veszprém kezdte, de nem született gól belőle, a másik oldalon viszont Bánhidi hétméterest harcolt ki, Canellas szerezte meg a vezetést a Szegednek. Ezt követően mindkét csapat hibákkal játszott, és csak az 5. egyenlített a Veszprém Gajic heteséből. Egy perccel később már vezetett is az Építők Nagy László góljával 2:1-re. A 8. percben 3:3 volt az állás, a 12. percben pedig továbbra is egyenlően álltak a felek, 5:5-re. Ugyanebben a percben Blagotinsek másodszorra kapott két percet. A két fél fej fej mellett haladt, többnyire veszprémi vezetéssel, amelyet mindig ki tudott egyenlíteni a Szeged. A 16. percben 8:8 volt az állás. Először a 19. percben tudott meglépni ellenfelétől a Veszprém, ekkor 10:8-ra, majd még ebben a percben 11:8-ra. Az előny nem tartott sokáig, a 22. percre visszajött egy gólra a Szeged, és a 24.-ben ki is egyenlített, illetve a 26.-ban átvette a vezetést 12:13-ra. A 27. percben megkapta harmadik kétpercét is Blagotinsek, így ő már nem léphetett pályára a meccs további szakaszában. Az első félidőben bár mindkét együttes meg tudott lépni a másiktól, mégis nyílt maradt a mérkőzés a második játékrészre. Félidőben 13:14 a Szegednek.
 
Az első gólt Bánhidi szerezte a második félidőben, majd Nenadic következett talpról. Egy rossz szegedi támadás után Nagy László lerohanásból máris egyenlített. Nagy gólja után folytatódott az adok-kapok, 17:17 volt az állás. Mikler a 36. percben második hétméterest is hárította, ezúttal Sigurmannssonét, majd rá két percre átvette a vezetést a Veszprém, 18:17. Manaskov góljával a 40. percben 19:17 volt az állás már a hazai csapatnak, majd szintén Manaskov hármat tett közé, időt is kért a Szeged. A 42. percben 21:17 volt a Veszprémnek, egy perccel később pedig 22:18. Dragan Gajic nyolc gólnál tartott már ekkor. A Szeged elkezdett hibázni támadásokban, amiket a Veszprém büntetett, és ötgólos előnyre is szert tett a 44. percig. A 49. percben 25:19 volt. Utóbbi a legnagyobb különbség volt a mérkőzésen. A Szeged kapkodni kezdett támadásban, eladta a labdát és könnyelmű lövésekbe bocsátkozott, így lehetett, hogy az 50. percben kilenc gólra nőtt a Veszprém előnye, 28:19. A Szeged továbbra sem találta magát, a Veszprém viszont szórta a gólokat és 31:20-ra elhúzott. Mikler szép védeseket mutatott be, a védelem jól teljesített előtte, támadásban pedig dinamikusan és szépen játszott a csapat. Az 58. percben 34:22 volt a Veszprémnek, a nagy különbség pedig maradt a végéig. Végeredmény: Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 35:24
Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 35:24 (13:14)
 
Telekom Veszprém: Sterbik, Mikler – Manaskov 4, Ilic 1, Tonnesen 1, Gajic 9 (6), Nilsson 3, Nagy 3, Terzic, Blagotinsek 1, Nenadic 6, Mahé 2, Mackovsek 2, Lékai 3
 
MOL-Pick Szeged: Alilovic, Sego, Nagy – Maqueda 5, Kallman 1, Bodó, Sigurmannsson 1 (1), Canellas 7 (4), Henigman, Sunajko, Gaber, Sostaric 2, Bánhidi 3, Kasparek, Bombac, Zhitnikov 5
 
Hétméteresek: 6/6 ill. 8/5
Kiállítások: 14 perc ill. 8 perc
 
 
David Davis: Nagyon elégedett vagyok a csapat, és a Szurkolóink teljesítményével. Kiválóak voltak. A meccs kiegyenlített volt az első félidőben. Mindenki jól koncentrált. A második játékrészben mindenki jól játszott, Petar Nenadic frissen állt be, köszönhetően a rotációnknak. Mikler pedig remekül védett. Ez csak az első fele a párharcnak, de nem szabad belealudnunk, hiszen tudjuk, hogy mi történik akkor. Fókuszáltan kell játszanunk Szegeden, hiszen ők a legnagyobb riválisaink. Ott is nyerni szeretnénk.
 
Petar Nenadic: Úgy gondolom, hogy az edző elmondott mindent. Az első félidő kiegyenlített volt, de úgy gondolom, hogy a második félidőben a szezon legjobb 30 percét játszottuk. Ahogy David mester is mondta ez a mérkőzés csak az első félidő volt, a Szeged egy nagyon jó csapat. Úgy kell kezdenünk a következő mérkőzést, mintha 0-0 lenne az állás. Köszönöm a szurkolóinknak a támogatást. Nincs időnk az ünneplésre, hiszen csak egy napunk van pihenni, utána Szegedre kell utaznunk, ahol szintén egy jó mérkőzést kell játszanunk.
 
Juan Carlos Pastor: Először is gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez. Sokkal jobbak voltak nálunk a második félidőben. Az első félidőben elég jól játszottunk, de a másodikban nem tudunk jól játszani. Azt a kevés jó helyzetet, amit kidolgozott a csapat, nem tudta belőni. 22 gólt kaptunk a második félidőben, nem szabad ennyit kapni. Sajnálom, azokat a szurkolókat, akik ma kijöttek szurkolni, és egész évben mellettünk voltak. A Bajnokok Ligája kiesés nagy hatással volt a játékosokra. Sok idő volt egy olyan szintre felnőni, hogy a Veszprémmel tudjunk egyenlő mérkőzéseket játszani, és ma visszaléptünk 3 évet. Meg kell mutatnunk vasárnap a büszkeségüket, és hogy meg tudjuk nyerni a meccset Szegeden. Fel kell állni és megnyerni a találkozót. Gratulálok a Veszprémnek még egyszer, valamint David Davisnek, és sok sikert a Final4-ban.
 
Jonas Kallman: Őszinte leszek, szégyenlem a mai teljesítményünket. Jól kezdtünk, de a második félidőben teljesen szétestünk. Ami engem illet, nagyon csalódott vagyok a mai teljesítményemmel, ez nem az a szint, amin játszani kéne. Folytatnom kell a kemény munkát, hogy sokkal jobban tudjak játszani. Nagyon sajnálom a szurkolóinkat, akik elkísértek minket és azokat is, akik otthonról szurkoltak nekünk. A szurkolóink előtt otthon, a legjobb teljesítményünket fogjuk nyújtani, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Gratulálok a Veszprémnek, Davidnek és a csapatnak is, nagyon jók voltak ma.
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?