26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Grundfos Tatabánya KC
25
Telekom Veszprém
32
Felkészülési mérkőzések
()
Aug. 18. Szerda, 16:30
Tatabánya
A mérkőzés első 5 percében fej fej mellett haladtak, hol a Tatabánya, hol a Veszprém vette magához a kezdeményezést. 5-5 után a Tatabánya a Veszprém hibáit kihasználva kezdett elhúzni, a védekezésünk hibára építve, két gyors indítással, a 15. percben 12-8-ra vezetett a Tatabánya.
 A félidő második felében a védekezés feljavulásával és Ligetvári Patrik őszinte játékával, átlövés góljaival sikerült egalizálnunk az eredményt. Aztán a 27. percben átvettük a vezetést. Lékai Máté irányításával jól mozgott a csapat támadásban, Dejan Manaskov góljával pedig már 2 góllal vezettünk a szünetben. 16-18.

Második félidőre érkezett Cupara a kapuba, Momir Ilic vezetőedző igyekezett forgatni, a terhelést elosztva mozgatni a csapatot. A második félidőben is folytattuk a jó szériát, Sipos Adrián és Blaz Blagotinsek kiváló védőmunkájának és Ligetvári Patrik bombáinak köszönhetően 4-re növveltük előnyünket.
 
A Tatabánya csapata főleg a Juhász, Zdolik, Ancsin belső hármassal játszva jó energiákkal küzdöttek ebben az időszakban. A 17. percben mégis gyönyörű labdaszerzés után Sipos Adrián és Omar Yahia összjáték után 22-27-et mutatott kijelző. A második félidő közepére Mahé jött irányítani, jó lerohanásokat vezettünk, majd Cupara néhány védésével elléptünk. Sipos góljával már 23-29-et mutatott az eredményjelző, a Blagotinsek kocogott át a pályán, ezzel lett 23-30. A találkozó egy időn túli Tatabánya hetessel ért véget, mellyel kialakult a 25-32-es végeredmény, így Momir Ilic csapata második felkészülési mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott.
 

Végeredmény:
Grudfos Tatabánya KC – Telekom Veszprém 25-32 (16-18)
Grundfos Tatabánya KC
Nr Név Össz. EE EH 7m Jsz Bsz 6m 9m As K7 Sga 2p 2+2p Piros LEl LSz Blk
1 Wysomirski Piotr - - - - - - - - - - - - - - - - -
3 Molnár Balázs - - - - - - - - - - - - - - - - -
4 Bognár Nándor - - - - - - - - - - - - - - - - -
7 Juhász Ádám 6/9 - 1/2 - - - 3/3 3/6 4 1 - 1 - - 2 - -
9 Bálint Bence - - - - - - - - - - - - - - - - -
14 Hornyák Bence 3/4 1/1 - 1/1 2/3 - - - - - - 1 - - - - -
15 Stojnic Darko 2/4 - 0/1 - - - 2/4 - - 1 - 1 - - - - 1
16 Bartucz László - - - - - - - - - - - - - - - - -
17 Sunajko Stefan 3/5 - - - - 1/2 2/2 0/1 - 1 - - - - - 1 -
19 Balogh Zsolt 2/2 1/1 - 2/2 - - - - - - - - - - 2 - -
22 Győri Mátyás 1/5 - - - - - - 1/5 2 - - - - - - - -
27 Ancsin Gábor 5/10 - 0/1 - - - - 5/9 1 - - - - - 1 - -
29 Zdolik Bence 0/2 - - - - - - 0/2 - - - - - - - - -
33 Ushal Aleksei 2/2 - 1/1 - - - 2/2 - - - - 2 - - 1 - -
47 Hornyák Péter 1/1 - - - 1/1 - - - - - - - - - 1 - -
51 Fotache Viorel 0/1 - 0/1 - - - - 0/1 - - - - - - - - -
  Grundfos Tatabánya KC 25/45 2/2 2/6 3/3 3/4 1/2 9/11 9/24 - - - 5 - - 7 1 1
 
Kapus Össz Mezőny Hétm. Szdobás Táv. Rendezett v. Rzetlen v.
Wysomirski Piotr 4/18 [22%] 4/17 [24%] 0/1 [0%] - 0/2 [0%] 4/10 [40%] 0/7 [0%]
Bartucz László 6/24 [25%] 6/23 [26%] 0/1 [0%] - - 4/14 [29%] 2/9 [22%]

Telekom Veszprém
Nr Név Össz. EE EH 7m Jsz Bsz 6m 9m As K7 Sga 2p 2+2p Piros LEl LSz Blk
2 Manaskov Dejan 2/3 - - - - 1/2 1/1 - - - - - - - - 1 -
5 Omar Yahia 2/4 - 1/1 - - - 1/1 1/3 3 1 - - - - - 1 -
12 Corrales Rodrigo - - - - - - - - - - - - - - - - -
13 Nenadic Petar 5/5 - 2/2 - - - 1/1 4/4 2 - - - - - - 1 -
15 Maqueda Jorge 1/5 - - - - - 0/1 1/4 2 - - - - - - - -
16 Vladimir Cupara 1/1 - - - - - - - - - - - - - - - -
23 Ligetvári Patrik 4/4 - - - - - - 4/4 1 - - 1 - - - 1 2
24 Marguc Gasper 2/2 - - 1/1 1/1 - - - 1 - - 1 - - - - -
26 Strlek Manuel 2/5 - - - - 1/3 1/2 - - - - - - - - - -
31 Blagotinsek Blaz 3/5 1/2 - - - - 3/5 - - - - - - - - 1 -
35 Mahe Kentin 5/6 3/3 - 1/1 - - 2/2 1/2 - - - - - - - - -
48 Dörnyei Borisz 2/2 1/1 - - 2/2 - - - - - - 1 - - - - -
66 Lékai Máté 2/5 - - - - - 2/3 0/2 3 - - - - - 1 - -
88 Sipos Adrián 1/2 1/1 - - - - 1/2 - - 1 - - - - - 2 2
  Telekom Veszprém 32/49 6/7 3/3 2/2 3/3 2/5 12/18 11/19 - - - 3 - - 1 7 4
 
Kapus Össz Mezőny Hétm. Szdobás Táv. Rendezett v. Rzetlen v.
Corrales Rodrigo 3/19 [16%] 3/19 [16%] - - - 3/17 [18%] 0/2 [0%]
Vladimir Cupara 7/16 [44%] 7/13 [54%] 0/3 [0%] - - 7/13 [54%] -

Összehasonlítás:
Grundfos Tatabánya KC Statisztikai mutató Telekom Veszprém
10/42 [24%] Védés/Kapura tartó lövés - összes 10/35 [29%]
25/45 [56%] Gól/Lövés - összes 32/49 [65%]
2/2 [100%] Emberelőny 6/7 [86%]
2/6 [33%] Emberhátrány 3/3 [100%]
22/42 [52%] Gól/Lövés - mezőny 30/47 [64%]
3/3 [100%] Gól/Lövés - hétméteres 2/2 [100%]
- Gól/Lövés - szabaddobás -
20/39 [51%] Gól/Lövés - rendezett védelem ellen 16/30 [53%]
- Gól/Lövés - indítás -
2/3 [67%] Gól/Lövés - lerohanás 14/17 [82%]
3/4 [75%] Gól/Lövés - jobbszél 3/3 [100%]
1/2 [50%] Gól/Lövés - balszél 2/5 [40%]
9/24 [38%] Gól/Lövés - kilences 11/19 [58%]
9/11 [82%] Gól/Lövés - hatos 12/18 [67%]
- Gól/Lövés - távolról 2/2 [100%]
7 Passzív játék 3
- Sárgalap -
5 Kétperces kiállítás 3
- Két plusz kétperc -
- Kizárás -
7 Labdaeladás 1
1 Labdaszerzés 7
1 Blokk 4

A mérkőzés alakulása:
1-0 (Győri Mátyás - 1. p);1-1 (Blagotinsek Blaz - 2. p);2-1 (Stojnic Darko - 2. p);2-2 (Mahe Kentin - 3. p);2-3 (Nenadic Petar - 4. p);3-3 (Hornyák Péter - 4. p);4-3 (Ancsin Gábor - 5. p);4-4 (Nenadic Petar - 6. p);5-4 (Juhász Ádám - 7. p);5-5 (Strlek Manuel - 8. p);6-5 (Ancsin Gábor - 9. p);7-5 (Sunajko Stefan - 10. p);7-6 (Omar Yahia - 10. p);8-6 (Ancsin Gábor - 10. p);8-7 (Mahe Kentin [E.E.] - 11. p);9-7 (Ushal Aleksei [E.H.] - 12. p);10-7 (Ancsin Gábor - 13. p);10-8 (Mahe Kentin [E.E.] - 13. p);11-8 (Juhász Ádám [E.H.] - 14. p);12-8 (Juhász Ádám - 15. p);12-9 (Nenadic Petar - 16. p);13-9 (Sunajko Stefan - 18. p);13-10 (Marguc Gasper - 18. p);14-10 (Juhász Ádám - 19. p);14-11 (Ligetvári Patrik - 19. p);14-12 (Strlek Manuel - 21. p);15-12 (Juhász Ádám - 22. p);15-13 (Ligetvári Patrik - 24. p);15-14 (Ligetvári Patrik - 25. p);15-15 (Manaskov Dejan - 26. p);16-15 (Ushal Aleksei - 27. p);16-16 (Dörnyei Borisz - 27. p);16-17 (Ligetvári Patrik - 28. p);16-18 (Manaskov Dejan - 30. p);16-19 (Blagotinsek Blaz - 32. p);16-20 (Lékai Máté - 33. p);17-20 (Balogh Zsolt - 34. p);17-21 (Lékai Máté - 35. p);18-21 (Hornyák Bence - 36. p);18-22 (Marguc Gasper - 39. p);19-22 (Sunajko Stefan - 39. p);19-23 (Maqueda Jorge - 40. p);20-23 (Stojnic Darko - 41. p);20-24 (Vladimir Cupara - 44. p);21-24 (Juhász Ádám - 44. p);21-25 (Nenadic Petar [E.H.] - 45. p);22-25 (Balogh Zsolt [E.E.] - 46. p);22-26 (Nenadic Petar [E.H.] - 47. p);22-27 (Omar Yahia [E.H.] - 47. p);23-27 (Hornyák Bence - 48. p);23-28 (Mahe Kentin [E.E.] - 51. p);23-29 (Sipos Adrián [E.E.] - 52. p);23-30 (Blagotinsek Blaz [E.E.] - 52. p);24-30 (Ancsin Gábor - 55. p);24-31 (Dörnyei Borisz [E.E.] - 58. p);24-32 (Mahe Kentin - 59. p);25-32 (Hornyák Bence [E.E.] - 60. p)

Rövidítések: Össz: összesen; EE: Emberelőny; EH: emberhátrány; 7m: hétméteres; Jsz: jobbszél; Bsz: balszél; 6m: hatméteres vonalról; 9m: szaggatott (kilences) vonalról; As: assziszt; K7: kiharcolt hétméteres; Sga: sárga lap; 2p: kétperces kiállítás; 2+2p: két+kétperces kiállítás; Piros: piros lap (azonnali kizárás); LEl: labdaeladás; LSz: labdaszerzés; Blk: blokk
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT. | LV INTERNATIONAL KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | MKB BANK ZRT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?