26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

Telekom Veszprém
39
RK Celje Pivovarna Lasko
24
Bajnokok Ligája
(Bajnokok Ligája 4. forduló)
Okt. 14. Szerda, 18:45
Veszprém Aréna
A Telekom Veszprém a szlovén bajnok Celjét látta vendégül a Bajnokok Ligájában. A piros-fekete hazaiak kezdték a találkozót és Yahia talált be először, de a Celje hamar egyenlített. Remek összjáték után Nilsson talált be, majd Strlek volt eredményes egy indítás után (4-1). A svéd beálló harmadik gólja után a szlovén edző időt kért (8. perc 6-2). A vendég együttesből főleg Marguc volt veszélyes. A félidő felénél Davis cserélt a belső posztokon és kezdett ellépni a Veszprém (13-7). Mindkét oldalon kemény volt a védekezés, de ennek ellenére láthattunk szép gólokat. A 23. percre két gyors góllal visszajött a Celje 5 gólra. Lauge kapott nagy ütést a fejére, Groselj pedig egyből piros lapot a tettéért. A hajrában a vendégek támadójátéka akadozott, ezt az Építők pedig megbüntette. A félidőre 7 gólos előnyt sikerült szerezni.
 
A második félidő Borozan labdaszerzésével és góljával indult. Borozan bombagóljai és Marguc indításgólja után tízig számolt a hazai közönség (35. perc 23-13). Az első két hazai büntetőt Lauge értékesítette, amit újabb vendég időkérés követett. A Celje kapusa két ziccert is hárított, ezzel tartva a 10 gólos különbséget. Újabb 2 góllal a szlovén csapat visszakapaszkodott 8 gólra (44. perc 26-18). Moraes szerezte a hazai alakulat 30. gólját. A játékrész második felére kezdett nyílni az olló a két csapat között. A Celje elfáradt, a Veszprém sorra szerezte a könnyű gólokat. 8 perccel a vége előtt már 14 góllal ment az Építők (34-20). A végén már a közönségnek játszott a Veszprém. A mérkőzést magabiztosan, könnyedén nyerték a hazaiak.
Telekom Veszprém – RK Celje Pivovarna Lasko 39:24 (18:11)
 
Telekom Veszprém: Cupara, Corrales – Manaskov 3, Yahia 3, Moraes 4, Nilsson 6, Markussen, Ligetvári, Marguc 4, Lauge 4 (2), Strlek 3, Blagotinsek 1, Nenadic 4, Maqueda, Lékai 2, Borozan 5
 
RK Celje Pivovarna Lasko: Ivic, Vujovic – Cvetko, Mazej, Marguc 7 (6), Sarac 2, Groselj, Poteko, Cepic 1, Kodrin, Horzen 2, Grebenc 2, Kljun 5, Leban 2, Novak 1, Nacinovic 2
 
Hétméteresek: 2/2 ill. 7/6
Kiállítások:  6 perc ill. 4 perc
David Davis: Gratulálok a játékosaimnak. Nagyon erősek voltunk ma a védelemben, és ez volt a kulcs a győzelemhez. Az eredmény nem tükrözi hűen a pályán mutatott képet, mert ahogyan Tomaz Ocvirk is mondta, a Celje remekül védekezett. Mi meg tudtuk büntetni a hibáikat. Sok sikert nekik a szezon hátralévő részében. Igyekeztem az összes játékosnak időt adni a pályán, és szerencsére mindenki mindent bele is ad. Jó érzésekkel készülünk a jövőheti Barcelona elleni csoportrangadóra. Blagotinsek ma a védelem vezére volt nem csak ma, hanem egész szezonban. Remélem így tudja folytatni a többi meccsen is.
 
Blaz Blagotinsek: Először is gratulálok a csapatomnak, remek munkát végeztünk. A győzelem kulcsa a védekezés volt, sok labdát szereztünk, sok könnyű gólt lőttünk. A Celje ellen mindig különleges játszanom, mert ez a nevelő egyesületem. Jól éreztem ma magamat a pályán.
 
Tomaz Ocvirk: Gratulálok a Veszprémnek a megérdemelt győzelemhez. 15 góllal kaptunk ki, de mégis elégedett vagyok azzal az energiával, amit a játékosaim ma beletettek a védekezésbe. Nehéz dolguk volt ilyen magas és erős ellenfelekkel szemben. Amivel nem vagyok elégedett, az a támadás. Összesen 19 hibát ejtettünk, amiből rengeteg lerohanás gólt kaptunk. Az eddigi három Bajnokok Ligája meccsünkön is ugyan ez volt a probléma. Folytatjuk az edzéseket, hátha ki tudjuk javítani az ilyen hibákat, és sikerül magabiztosságot szereznünk támadásban.
 
Gal Marguc: Gratulálok a Veszprémnek a megérdemelt győzelemhez. Volt néhány pozitív része a meccsnek, főleg a védekezésünk. A Veszprém megmutatta, hogy miért ők az egyik legnagyobb favoritok. Azonnal megbüntették minden egyes hibánkat. Ma túl erősek voltak számunkra.
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?