26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

Telekom Veszprém
37
PPD Zagreb
25
Bajnokok Ligája
(Bajnokok Ligája 2. forduló)
Sze. 24. Csütörtök, 18:45
Veszprém Aréna
A Telekom Veszprém az első hazai Bajnokok Ligája mérkőzésen a horvát bajnokot látta vendégül. A vendégek kezdték a találkozót és rögtön góllal nyitottak. Alaposan bekezdett a Veszprém is, Nenadic góljaival és gólpasszaival az 5. percben 5-3 volt az állás. A fiatal vendégcsapat bátor játékkal állt bele a mérkőzésbe és 13 perc játék után még mindig közel tartotta magát a jóval esélyesebb hazaiakhoz (8-7). A kapuban ezúttal Cupara állt és mutatott be számos remek védést. A horvátok kettős emberhátrányba kerültek és a Veszprém ellépett 4 góllal, ezért a Zagreb időt kért. 7 a 6 elleni játékkal próbálkoztak a vendégek, de nem túl eredményesen. A hazai védelem nagyon kemény és harcos volt, a horvátok nehezen tudtak csak gólhelyzetet kialakítani. A félidő végére rákapcsolt a Veszprém és 6 gólos előnyt szerzett a szünetre.
 
A második félidő is gyors gólokkal indult mindkét oldalon, a kapusok nem tudtak ekkor bravúrokat bemutatni. A vendégcsapatból Matanovic kapott egyből piros lapot egy csúnya szabálytalanság után. Ezt két gyors góllal büntette a Veszprém, ami után újabb horvát időkérés következett (37. perc 24-15). Shiskarev góljával kialakult a 10 gólos különbség is. Borozan ismét megállíthatatlan volt és óriási bombagólokat lőtt. A félidő közepére a horvátok kicsit közelebb zárkóztak (30-22). Yahia is jó formában játszott és magabiztosan értékesítette a büntetőit is. 7 perccel a vége előtt újra visszaállt a 10 gólos különbség Lauge góljával (33-23). A Veszprém remek támadójátékkal, végig dominálva nyerte meg végül a mérkőzést.
Telekom Veszprém – HC PPD Zagreb 37:25 (18:12)
 
Telekom Veszprém: Cupara, Corrales – Manaskov 3, Yahia 6, Moraes 1, Nilsson 3, Marguc 3, Lauge 4, Strlek 3, Blagotinsek, Shishkarev 4, Nenadic 5, Mahé 1, Maqueda, Lékai, Borozan 4
 
HC PPD Zagreb: Jandric, Asanin – Cavar, Mandic 4, Bozic-Pavletic 2, Klarica, Buric 2, Srna, Vuglac 4, Stojnic 2, Bozovic 3, Laljek 1, Matanovic, Hrstic 6, Grahovac 1, Vlah
 
 
Hétméteresek: 3/3 ill. 2/2
Kiállítások:  2 perc ill. 8 perc
David Davis: Igor Vorival rengeteget találkoztunk ellenfélként a pályán, és most is. Sok sikert kívánok neki a jövőben. Nehéz volt a meccs és tudtuk, hogy sok sérültjük van, illetve hogy egy kisebb mentális gödörben vannak. Próbáltunk a lehető legjobban felkészülni belőlük. Mindenki kapott játéklehetőséget ma, és fejben is erősek voltunk. Elégedett vagyok a mutatott hozzáállással. Gratulálok Rasmus Laugének a mai játékához, hiszen az első pár hónapja nem úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna, ma viszont hurrikánként robbant be a csapatba újra.
 
Rasmus Lauge: Nagyon is boldog vagyok a győzelem miatt. Az egész hatvan percet domináltuk, jó játékkal. Úgy játszottunk, ahogy elterveztük. Nagyszerű volt újra ilyen közönség előtt játszani. Igyekszünk elkerülni a vírust és tartani ezt a jó formát, de majd meglátjuk, mi történik a közeljövőben.
 
Igor Vori: Gratulálok a Veszprémnek. Ez a második meccsünk, hogy legalább tíz góllal kapunk ki. Nehéz a helyzetünk, mert hiába edzünk és videózunk sokat, mégis egy helyben toporgunk. Ma 24 labdát adtunk el, amiből 10 lerohanás gólt kaptunk. Nem egyszerű ez sem a játékosoknak, sem nekem. Folytatjuk az elkezdett munkát, és reméljük, hogy jövőhéten az Aalborg ellen sikerül nyerni, mert már nagy szükségünk lenne a két pontra.
 
Mario Vuglac: Sok labdát vesztettünk és sokat hibáztunk. A védelmünk gyenge volt és emiatt nem tudtunk rohanni és könnyű gólokat szerezni. Nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy elterveztük. Sajnos az elmúlt két mérkőzést elvesztettük, de most koncentrálunk a következő mérkőzésre.
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?