26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Közvetíti:

Rhein-Neckar Löwen
32
MKB-MVM Veszprém
25
Bajnokok Ligája
(8. csoportmérkőzés)
Dec. 06. Szombat, 21:00
SAP Arena (Mannheim, GER)
A mannheimi SAP Arénában 7250 néző előtt lépett pályára a Veszprém, amelynek számára kettős tétje volt az összecsapásnak. Győzelemmel bebiztosította volna a C csoport első helyét, valamint tovább folytatta volna veretlenségi sorozatát.

Az első félidőben a Löwen kiválóan játszott, fokozatosan növelte előnyét, a vendégeknek szinte egyetlen értékelhető pillanata sem volt. A félidő közepén 4 gól volt a hazaiak előnye (9:5), ekkor főleg Petersson termelte a gólokat, az Ő semlegesítését nem sikerült megoldani. A játékrész második felében újabb 4 gólt tett hozzá a hazai csapat, különösen a borzasztóra sikerült végjátékot sajnálhatták a veszprémiek (30.perc 18:10).

A második félidőben folytatódott a német fölény, az „oroszlánok” tetszés szerint érték el góljaikat, a játékrész közepén már 11 góllal is vezettek (24:13). A félidő második felében többször is volt esély felzárkózni hat gólra, de minden esetben hibáztak a játékosok, így nem sikerült közelebb zárkóznia a Veszprémnek. A végjátékban a kiütéses vereség elkerülése lehetett már csupán a cél, pár góllal sikerült közelebb férkőzni a hazaiakhoz (32:25 a vége).

A folytatás februárban lesz a BL-ben, amikor hazai pályán a Celje ellen nem is lehet más a cél, mint megnyerni a csoportot.
 
 

 

 
Rhein-Neckar Löwen - MKB-MVM Veszprém KC 32:25 (18:10)
 
Rhein-Neckar Löwen: Landin - Schmid 7 (3), Gensheimer 5 (1), Kneer, Sigurmannsson 1, Myrhol, Larsen, Groetzki 7, Reinkind 1, Guardiola 1, Petersson 7, Du Rietz 3.
 
MKB-MVM Veszprém KC: Mikler, Alilovic - Gulyás 1, Iváncsik 1, Schuch, Ruesga 1, Ilic 5 (3), Nilsson 3, Nagy 5, Zeitz 2, Ugalde 3, Marguc, Chema 1, Terzic, Sulic, Lékai 2.
 
Hétméteres:  6/4 ill. 3/3
Kiállítás: 8 perc ill. 8 perc
Antonio Carlos Ortega: Gratulálok a Löwennek, sokkal jobbak voltak ma, mint mi. A 6-0-s és az 5-1-es védekezésükre is készültünk, ám az utóbbira mégsem tudtunk megfelelően reagálni a pályán. A fő probléma emiatt a támadásainkban volt, sokat hibáztunk, emiatt sok könnyű gólt lőttek. Az első félidőben 10 labdát adtunk el, ezt könyörtelenül kihasználták. Nagy lecke volt ez nekünk, semmit nem mutattunk meg a tudásunkból. Mérges vagyok magamra és a csapatomra is, így nem lehet játszani.

Nicolaj Jacobsen: Szinte tökéletes meccset játszottunk, kiválóan védekeztünk, szenzációsan indítottunk Kihasználtuk, hogy az ellenfelünk rengeteget hibázott. Az első félidő magas színvonalú játékát a második félidőben is meg tudtuk ismételni az első 15 percben, de a végére kicsit elfáradtunk. A győzelmünk ellenére a Veszprémet továbbra is a sorozat egyik nagy esélyesének tartom.

Patrick Groetzki: Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt. Fontos volt ez a meccs a célunkhoz, a második hely eléréséhez. A meccs úgy alakult ahogy csak álmodni mertem róla előtte.

További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?