Vírusnapló - 2. rész

 

Az első nyugodtnak mondható hét második felében azért már érezhető volt, hogy ez a helyzet mindenki számára nehéz és viszontagságos lesz.

 

 

Az előző héten meghozott határozatok, kezdtek recsegni, ropogni. Nem arról volt szó, hogy haza akartak menni a játékosok, ebben az időszakban sokkal nagyobb jelentősége volt annak, hogy nem tudtuk betartani az ígéreteinket. Azzal váltunk el, hogy az első hét végén további tájékoztatást adunk, hogy mik lesznek a következő lépések, mikor és mit kell tenniük. Nos, pont erre az időpontra, semmilyen érdemi tájékoztatást nem kaptunk. Erre senki nem számított, a sportolók pedig jogosan vártak arra, hogy mondjunk valamit, hogy akkor most hogyan tovább.

 

Természetesen folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a számunkra mértékadó európai klubokkal, de ők is óvatosak voltak, ugyanúgy mint mindenki. A tendencia viszont egyértelmű volt, a fehérorosz bajnokság kivételével mindent felfüggesztettek Európában; sőt a norvégok be is fejezték a ligát és bajnokot hirdettek. Ezek tulajdonképpen egyértelmű jelek voltak arra, hogy itt nem valószínű a folytatás…

 

Szóval voltak egyre nyugtalanabb játékosaink, úgy tűnt, nagyobb az esélye annak, hogy mindennek vége lesz, mint annak, hogy folytatódnak a bajnokságok. Ez a helyzet egyenesen vezetett oda, hogy el lehetett (kellett) kezdeni a bértárgyalásokat. Igen ám, de hogyan. Azt kértük tőlük, hogy maradjanak otthon, erről videókonferencián beszélgetni, hát, elég nehéz ügy...

 

Kapóra jött az ötlet, hogy elmenjünk segíteni az Interspar veszprémi üzletébe, polcokat tölteni, éjszakai műszakban (március 23.). Megszerveztük, hogy előtte a csapat képviselői és a vezetők találkozhassanak az Arénában, az öltözőben (természetesen 2-3 üres helyet hagyva egymás között). A vezetők tájékoztatták a játékosokat a kialakult helyzetről, elmondták nekik az ajánlatukat, ők pedig megígérték, hogy amint lehet, visszajeleznek. Egy másodpercig sem volt feszültség a megbeszélésen, mindkét fél nyitottan és elfogadóan állt hozzá a dolgokhoz.

 

 

A megbeszélés után pedig mentünk polcokat tölteni. Így a srácok tudtak egymással arról beszélni, hogy mi hangzott el az öltözőben.

 

És akkor néhány gondolat a “pakolós” akcióról. Összességében nagyon pozitívan fogadta a közvélemény, de voltak azért érdekes felhangok (Például akadt, aki szégyennek nevezte, mert szerinte ez csak arról szólt, hogy mi galád módon kihasználjuk a helyzetet, hogy magunkra irányítsuk a média figyelmét, ráadásul veszélyeztetjük a játékosok épségét, és a többi, és a többi – igen, voltak ilyen e-mailek, amiket nekünk küldtek). A részvétel önkéntes volt, néhányan teljesen érthető okok miatt maradtak távol, emiatt senki egyetlen rossz szóval nem illette őket, tudtuk, hogy a helyzet komoly. Mi őszintén, és mindenfajta háttérgondolat nélkül segítettünk. Bár jobban belegondolva volt emögött azért valami a jótékonykodáson kívül; ki akartuk kicsit mozdítani a srácokat, hogy legyen végre valami más az életükben, mint azt eldönteni, hogy délelőtt 10-kor vagy délután 2-kor tartsák meg a számukra előírt edzést.

 

Egyébként nagyon jól sikerült, jó volt kicsit együtt lenni, poénkodni, mozogni, fizikai munkát végezni. Ezt talán két dolog jelzi a legjobban: az egyik, hogy a munka után, az épület előtt, éjjel 1 órakor, mínusz két fokban és hóesésben, nem siettek haza a fiúk, hanem a parkolóban maradtak “beszélgetni”. A másik, hogy másnap többen is írtak, hogy ők szívesen mennének máskor is pakolni, sőt vért adni (erről is lesz majd sztori). Jó volt ez, hálásak voltak nekünk, mi pedig örültünk, hogy segíthettünk.

 

Két nappal később újabb hírek jöttek (március 25.), ezúttal az EHF adott ki közleményt a várható folytatásról. A júniusi, júliusi játéknapok mondjuk úgy, nem arattak osztatlan sikert a srácok között. Leginkább persze azok nem értették ezt az egészet, akiknek június végén lejár a szerződésük. Teljesen jogosan kérdezték meg azt, hogy akkor ők most hol fognak játszani júliusban? Amit viszont általánosságban el tudtak fogadni, hogy augusztusban megrendezik a négyes döntőt Kölnben, ha az akkori rendelkezések majd lehetővé teszik.

 

Közben zajlott az élet a magyar csapatoknál is. A Liga állásfoglalást kért a kluboktól, hogy mi az elképzelésük a bajnoksággal kapcsolatban. Mi azt javasoltuk, hogy ne kapkodjunk, várjunk április 15-ig, nézzük meg, mi történik Európában, gyűjtsük össze az információkat, aztán utána adjunk közös véleményt (mint Liga) az MKSZ részére. Sok támogatónk nem akadt, így számunkra egyértelmű volt, hogy a bajnokságot fel fogják függeszteni, mert a Liga többségének ez a kérése.

 

 

Ez idő alatt a játékosoktól is megjött a válasz az ajánlatra. Nem voltak követelések, minimális volt a különbség az ajánlatunk és a válaszaik között, kis könnyítést kértek. Ekkor a vezetőségen volt a sor, hogy döntsön, elfogadja-e ezt vagy sem. Azonban a végleges válaszhoz időre volt szükség, mert további információkat kellett szerezni külföldi vetélytársainktól. Elsőnek dönteni ilyen kérdésben nem túl szerencsés. Aztán az örök mondás beigazolódott, “az idő pénz”, pénteken (március 27.) megkaptuk az első konkrét értesítést az egyik fontos szponzorunktól....

 

Összességében elmondható, hogy bár nagyon az út elején jártunk (sok volt még vissza ebből a helyzetből), de egy kicsit mindenki megtanult alkalmazkodni a helyzethez. A játékosok továbbra is küldték a videóikat, a háttérben pedig folytak a tárgyalások...