Magyar bajnok   28
Magyar Kupa-győztes   31
Magyar Szuperkupa-győztes   3
KEK-győztes   2
EHF Bajnokok Ligája-döntős   4
KEK-döntős   2
EHF Bajnokok Ligája Final4 résztvevő   7
SEHA-liga győzelem   5
Klubvilágbajnok   1
ONE Veszprém HC©
Handball Team
2019. Okt. 03. Csütörtök, 12:29
SEHA Liga

Veszprém – Brest meccs előtti nyilatkozatok

 
Szombaton 20:45-kor ismét a SEHA – Gazprom Ligában lép pályára a Telekom Veszprém, ezúttal hazai pályán fogadja a Meshkov Brest együttesét. Az előttünk álló találkozóról kérdeztük vezetőedzőnket, és játékosunkat.
 
David Davis: Tudjuk, hogy a Brest a második csapatával érkezik hozzánk, mivel nekik is kemény meccseik lesznek más bajnokságokban. Nem igazán tudjuk, hogy ki és hogyan fog játszani. Talán csak két-három játékos érkezik azok közül, akik az első csapatnál is szerephez jutottak rendszeresen. Mi itthon játszunk, és muszáj nyernünk. A lehető legjobban készülünk, de nehéz lesz, mivel nem tudjuk, hogy kikkel is állunk szemben.
 
41643.jpg
 
Mirsad Terzic: Számunkra minden találkozó fontos, főleg a jelenlegi helyzetünkben. Előre kell lépnünk ebből az egészből, ami az elmúlt, elég furcsa tíz napban történt velünk. A mérkőzés minden egyes percére szükségünk lesz ahhoz, hogy megmutathassuk, milyen is az igazi arcunk, mivel tudom, és a csapat is tudja, hogy ez nem az igazi, amit az elmúlt időkben mutattunk.
 
41652.jpg 
 
 
 
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
FŐSZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

KIEMELT PARTNEREINK:
Duna AszfaltVeszprémMBHVemévszerOMWTippMixCupra2RuleGreenfield Development Kft.Limelog Kft.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

One Veszprém HC
One Veszprém HC®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?