Magyar bajnok   28
Magyar Kupa-győztes   31
Magyar Szuperkupa-győztes   3
KEK-győztes   2
EHF Bajnokok Ligája-döntős   4
KEK-döntős   2
EHF Bajnokok Ligája Final4 résztvevő   7
SEHA-liga győzelem   5
Klubvilágbajnok   1
ONE Veszprém HC©
Handball Team
2017. Jún. 09. Péntek, 10:09
Magyar Kupa

Szezonvégi összefoglaló – Magyar Kupa

 
Az elkövetkezendő hetek során egy-egy cikkünkben visszatekintünk a Telekom Veszprém csapatának szereplésére a különböző versenysorozatokban a 2016/17-es idényben. Az első részben a Magyar Kupát vesszük górcső alá.
 
F4.csurgokicsi_58.jpg
 
Idén is Debrecenben rendezték meg a Magyar Kupa négyes döntőjét április 14-15-én. Az előzetes sorsolás alapján a Telekom Veszprém az elődöntőben a Csurgói KK ellen lépett pályára szombaton. Az első félidő szorosan kezdődött ám a szünetre sikerült a bakonyiaknak egy négygólos előnyt kialakítaniuk, majd végül tíz góllal 33:23-ra nyerniük. Csapatunk legeredményesebbje Blagotinsek volt, aki nyolc gólt szerzett, és szinte megállíthatatlannak bizonyult az ellenfél számára.
 
szeged.00127.jpg
 
Másnap a döntőben a Grundfos Tatabányát legyőző MOL-Pick Szeged várt a címvédőre. Az első játékrész veszprémi fölényt hozott, 12:6-ot is mutatott az eredményjelző, a szünetre négygólos „Építők” előnynél vonultak a csapatok az öltözőben. A második játékrészben azonban feltámadt a Szeged kiváló kapusteljesítményének köszönhetően, és a 48. percben még a vezetést is átvette. Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az 58. percben kettős emberelőnyben védekezett a Veszprém, Alilovic védte Källmann ziccerét, a túloldalon pedig Lékai szerzett bravúros gólt, kiharcolva a minimális előnyt. A szegedi időkérést követően ismét védte Alilovic Källmann lövését, ám Sierra is hárította Lékai próbálkozását. Pár másodperccel a vége előtt aztán Balogh egyenlített, viszont a Veszprém ellentámadását Gaber piros lapot és büntetőt érően akasztotta meg. Az időntúli hétméterest Palmarsson értékesítette, ezzel a Telekom Veszprém megszerezte története 26. Magyar Kupa győzelmét (23:22). A torna legjobbjának Gasper Margucot választották, aki hét góljával csapatunk legeredményesebbje volt a döntőben.
 
szeged.00172.jpg
 
Végezetül Lang Zoltán által összegyűjtött statisztikák érdekességként:
 
19024783_1471095899598595_1530423695_o.jpg
 
19021354_1471095892931929_647388346_n.jpg
 
19021541_1471095889598596_239333902_n.jpg
 
19046668_1471095896265262_641464201_n.jpg
 
Fotók: Vörös Dávid
 
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
FŐSZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

KIEMELT PARTNEREINK:
Duna AszfaltVeszprémMBHVemévszerOMWTippMixCupra2RuleGreenfield Development Kft.Limelog Kft.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

One Veszprém HC
One Veszprém HC®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?