Többször utaztunk már a csapattal a külföldi BL mérkőzésekre, most először megpróbáljuk a szurkolókkal is megosztani a történéseket (reméljük lesz mit és lesz mivel).

 

A kora reggeli indulás megtette a hatását, mire Mocsai Lajos csatlakozott valahol az M7-esen a csapathoz, addigra a magyar kontingens már bőven húzta a lóbőrt, az idegenlégiósok zöme viszont erőteljes zenehallgatásba merült (itt az erőteljes legfőképpen a hangerőre utal).

 

A tervezetthez képest kisebb csúszással érkeztünk meg Ferihegyre (jelentjük nem kizárólag Veszprémben vannak feltúrva az utak), a tranzitba majdnem zavartalanul jutottunk el. Miközben az átvilágításra vártunk Geri elmesélte, hogy amikor legutóbb Észtországba utaztak a válogatottal, a tranzitba lépve az első kép, amit megláttak, az egy szerencsétlen utas újraélesztési kísérlete volt (sajnos sikertelen). Most ekkor izgalmak nem voltak, bár a csütörtöki szegedi medvevadászat után, most a mi medvénket „lőtték le”. Szegény ment volna a tranzitba, de nem engedték, Gulyi kaján vigyorral a képén hívta fel az egész repülőtér figyelmét arra, hogy bizony szegény Zsenyát félreállították. Mielőtt bárki kétségbe esne nem kellett olyan részletes vizsgálaton átesnie, mint amiket mostanában regéltek a repülőtéri vizsgálatokról, így pár perccel később már csatlakozott is az reggeliző társakhoz.

 

Kristályőrök (kincs a zacskóban:)

 

Az is kiderült, hogy bizony mindenkinek ki van osztva a feladat a csapaton belül, Csasziék például azt a megbízatást kapták, hogy vigyázzanak, a svéd csapatnak ajándékba szánt kristálygömböt vigyázó szemeikkel (és kezeikkel) kísérjék az utazás alatt.

 

Simának nem nevezhető repülőút után a csapat megérkezett a szállodába. Már az indulásnál érezni lehetett, hogy nem lesz ez egy egyszerű út, ugyanis a felszállás pillanatában elégetett átlagosnál több kerozint az utasok jelentős része hosszú ideig emlegeti majd. A következő izgalom akkor következett mikor a kapitány közölte, hogy kb. 15 perc múlva leszállunk Stockholm kissé jeges repülőterén (ugye mi Göteborgba indultunk). Szerencsére ebből csak a jeges leszállópálya volt igaz, ezt az akadályt azonban kitűnően vette a pilóta.

 

A legkisebb göteborgi hókupac

 

Sokáig azt hittük, hogy minden és mindenki szerencsésen megérkezett Göteborgba (volt, aki rövidnadrágban!), azonban a buszon kiderült, hogy elvesztek a labdák. A két bátor, aki megpróbált visszatérni a zárt területre Csaszi (skandináv tapasztalatok óh) és Kori volt. Laza negyedóra múlva tértek vissza (a 130 szurkoló már rég az Ullevi stadion felé tartott), amikor visszatértek és Kori egy laza „good job” megjegyzéssel mutatott a vállára.

 

A nulla fok és a 3-4 centis hótakaró arra ösztökélte Csárlit, hogy mindenkinél előbb megszerezze a kabátját a gépre feladott csomagból, mást viszont agresszivitásra ösztökélt, Gulyi például határozottan elkezdte dobálni a pusztán kamerával és fényképezőgéppel felszerelt, jelen sikket elkövetni próbáló főszerkesztőt. A többieken csak annyit lehetett látni, hogy kissé fáznak, bár Zsenyánál azért látni lehetett, hogy most Ő van hazai pályán.

 

Gulyi támadásra készen

 

A szállodában jött a következő meglepetés, ugyanis a szobák még nem álltak készen a játékosok fogadására. Gyors egyeztetés után megnyíltak az ebédlő ajtói, a játékosok megismerkedhettek a svéd konyha „csodáival” (ennyire kapros bablevest még biztosan senki nem látott). Ebéd végére már legalább a játékosok szobái elkészültek, így mehettek az ilyenkor szokásos csendes pihenőre, a kísérők pedig még mindig várnak a szobára.

 

Szobátlanul

 

Folytatás hamarosan (edzés után)….addig mindenki átszámolhatja hány forintba kerül itt a sör, ha itt 52 svéd koronáért mérik..

 

A srácok fél hat körül kerültek elő a szobákból, de addig mi Mocsai Lajossal néztük a Kolding-Montpellier meccset. A meccs alatt Lajos mindent elmondott nekünk arról, hogy miben hibázik folyamatosan a dán együttes, de ennek valószínűleg mi a töredékét sem tudnánk visszaadni, így maradjunk annyiban, hogy a második félidő tizedik percében egy azzal a rövid megjegyzéssel, hogy reménytelen a dánok játéka felállt és elindult edzést tartani (bár lehet, hogy csak a busz indult a tréningre).

 

Tényleg ők voltak a tavalyi bajnokok

 

Útban az edzés felé kiderült, hogy azért az orosz válogatott körül sincs minden rendben. Zsenya elmesélte, hogy Bresztet röpke tizenhat órás vonatozással közelítette meg a nemzeti csapatuk, de még ezt is meghaladta az, amikor tavasszal Prágából buszoztak Moszkvába, mintegy 32 óra alatt (na, jó ez az izlandi vulkán miatt volt). Aztán elmondta, hogy természetesen Ő mindkét túrát kihagyta, Bresztet betegség miatt, Prágából meg inkább kocsival eljött Veszprémbe.

 

A Savehof hivatalos csarnokába érve (amit az EHF nem engedélyezett a csoportkörre), már sejteni lehetett, az edzés nem fog időben elkezdődni. A pályán ádáz floorball küzdelem folyt, 9-10 éves gyerekek vívtak nagyon kemény (néha véres) csatát egymással. Geri és Kori döbbenten vette tudomásul, ebben a sportágban előfordulhat, sőt kifejezetten előnyös, ha a labda tapad az ütőhöz (nekik ez amikor edzésen játszanak ilyet nem igazán szokott ez sikerülni). Ha valakit érdekel a meccset a hazai csapat nyerte meg 7:3 arányban (fogalmunk sincs kik a voltak a hazaiak).

 

Ők tudják játszani ezt a játékot

 

Lajos nagyon elégedett volt a srácokkal az átmozgatáson (amely a fentiek miatt fél órás késéssel kezdődött), a játékosok nagyon motiváltak voltak. Sőt, még két vendégjátékos is pályára lépett, Staffan Olsson és Vladimir Petrovics „Oszlop” személyében, hogy kik testesítették meg ezeket a „neves” játékosokat, arra holnap estig lehet tippelni a szerkesztőségben (nyeremény nincs). A nap gólját egyébként Laluska Balázs lőtte volna, ha éppen akkor Perez nem előtte öltözött volna (egy megkülönböztető trikó megfelelő bejáratát próbálta megtalálni). A svéd gondnok egyébként nagyon kellemes házigazdának bizonyult, edzés közben például kávét és kakaós csigát szolgált fel (ami az ebéd után kifejezetten jól jött).

 

Itt tudták meg a srácok, hogy később lesz az edzés (érdemes az arcokat figyelni)

 

Hazafele ismét egy újabb busszal indultunk el (ekkor tűnt fel, hogy mindig másik járgány jött), amelyet Csaszi egyszerűen űrbusz jelzővel illetett. Pár perc és néhány újabb hógolyó után sikeresen landoltunk a szállodában, ahol a vacsoránál ismét élvezhettük a „remek „ ízeket (bocsánat a folyamatos kulináris kilengésekért), majd a játékosok a bárban beszélgettek, vagy nyugovóra tértek, velük totálisan ellentétes viselkedést mutatott Zsenya, aki nagykabátban jött velünk szembe a folyosón. Kérdésünkre csak annyit válaszolt, hogy megbeszélése van az itteni maffia kapcsolatával, innentől kezdve tovább nem kérdeztünk….

 

Svédországban nagyon-nagyon lassan lesz nappal, főleg, ha a tegnap leesett hó mára szinte teljesen eltűnt, növelve ezzel a szürkeséget. Tegnap nem említettük, de mindenképpen érdemes az otthoniaknak tudni (főleg akik jövő héten jönnek a visszavágóra), hogy miként is vélekednek a derék északiak rólunk. Nos, a következő mondattal jellemeztek bennünket: „ők azok, akiket otthon 6000 nem teljesen normális ember biztat otthon, az egész meccset végig üvöltve”. Ezek alapján túl vehemens szurkolásra nem kell számítanunk, a brutális méretű, de nem túl meleg jégcsarnokban.

 

Hol van már a tegnapi hó..

 

Éjjel tartalmas kis beszélgetéseket folytattunk a csapatot kísérőkkel. Többek között Sydó doktor megosztotta velünk Sulic történetét, mindenki tudja, hogy Renato azért nem játszott Szegeden, mert vírusos fertőzést kapott. Azzal is sokan tisztában voltak, hogy bizony komoly ápolásra szorult, de azt talán már sokan nem tudják, hogy három napig tartott a kezelés és csak az első nap 6 liter infúziót kapott a játékos. Az, akit előtte négy traktor sem tudott kivontatni a konditeremből, napokig lábra sem tudott állni. Svédországban is van Kinder tojás, Marko, Vili és Kori este lelkesen rakták össze a játékokat, vagy pedig ajándékozták meg a természetesen zömében tejföl fehér hajú (és meglehetősen kipirosodott arcú) svéd palántákat.

 

Nikola és Perke nem tartott a csapattal, de azért látszik, hogy lélekben a srácokkal vannak, meglepően sokszor emlegetik őket. A

srácok pillanatnyilag a reggeli sétájukat töltik (Zsenya jelentjük épségben visszatért az esti megbeszéléséről), Lajos és Csoki pedig a hamarosan kezdődő videózásra készül.

 

A svéd szálloda egyébként négy csillagos, mert megvan benne minden, ami azzá teheti, bár itt nem a magyar szintre kell gondolni. Lajosnak például este tíz órára lett csak áram a szobájában, a fürdőajtón nem igazán van festék, de persze összességében nincs itt semmi probléma (ja és nagy respect a szállodának a reggeliért!). A következő bejelentkezésig (már a csarnokból, ahova negyed egykor indul a csapat) pedig igyekszünk megfejteni, vajon mi a fenéért kötik a zuhanycsőhöz a kád fémből készült dugóját, ami minden egyes mozdulatnál borzalmas hangot ad a fém kádhoz ütődve.

 

Szóval, viszlát a csarnokból..illetve mégsem onnan. Hátha nem lesz wifi az Arénában (azért ezt nehezen tudjuk elképzelni), ezért most lesz egy kis összefoglalóm a délelőtt „rendkívül változatos eseményeiből). A nettel kapcsolatban azért nem tudunk érdemben nyilatkozni, mivel sajnos a terepet nem sikerült felderíteni, mert a korai kezdés miatt zsúfolt programból kivágták a délelőtti csarnok bejárást. Egyébként a hazai együttes sem tudott gyakorolni a mai meccsre a Scandinaviumban, mert ott tegnap este még koncert volt (svéd segítőnk szerint valaki este fél nyolctól ordibált ott – úgy tűnik nekik ez a gyengéjük).

 

A monstrum megtekintése helyett maradt a videózás a csapattal, amelyre mi is először nyertünk bebocsátást. Megérte. Érdekes, változatos volt az a háromnegyed óra, amelyen tényleg alaposan felkészültek a játékosok a rájuk váró megpróbáltatásokból (kép nincs, mert nagyon reggel volt, még amikor megközelítettük a konferencia termet, így az biza a szobában maradt). Nem árt azt sem tudni, hogy ezen kívül a srácok mindegyike megkapta a házi feladatát, amely a Savehof-Presov meccs megtekintését jelentette (dvd-ről). A mai napon egyébként a HSV-Savehof találkozó került kivesézésre, a feltárt gyengeségeket meg reméljük, délután látják a magyar szurkolók.

 

Korai meccs, korai ebéd, amit nagyon gyorsan (nem) fogyasztottak el a játékosok. A mai menü annyira borzalmasra sikerült, hogy már-már azt kell a házigazdákról feltételeznünk, hogy egyszerűen azt akarják, hogy a fiúk rossz erőben legyenek a meccsre. Nem tudom valaha ettek-e ennyire kedvetlenül Terzáék, Tomi és Vili egyenesen arra vetemedett, hogy tüntetőleg újra visszament az előételekhez (ami csak zöldségekből állt), és abból próbált erőt meríteni. A remény hal meg utoljára, így mindenki abban reménykedik, hogy az indulás előtti kávé és süti legalább egy kicsit ehető lesz.

 

Svéd sajtószoba

 

Probléma megoldva, sőt el kell ismerni a sajtó kiszolgálása professzionális ebben a tényleg nagyon impozáns csarnokban. Nagyon korrekt sajtószoba, tényleg minden nagyon a helyén van, nem tudtunk olyat kérni, amit a szervezők nem tudtak azonnal teljesíteni (ok, a wifi kódra kellet 7 percet várnai az ígért öt helyett).

 

Vajon hol a csarnok másik fele?

 

A játékosok is érdeklődve vizsgálták át a pályát, amelyben az a legfurcsább, hogy a lelátó jelentős része fekete lepellel van leborítva, amely Balázs és Kori szerint meglehetősen zavaró lehet a tér érzékelésében. Persze ettől még egyértelműen nyerni szeretnének. Nekünk is már csak pár feladatunk maradt a meccs előtt, a statisztikához a játékosok már benevezve, már csak a svéd kontaktot kell összeszedni, hogy legyenek jó képeink a meccsről.

 

A lepel mögött:)

 

Mindenkinek jó szurkolást a meccshez, és persze Hajrá Veszprém!

 

Hazaértünk. Így röviden ennyivel le is lehetne zárni a hétvégét, de azért még maradt pár sztori a tarsolyban. A „csekkolásra” várva Korival és Csaszival beszélgettünk, persze nem hagyhattuk ki a megjegyzést Gábornak, hogy talán nem kellene szimulálni. Ez persze aki látta az esését annak kicsi túlzásnak tűnhet, de mi nem láttuk (a csattanást viszont kiválóan hallottuk a csarnok másik végében). Korit születésnapja alkalmából gratuláltuk meg, Ő pedig cserébe elárulta, hogy a Junior Príma díjat holnap este veszi át Budapesten (Mocsai Lajos kíséretében).

 

Miután kitranszferálták a csoportot (több mint 150 embert), a gép előtt hirtelen az egyik utasnak eszébe jutott (illetve valaki emlékeztette), hogy a tranzitban maradt a csomagja. Gyors alku a sofőrrel, indulás vissza, kb. 100 méter múlva nagy fékezés. Derék utasunknak hirtelen eszébe jutott, hogy a táskáját feladta poggyászként (persze az út hátralévő részében senki nem kérdezte meg tőle, hogy mi újság a csomagjával..

 

Amint ezen a sokkon túlestünk, döbbenetes látványban volt részünk. A pilóta a fülke ablakából kilógva várta az utasokat, a Veszprém indulót énekelve és egy sálat lóbálva. Itt persze gondolhattuk volna, hogy vár még ránk ma este meglepetés. Az még rendben is lett volna, hogy addig nem volt hajlandó felszállni, amíg nem zúg az induló kellő hangerővel, na de az, hogy a leszállás előtt cc, 600 méteres magasságban is el kelljen neki énekelni, s Ő azt még le is modellezi, hát ez már kicsit meredek volt. Ezt tessék szó szerint érteni, először balra billen a gép, aztán jobbra, nem egyszer, hanem kétszer, szerencséje, hogy az előre billentést kihagyta. Persze a sztori sokakat megviselt, de azért azt is meg kell említeni végezetül, hogy a gépet egy pattanás nélkül rakta le a végén.

 

Ennyi lett volna az útinapló erről a hétvégéről, ha Isten és más is úgy akarja, akkor Hamburgból hasonlóval jelentkezünk. Köszönjük a kétnapos figyelmet (azért ötezren csak elolvasták ezt a szösszenetet).

 

Jó pihenést mindenkinek a legfontosabbal búcsúzva…még mindig veretlenek vagyunk a csoportban.