Polskaland

 

A terveknek megfelelően háromnegyed egykor a srácok kávéztak egyet a szállodában (most kivételesen kaptak egy kis édességet is mellé), aztán negyed kettőkor indult a busz a csarnokba. Amikor odaértünk már sok veszprémi szurkoló megérkezett, és meglehetősen hangosan üdvözölték a kedvenceket (pedig akkor még nem is tudták, hogy mekkora meccset játszanak a fiúk).

 

 

A csapat az öltözőbe indult, mi pedig a Naplós kollégával gyorsan megkerestük a helyünket. A meccs előtt azért még tettem egy kört, megpróbáltam kideríteni mennyi maradt a híresen jó kapcsolatból a két klub szurkolói között. Nos, jelentem itt semmi nem változott, egy órával a meccs előtt, közösen énekeltek, ereklyéket cseréltek egymással, amikor pedig a magyar szurkolók hangos Iskra, Iskra kiabálásba kezdtek, a válasz sem késett sokáig, zúgott a lengyelek részéről a Veszprém, Veszprém. Szóval kellemesen elvoltak a szurkeszok egymással.

 

 

A találkozó olyan volt mint az álom, derék lengyel barátaink többször is csúnyán néztek rám, szerintem többször is megfordult a fejükben, hogy kivezetnek a sajtópáholyból, de egyszerűen ott és akkor nem lehetett nem üvölteni, egy-egy szép megmozdulás láttán. Azért kaptam néhány megértő pillantást is, persze lehet, hogy ők is pusztán őrültnek néztek, aztán gondolták, kiabáljon csak.

 

 

A végén jött a szokásos kapkodás, rohanás a sajtótájékoztatóra, ahol szinte mindenki Mirkot méltatta, Ő pedig nem győzte fogadni a gratulációkat, majd miután angolul elmondta, amit akart, udvariasan jelezte, hogy neki bizony most nagyon kell sietni az öltözőbe, mert pár perc múlva indul a busz a repülőtérre. Nem tudom mekkora ünneplést kaptak a srácok amikor kijöttek a buszhoz, de mikor én kiértem a busz indulása előtt mintegy két perccel, még akkor is szűnni nem akaróan ünnepelték Csasziékat.

 

 

Érdekes, hogy a repülőtér felé a buszon nem volt olyan frenetikus a hangulat, persze érthető, hiszen nagyon fáradtak voltak a fiúk, Feci pedig a sérült orrát kezelgette, ami szépen belilult az összecsapás végére(még akkor ütötték meg, amikor az első gólt kaptuk, de szerencsére nem törött el az orra). A figyelem először arra irányult, hogy mit játszottak a vetélytársak, a csoportban. Aztán arra figyeltek hogyan áll a Szeged (itt is köszönöm a szegedi ismerősöknek a sok sms-t), utána viszont egyre izgatottabban figyeltük az órát, mert egyre inkább izgulnunk kellett vajon odaérünk-e időben a repülőtérre. Pontosan 30 perccel az indulás előtt sikerült elkezdenünk a becsekkolást, amely nagyon gyorsan ment (majdnem minden szolgálatban levő alkalmazott ránk figyelt), így végül a gép, bár kis késéssel, de elindulhatott Budapestre. Valószínű, hogy gépen kapott kettő darab mini linzer túlságosan nem csillapíthatta a srácok éhségét.

 

 

Valamikor éjfél körül ér a csapat Veszprémbe, holnap pedig már megkezdi a felkészülést a következő BL meccsre, amire szükség is lesz, hiszen a dánok alaposan megnehezítették ma az Atletico dolgát…

 

Köszönöm mindenkinek a figyelmet, folytatás, talán két hét múlva Madridból…

 

 

 

Határozottan pozitívan élte meg mindenki, hogy ma reggel a „kielcei vekker” nem kapcsolt be nyolc óra körül. Így ki tudták magukat pihenni a srácok, mivel csak negyed tízkor volt a hivatalos ébresztő.

 

Kisebb meglepetés csak akkor ért mindenkit, amikor nagy lelkesedéssel beléptek az étterembe, hogy elfogyasszák a reggelijüket, aztán vajas lekváros kenyér helyett, ebédre terítettek meg a pincérek. Merthogy a 10 órás reggeli, az bizony ma ebéd volt, hiszen korán indulunk tovább a csarnokba, háromnegyed egykor lesz egy kis kávé és sütemény, aztán negyed kettőkor irány a Hala Legionow.

 

Este a tényleg nagyon jó edzés után, mindenki gyorsan nyugovóra tért, de azért előtte belefért még egy nagyon kemény csocsó csata. Csaszi hívott ki egy küzdelemre, aztán az első meccs után talán már megbánta, nagyon megvertem. Ekkor Csaba bácsi szólt, hogy nem kellene elvenni az egyik meghatározó játékosunk önbizalmát, én pedig engedelmeskedtem, a másik két meccsen már Csaszi nyert fölényesen. Így én mindent hozzá tettem a csapat mai sikeres szerepléséhez. A küzdelem hevességét egyébként nagyon jól szemlélteti, hogy bizony a csocsóasztal a végére felmondta a szolgálatot, a lábait tartó merevítő felmondta a szolgálatot, és a szálloda üzemeltetői ünnepélyesen nyugdíjazták az asztalt.

 

A csapat 11 órakor kezdi meg az utolsó taktikai megbeszélést, ahol ismét videóznak, a megbeszélés végén pedig megnézik a hivatalos oldalra csütörtökön kitett videót, aztán utána már jöhet is a meccs…legközelebbi bejelentkezés már a csarnokból lesz, vagy késő este a hazafelé úton..

 

 

 

A délutáni csendes pihenő, mint utóbb kiderült mindenkinek ugyanazt a programot hozta. Délután 3 órakor kezdődött ugyanis Plock-Constanta meccs, amely veszprémi szemmel érthető okokból kiemelkedő figyelmet kapott. A közvetítésnek különös hangulatot adott az, hogy nem volt hang, valamint 2011-ben az is furcsának tűnt, hogy színes kép sem, így viszont sokkal nagyobb figyelmet szentelhettünk a játéknak és a bírók megfigyelésének..Az egyöntetű vélemény az volt a srácoknál, hogy ilyen bután mi nem játszhatunk holnap, mint ahogy a meccset egyébként szinte végig románok tették az utolsó öt percben. Arról nem is beszélve, hogy senki nem szeretne olyan bíráskodást kapni, mint amit a meccs végén a románok kaptak.

 

 

A srácokkal beszélgetve, egyébként egyre inkább érezni azt, hogy közeledik a meccs. Érzik, tudják, ez a meccs különösen fontos lesz a továbbjutásunk miatt. Amennyiben itt nyerünk, vagy pontot szerzünk, az biztos, hogy hatalmas lépést teszünk a továbbjutás felé. Reméljük ez holnap így lesz..

 

 

A srácok fél hat körül értek a Hala Legionowba, ahol még javában tartott egy röplabda edzés, de a nagyobb baj az volt, hogy a technikusok még javában szerelték a Barcelona ellen tavasszal már Veszprémben is megcsodált led falat (amit az EHF kötelezővé tett erre az idényre). Nem kicsit volt zavaró az, hogy folyamatosan zörögtek, villogtak a szakemberek, arról nem is beszélve, hogy mennyire lehet veszélyes az, ha a pályán edző játékosok között lazán sétálgatnak a civilek.

 

Aki ide kapott jegyet az vajon mit fog látni?

 

A tréning jó hangulatú volt, a srácok alaposan megizzadtak (eddig magasan ez volt a legkellemesebb klímájú helyszín amióta itt vagyunk). Az utolsó edzés tehát megvolt, még pár óra és kezdődik végre a BL….és, hogy a végére legyen egy jó hír is, a csarnokban kiváló a net, így semmi akadálya annak, hogy holnap folyamatosan frissülő statisztikával fárasszuk az érdeklődők szemét.:)

 

 Mirko melegít

 

 

Holnap érkeznek meg a veszprémi szurkolók, akiknek jelentős része ma még Krakkóban fog éjszakázni. A veszprémi klubnál 150 jegyet igényeltek a kiutazó szurkolók, akik remélhetőleg fel fogják venni a versenyt a hazai fanatikusokkal, persze azokat leginkább a csapat tudná elhallgattatni..

 

 

 

 

 

 

 

A délelőtt eseménytelenül tele el, a srácok most videóznak, további fejleményekig néhány kép a délelőtti kávézásról, csocsózásról. Aki figyelmesen olvasta és nézte tegnap a hivatalos oldalt, annak lesz egy kép ami különösen érdekes lesz:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az út a szállodába, felejthetetlen volt. Varsóban még csupa mosolygós arcú játékos kászálódott bele e lengyelek kívülről kétségkívül impozáns buszába, de aztán megkezdődött a tortúra. Bár, ha egy Varsó külvárosát megcélzó városnéző túrára fizetett volna be a csapat, akkor talán még jól is szórakoztunk volna (bár erős, kételyeim vannak abban, hogy van olyan kocaturista, aki e csodás tájat tűzte volna ki utazása legfőbb látványosságának). Az első két órában kb. 10 kilométert haladtunk, amiből az fél órát akár még élvezetesnek is lehetett nevezni, hiszen pazar látványt nyújtott a varsói repülőtérre sorozatban leszálló gépek látványa. Aztán közel egy óra múlva lassan kezdtek fogyni a sztorik, meg a türelem. A busz elejébe pislantva az is feltűnt, hogy Csaba bácsi egyre nagyobb intenzitással próbálja meg haladásra bírni a busz vezetőjét, persze nem nagy sikerrel. A türelmetlenség fokozatosan nőtt, a buszon egyre nagyobb lett a hideg, az erre rendszerint legérzékenyebb Sulic, többször is figyelmeztette a sofőrt, hogy fűtsön már be (érdekesség, hogy a busz a 10-12 fokos hőségben nyitott tetőablakokkal várt a csapatra). Persze a sofőr úgy tett, hogy nem érti, így maradt a hideg (én meg nem mertem Renátónak átadni az üzenetet, hogy otthon az Aréna parkolójában bekapcsolt az autója riasztója – szerencsére a probléma magától is megoldódott).

 

 

Aztán két óra toporgás után kiderült, hogy a lengyel barátaink éjjeli aszfaltozása eredményezte a 10 kilométeres dugót, ami után már csak kicsivel több, mint két órás „száguldás” várt a csapatra (minek is nevezhetnénk azt, amikor sorra hagytak el minket a teherautók). Egy-két kérdés azért felmerül ilyenkor még a legártatlanabb szándékú emberben is. Először is nehezen elképzelhető, hogy a Varsó-Kielce útvonalat a lengyel fővároson keresztül kizárólag csak ezen az útvonalon keresztül lehet megtenni, főleg azután, hogy derék sofőrünknek a reptérre jövet látnia kellett, hogy mekkora dugóban kell visszafele haladnia majd. Persze az is lehet, hogy nem volt GPS nála (figyelem szponzorok, lehet támogatni őket), vagy egyszerűen ez a hobbija , imád pénteken este dugóban közlekedni. A fűtés továbbra is ismeretlen fogalom volt a járművön, viszont a hideg minden lehetséges úton tört be a buszba. Nálam például, miután minden nyílást eltömtem, a funkcióját betölteni képtelen lámpakapcsolón keresztül ömlött be a friss lengyel levegő, így gyorsan összetákoltam egy kisebb sátort, így legalább nem csapta az arcomba a hideget.

 

Fél kettőt mutatott az óra, amikor begördült a járat a szálloda elé, ahol egy gyors vacsora után, mindenki igyekezett a lehető leggyorsabban ágyba kerülni, kipihenni az út fáradalmait.

 

 

Mocsai Lajos reggel fél tíz utánra invitálta a játékosokat reggelizni, de a 7.52-kor a szomszédos telepen bekapcsolt kellemesen búgó hangú légkalapács, valószínűleg nem csupán-e sorok íróját ébresztette fel, hanem a játékosokat is….Az ember ilyenkor persze óhatatlanul elkezd gyártani mindenféle összeesküvés-elméleteket, főleg, ha tudja, hogy a derék polákoknál már más csapat is utazott például öt órát Varsóból Kielcébe..

 

 A lengyel vekker...

 

A szálloda egyébként kellemes, kényelmes, tulajdonképpen minden igényt kielégít, a környezet viszont már nem a legszebb. Miután a Kielce szponzorának gyártelepe mellett vagyunk, így a látképet erősen dominálják a Vive, vagy éppen a Targi feliratok, a szomszédos telek (ezen ügyködik a légkalapács lelkes üzemeltetője) pedig, az állapotát nézve, még a második világháborúból maradhatott itt.

 

Délelőtt videózás vár a fiúkra, majd a délután pihenő után irány a csarnok, ahol edzést vezényel Mocsai Lajos és Csoknyai István…

 

 

 

 

 

A csapat nem egyszerű úton, módon, laza két óráig tartó dugó, négy órás buszozás után, fél kettőkor megérkezett Kielcébe…minden továbbit reggel…

 

 

 

A busz meglehetősen érdekes stílusban közelítette meg a repülőteret, többször is úgy éreztük itt a vég, néha megnéztük közelről az előttünk levő ülést (szerencsére senki nem fejelte le), de mivel kis késésben voltunk ezért mindenki elnézte a sofőrnek ezt a sietős stílust.

 

A „becsekkolás” előtt még vigyorogva jegyeztem meg, hogy most biztos gyorsan végzünk, mert az ügyeletes félreállított (Zsenya) már nem tartott most velünk. Erre, kit állítottak félre?..hát persze, hogy a napló íróját..

 

 

A vámtiszt illedelmesen megkérdezte, először járok-e az új épületrészben, amit tavasszal adtak át. Természetesen ez volt az első alkalom, ekkor egy kis megnyugvást láttam átsuhanni az arcán, de azért a biztonság kedvéért tetőtől talpig (igen még a cipőt is el kellett távolítanom) megvizsgált. Persze a rögtönzött teszt eredménye negatív volt, aztán az öltözésnél Alilovics megvigasztalt, hogy ez semmi volt. Őt, amikor a Schleckerre utazott a csapat azért állították félre, mert állítólag tiltott dolog volt a táskájában. No, Ő akkor több mint egy órát töltött a vizsgálószobában. Ehhez képest ez a pár perc tényleg semmiség volt.

 

 

A gép 19.40-kor indul, legközelebb már a szállodából tudok csak bejelentkezni..addig kis türelm et kérek…:)

 

 

 

 

Elindult a csapat...

 

 

 

 

Régen volt már március, amikor Barcelonába kísértük el a csapatot, akkor éppen BL negyeddöntőre utaztunk. Most ismét útra kel a csapat, ezúttal a célállomás Kielce. Persze az ügy nem ilyen egyszerű, hiszen először Budapestre kell eljutnia a csapatnak, majd Ferihegyről (bocs Liszt Ferenc repülőtérről) egy kicsivel több mint egy órás repülés után Varsóba érkezünk…de ekkor már erősen este lesz, hiszen a landolás várható ideje valamikor kilenc óra körül lesz.

 

Az igazi fekete leves csak ezután jön, hiszen Mr. Google szerint onnan közel 200 kilométert (pontosan 178 km) kell még buszon zötykölődni, mintegy három órán keresztül. Persze belegondolva ez sokkal jobb megoldás, így reggel nem kell kapkodni, hajnalban kelni, sőt a holnapi edzés előtt simán belefér még a játékosoknak egy kis pihenő is. Szóval összességében a srácok örülnek neki, hogy ma este megyünk, szívesebben áldozzák be ezt az estét, bár ahogy számolgattuk a nettó 6-7 órás utazás azért nem lesz piskóta.

 

Kicsit rendhagyó lesz az a napló, kicsit megpróbálunk a Naplóval együtt dolgozni, ahol szintén van az utazásról napló, sőt Ők is közvetítik online a meccset, meg mi is. A két közvetítés akár nagyon jól kiegészítheti egymást, hiszen amíg ők a szöveges közvetítéssel kicsit megpróbálják érzékeltetni a csarnok hangulatát, addig mi a szokásoknak megfelelően folyamatosan frissülő statisztikával fogjuk az olvasók szemét fárasztani (persze azoknak sem tiltjuk meg a statisztika követését, akik olyan jó helyzetben vannak, hogy tudják követni a televízióban a meccset, mellette nem baj ha az adatokkal is tisztában vannak).

 

A csapatból mindenki a fedélzeten van, kivéve persze Fazekas Nándit, aki sérülése miatt nem tarthatott a együttessel. Mostantól pedig erős reménykedésbe kezdek, hogy a lengyeleknél a szállodában legyen wifi, mert ha nem akkor rövid életű lesz az a napló…de a hitem töretlen...:)