2013. Okt. 08. Kedd, 07:18
A Löwen elleni sikert sokan, sokféleképpen értékelték. Voltak fanyalgók, akik úgy vélték, magabiztosabban kellett volna megnyerni a csoportrangadót. Mások védelmükbe vették a csapatot, mondván, azért mégis csak a világ legerősebb bajnokságában, a Bundesligában szereplő, az egyik legjobb német csapatot fektette "kétvállra" az MKB-MVM Veszprém.
Nincs sok idő elmélkedni, hiszen a harmadik fordulóban már az orosz kézilabda iskola egyik legjobb képviselője, az eddigi fordulók egyik legnagyobb meglepetését okozó ukrán ellenféllel szemben kell igazolni, hogy a magyar bajnok és kupagyőztes továbbra is versenyben marad a csoport első helyéért.
Masszív, fizikálisan rendkívül erős gárda vendégszerepel az arénában. Jó kapusteljesítmény, kemény, határozott védekezés és az átlövők remeklése jellemezte idáig az ukránok kézilabdáját. Így tudtak meglepetés döntetlent játszani az "oroszlánok" mannheimi barlangjában.
A papírforma szerint ide is az esélytelenség nyugalmával érkezhetnek a vendégek, ami nyugodt, kiegyensúlyozott, kicsit halogató, ziccerig kijátszott játékot sejtet. Viszont a Zaporozsje még nem tudja, mit jelent egy arénabeli fellépés ötezer magyar fanatikus szurkoló támogatásával.
Az MKB-MVM Veszprém jobb csapat ellenfelénél. Hasonlóan, mint a németek. De a papírforma néha felborul. Figyelni kell hatvan percig, hogy Veszprémben ilyen soha se legyen!
Carlos Ortega vezetőedző:
Csak a táblázatra kell nézni, s azonnal kiderül, hogy új trónkövetelője is lehet a csoport első helyének. Ellenfelünk az orosz kézilabda iskola jeles képviselője. Védekezésben remekül alkalmazzák a hatosfalat, de nem riadnak meg attól sem, ha meg kell nyitni a védekezést. Fizikálisan rendkívül erősek, kiváló átlövőkkel játszanak. Remek az összhang az irányítók és a beálló között. Ezek ismeretében nagyon nehéz mérkőzésre számítok. De az arénában mindenképpen nyernünk kell.
Gulyás Péter:
Bennünket is meglepett, hogy az ukránok pontot szereztek a Löwen otthonában. A második fordulóban nyertek, ezzel átírták az őszi fordulók esélylistáját, hiszen jelenleg ők a másodikak a csoportunkban. Ezért rendkívül fontos összecsapás előtt állunk. Győzelmünkkel kicsit leszakíthatjuk őket is. Azt gondolom, kemény összecsapás vár rànk, de három találkozó után is százszázalékosak maradunk.
Schuch Timuzsin:
A Bajnokok Ligájában nincs könnyű ellenfél. A Zaporozsje is kiváló együttes, hiszen pontot szerzett Bundesligás ellenfelétől. Ráadásul idegenben, s most megint ott játszanak. Egy pillanatra sem szabad kiengednünk, vagy könnyelműsködnünk, mert az könnyen megbosszulhatja magát. Fizikailag is erős megmérettetés vár ránk, de meg kell nyernünk a meccset!
Chema Rodriguez:
Minden ellenfelet tisztelni kell, mert ha ez így van, akkor nem fordulhat elő, hogy akár egy percre is kiengedjünk. Most kezdjük mi is felvenni a BL ritmusát, szükségünk van arra, hogy még egységesebbek legyünk, még kevesebbet hibázzunk. Nehéz meccs vár ránk, hiszen mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Ez mindig lelki teherrel párosul, amit az ellenfél kihasználhat. Mindent figyelembe véve, a fantasztikus hangulatot biztosító szurkolóink támogatásával megint győznünk kell!