Nem számítanak gálamérkőzésre

– Ott azért még nem tartunk, az MKB Veszprém KC-val „kötjük” magunkat a sport egyik aranyszabályához, miszerint mindig a következő feladatra, az éppen ránk váró egyesületre koncentrálunk. Hétvégén még csak az elsődleges célt teljesítettük, nagy baj lenne, ha elbíznánk magunkat.

 

 

– A leóniak előzetesen kemény vetélytársnak ígérkeztek, s mint utóbb kiderült: azok is voltak. Ezért is örömteli, hogy feléjük olyan eredményt értünk el, amire a második találkozón alapozhatunk. Egy roppant nehéz összecsapáson vagyunk túl, ám szerencsére vasárnap remekül védekeztünk és a kapusteljesítményünket sem érheti kritika. Néha visszafogottnak tűntek az attakjaink, ám a hozzáállásunkra nem lehet panasz. Fertályóra után négy–kettőre vezettünk, a huszadik percig három gólt kaptunk, a hazaiak gyakran kiszorított helyzetből „lövöldöztek”. A hajrában mégis elléptek két góllal, akkor majdnem maguk javára fordították a derbit. Az összjátékban ugyanis akadtak nehézségeink, más kérdés, hogy a játékvezetők többször is elvették tőlünk – vélt támadófaultokért, belemenésekért – a labdát, amik nem mindig voltak azok. Vagyis, kint nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

 

– A bírók mindkét fél kárára tévedtek, ám a kínálkozó helyzeteket és hétmétereseket ettől függetlenül értékesíthettük volna. A helyi katlanba, a Palacio Municipalba kilátogatók megint nagy nyomást helyeztek a vendégcsapatra, ellenünk is főként akkor „hőzöngtek”, mikor a csata leginkább megkívánta. Kisebb-nagyobb sikerrel próbálták befolyásolni a játékvezetőket.

 

– Múlt hét pénteken a rendkívüli időjárás miatt előbb Hajmáskérnél, majd a balatonakarattyai M7-es felhajtónál, végül a martonvásári M7-es felhajtónál fordították vissza az autóbuszunkat, noha gépjárművezetőnk addig is emberfeletti teljesítményt nyújtott. Néhol a busz ablakáig értek a hófalak, de valahogy az lebegett a szemünk előtt, hogy mindig megtaláljuk azt a kiskaput, aminek révén folytathatjuk utunkat a főváros irányába. Sok helyütt integettek az emberek, mondhatni szurkoltak nekünk, hogy időben megérkezzünk a Liszt Ferenc Repülőtérre. A felszállás előtt fél órával sikerült „befutnunk”, igaz, éjjel egy óra is elmúlt, mikor Hispániában elfoglaltuk a szálláshelyeinket.

 

– Kedden hajnalban értünk vissza Veszprémbe. A kinti mérkőzés után nem indulhattunk azonnal vissza, csak hétfőn „zötykölődhettünk” Madrid felé. Az újabb csúszás hátterében az ibériai légitársaság dolgozóinak sztrájkja állt.

 

– Szerencsére gyermekünk jól viselkedik, nem panaszkodhatunk rá, így az otthonunkban nem folytatódott a társaimmal elkezdett „tortúrám”. Lilit mindenütt hamar megkedvelik az emberek, akik szerint az orrától felfelé rám hasonlít. Mindenki ámuldozik rajta, azt mondják: olyan, mint egy hajas baba.

 

– Jobbszélső-társam, Iváncsik Tamás bokája az elutazásunk előtt megsérült, a kerethirdetéskor nem számolhatott vele a vezetőedzőnk. Ha jól informálódtam, akkor a sérült testrésznek pihenésre és további kezelésekre van szüksége, hogy Tamás másfél-két hét múlva újra elkezdhesse a gyakorlásokat, hogy visszaállhasson közénk.

 

– Kettős diadallal váltanánk jegyet a legjobb nyolc közé, tehát számunkra kötelező a továbbjutás. Még akkor is, ha Manolo Canades, a súlyos anyagi gondokkal küzdő leóniak (az előző évadot tetemes pénzügyi hiánnyal zárták – a szerk.) mestere pompásan összefogja és motiválja a fiatal sportolóit. Erős gárda az övék, hazájuk bajnokságában BL-indulási jogot érő helyen állnak, ráadásul a BL-csoportjukban már okoztak meglepetéseket. Ennek okán tisztelettel tekintünk rájuk, várhatóan Veszprémben sem adják olcsón a bőrüket. Tisztában vagyunk a hibáinkkal, hogy akadnak még tennivalóink, ám a visszavágón is kézben akarjuk tartani az irányítást, mert csak úgy kerekedhetünk föléjük. A játékunkat még szervezettebbé és taktikusabbá, míg a támadásainkat gyorsabbá, pontosabbá és ötletesebbé, egyszóval hatékonyabbá kell tennünk. Nem számítunk sima, úgymond gálamérkőzésre.

– Előzetesen egy évvel ezelőtt is mi voltunk a favoritok, aztán szinte saját magunkat ejtettük ki a sorozatból. Közben itt is, ott is többször megnyerhettük volna az összesített párharcot. Akkor a hajrában elpártolt tőlünk Fortuna istenasszonya, balszerencsés körülmények között búcsúztunk. Emiatt törlesztenivalónk van velük szemben. Ne feledjük, az előző szezonbeli keretük nagyban kicserélődött, meggyengült – a jelenlegi játékerejük meg sem közelíti a régebbit, hiszen majd’ egy tucat spíler távozott tőlük –, az érkező fiatalok tehetségesek, de a tudásuk még messze van a távozóktól. Kint is elsősorban elszántak voltak. Egy szó, mint száz: nem becsüljük le az 1999-es és 2005-ös KEK-győztest, ám továbbra is bízunk a továbbjutásunkban. Ha azt nyújtjuk, amire valójában képesek vagyunk, akkor ott leszünk a legjobb nyolc között. Már csak azért is, mert a mienk jobb együttes.

 

– Nyilvánvaló, minden más eredmény esetén csalódottak lennénk. Ellenfelünkön sokkal kisebb a nyomás; ebben a párharcban csak nekünk van veszítenivalónk. Ám mint tudjuk, mindig a kötelező feladatok a legnehezebbek.

 

– Azért ezt a terhet mindenekelőtt a közvélemény tette a vállunkra. Persze, jó lenne eljutni Kölnbe, de addig jó néhány akadályt kell vennünk.

 

– Ha jól számolom, akkor 2002., 2003. és 2006. tavasza után a negyedik.

 

– S akkor a tavaly kapott Magyar Ezüst Érdemkeresztemről még nem is szóltál… Na jó, ez csak vicc volt. Olykor én is csak ámulok, hogy kézilabdázóként ennyi mindent megértem. Pedig eleinte csak egy ügyes jobbszélső, aztán magyar bajnok és végül válogatott akartam lenni.