„Nem lesz egyszerű!”

 A 24. férfi kézilabda világbajnokság sokban különbözik az eddigiektől. A rendezés színvonala kiváló, szinte nem találni kivetnivalót benne, azonban a monumentális Lusail Aréna kong az ürességtől és a kisebb helyszínek sem telnek meg még a legérdekesebb összecsapásokra sem. Csapatunk szélsője, Cristian Ugalde élvezi a katari tornát, de sajnálja, hogy a hangulat elmarad a számára megszokottól. A helyszínen készült interjút olvashatják.

 

 

Elképesztő, ami itt van, a világon sehol sem látni hasonlót, talán az Olimpián, de ez itt most csak a kézilabdáról szól. Ott voltunk a megnyitón és csak néztem tátott szájjal, hogy mennyire csodálatos műsorral készültek a szervezők. Gyönyörűek a helyszínek, a hotelek, minden tökéletes. A körítés fantasztikus, de a mérkőzések mások, mert az itteniek nem igazán ismerik ezt a sportot és kevesen látogatnak ki a meccsekre, én pedig nem ehhez szoktam hozzá.

 

Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. Brazília jó csapat, spanyol edzővel, aki mindent tud a válogatottunkról. Remekül felkészültek belőlünk, ami igazán megnehezítette a dolgunkat. A védekezésünkben akadtak gondok, ezért a második félidő szoros volt.

 

A világbajnokságra minden csapat győzni jön, nem számít, mik a korábbi eredményei. Dánia az egész meccsen nyerésre állt, majd az utolsó pillanatokban, az egyébként általam nagyra tartott argentinok utolérték őket, döntetlenre alakítva az eredményt. Nem ez az első eset, amire emlékszem, bemutattak már hasonlót például a svédek ellen is, szóval érdemes figyelni rájuk, mert Dél-Amerika gyorsan fejlődik.

 

 

Az én szememben most is a „szokásos” válogatottak a legjobbak, a kézilabda nagyhatalmak. Franciaország, Dánia és Horvátország, majd mi következünk. Ott lehetünk az elődöntőben, de borzasztóan nehéz lesz bejutni. Németország és Svédország is roppant erős, Lengyelország kemény, kellemetlen ellenfél. Ezek közül a csapatok közül fog kikerülni a legjobb négy. Minden meccset meg kell nyernünk, nem bízhatunk semmit a véletlenre. A házigazdákat sem írhatjuk le, eddig két mérkőzést nyertek, ráadásul a csoportunkban ott van még Szlovénia is, kiváló játékosokkal.

 

Lehetetlen, hogy találkozzunk, esetleg majd a pályán. A többiek hotelja Dohában van, a mi szállodánk a városon kívülre esik. Persze küldünk egymásnak üzeneteket, de csak az interneten. Szomorú vagyok, hogy a szlovén csapatban nincs itt Gašper Marguč, mert nagyon jó barátomnak tartom, örültem volna, ha láthatom.

 

Szöveg és fotó: Varju Veronika