2013. Feb. 07. Csütörtök, 10:11

Nem így akartam elmenni

Carlos Pérez 1997-ben egy magyar-kubai sportmegállapodás keretében érkezett Magyarországra a karibi válogatott tagjaként. A terv az volt, hogy a kézilabdázók a hazai klubokban igyekeznek elsajátítani az európai stílust, amely hasznára válhat majd a címeres mezes együttesnek, amelynek a szövetségi kapitányuk rendszeresen közös edzést vezényel.

Az első képek egyike Csárliról...

Az akkor Fotex néven játszó veszprémiek Urios Fonsecát, Raul Hary Alayót és Carlos Reinaldo Pérezt szerződtették. A kubai válogatott tagjai közül szinte mindenki talált magának magyar csapatot. A szurkolók így ismerkedhettek meg többek között Vladimir Hernandez kapus, Julio Fiss, Ivo Diaz kivételes képességeivel. Talán abban az időszakban volt a legkiegyensúlyozottabb, a legerősebb a hazai bajnoki pontvadászat.

Carlos Pérez - akit a szurkolók nagyon hamar megszerettek és a szívükbe zártak, s a Csárli névvel illettek – fokozatosan vált a veszprémi kézilabdázás ikonjává. Rengeteg siker, bajnoki cím, magyar kupa siker, BL-döntő, KEK-finálé és végső győzelem részese volt. Tagja volt az athéni és a londoni olimpián negyedik helyen végzett címeres mezes válogatottnak is. Nagyon sokan és sokszor mondták oda adó teljesítményét látva, hogy Pérez „magyarabb a magyarnál”.

Az évek múlásával sem kopott tudása, lelkesedése. Ezzel folyamatosan előzte meg az előtte állókat a különböző házi statisztikákban is A mostani csapatból már csak Fazekas Nándor, Gulyás Péter és Iváncsik Gergő maradt a régi játszótársak közül. De ebben a külön „vetélkedőben” talán csak a balszélsőnek marad esélye az előzésre.

Carlos Pérez tizenhat évet kézilabdázott Veszprémben. Szerénységével, emberségével, s persze tudásával a klub legnagyobb ikonjává vált. Váratlan búcsúja mindenkinek fáj, hiszen nélküle eddig elképzelhetetlen volt a Veszprém. Szombaton is meccse lesz. De már nem az arénában, hanem katari új klubjában.

- Szomorú volt látni, amikor kezet fogott Hajnal Csabával, s elbúcsúztak egymástól. Érzékelhető volt az elérzékenyülés. Elcsuklott hangok és nedves szemek jelezték, valami végérvényesen véget ért.

- Nehéz erről beszélni, hiszen mégis csak tizenhat év közös munka, sikerekben gazdag több, mint másfél évtized ért véget – mondta az arénából a belváros felé autózva a világhírnevet szerző Carlos Pérez. - Csütörtökön délután felülök a repülőre és Katarba utazom, ahol szombaton új csapatomban, az Al-Shamalban már pályára is lépek.

- Ez a mindenkit megdöbbentő történet nagyon gyorsan lejátszódott. Így is tervezte?

- Egyáltalán nem! Meg sem fordult a fejemben, hogy így megyek el Veszprémből. Annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy közeleg a végső búcsú ideje. Negyven év fölött az élsportolóknál ez természetes. Időnként azonban történnek olyan váratlan események, amikor azonnal dönteni kell. Kevés idő marad a gondolkodásra. De ki kell mondani, hogy változtatok, megyek!

- Mennyire befolyásolta a döntését, hogy Carlos Ortega vezetőedző kevésbé számított a játékára az új csapat kialakításánál, neheztelt rá emiatt?

- Az elején egy kicsit igen. Aztán átgondoltam ezt az egészet. Igyekeztem az ő érveit is megérteni, elfogadni. S utána normalizálódott a kapcsolatunk. Mert rádöbbentem, hogy nem akarok felmentést, könnyítést az edzésmunkában. Carlos, elődjéhez Mocsai Lajoshoz hasonlóan azt mondta, hogy nyugodtan szóljak, ha fáradt vagyok, ha sok a munka, ha valami már nehezemre esik. S itt jutottam el odáig, hogy nekem már valóban megterhelő a folyamatos, naponta elvégzendő, nagy fizikai igénybe vétel. De ha nagyon őszinte akarok lenni, már a motiváció sem volt a régi. Talán úgy lehetne megfogalmazni legjobban az egészet, hogy elfáradtam. Jobban, mint gondoltam volna. S akkor jött a katari ajánlat. S végül az ottani világbajnokság kezdetéig aláírtam a szerződésemet. A családom is hamarosan utánam jön. Addig Veszprémben maradnak.

- Nem volt vita a távozásával kapcsolatban?

- Vita nem. Csak egyeztettünk néhány fontos kérdésben. Békében, barátságban váltunk el egymástól. S természetesen szeretném betartani az ígéretemet, hogy májusban visszatérek, s játszom egy búcsúmeccset, hogy megköszönhessem azt a sok szeretetet amit a várostól, a szurkolóktól kaptam.

- Érdemes beszélni a „legekről”?

- Persze, volna értelme. De annyi ilyen fantasztikus élményem volt, hogy ezt rangsorolni nem tudnám, ezért ne kezdjünk hozzá.

- De arra van válasz, hogy amikor német és spanyol klubok ostromolták az aláírásáért jóval nagyobb jövedelemért, miért nem ment el?

- Mert nem minden a pénz. Veszprém befogadott, csodálatos barátokat szereztem, Európában egyedülálló, fantasztikus szurkolótábora van a csapatnak, amely rengetegszer belehajszolt bennünket a győzelembe. Persze néha eljátszottam a távozás gondolatával, de komolyan sohasem került szóba, hogy elmenjek.

- Azt például tudja, hogy mikor aggódtak legjobban Önért Veszprémben?

- Kíváncsivá tesz, hallgatom!

- Amikor ideérkezése után először ment haza Kubába. Havannából induló gépet még sohasem vártak annyira Párizsban...

-Kétségtelenül volt néhány hívás a telefonomon, amikor leszállt a repülőm. Rögtön jeleztem, hogy nyugalom itt vagyok. Semmi gond nem volt a visszajövetelemmel.

És az utolsó kép..amikor elbúcsúzott...

Remélhetőleg, a hátralévő három hónap alatt sem zavarja meg semmi Csárli ígért visszatérését, hogy elköszönhessen Veszprémtől, Magyarországtól...

Donát Tamás

További hírek

Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés

K&H Liga

Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém

Már. 25. Péntek, 18:00