Sziasztok!
Nagyon nagy meccsek vannak mögöttünk, sok dolog történt velünk az elmúlt időszakban. Volt itt minden, sikerek, de sajnos kudarc is.
Kezdjük a legrosszabbal. Két meccsen nem tudtuk legyűrni a Leon-t, amit nagyon sajnáltam a visszavágó utolsó pillanatában, de később, átértékelve a meccseket, sajnos azt kell mondjam nem csak azon a bizonyos végjátékon múlt. Én úgy gondolom, hogy jobb,erősebb csapat vagyunk, mint akkori spanyol ellenfelünk, de valamiért nem tudtuk ezt összességében megmutatni, ami még mindig fájó pont nekem.
Nehéz volt átlendülni ezen a pszichés gáton, de jót tett a hely- és csapatváltás. Annyira nagy volt a kihívás, az olimpiára való kijutás tétje, hogy kissé rákényszerültünk a tovább lépésre, muszáj volt a következő feladatra koncentrálni.
Feri sérülése sokkolt mindenkit, de így utólag nagy erőt is adott sokaknak. Sejtettük, hogy az első meccsen eldőlhet minden, ez nagyjából így is történt. Kemény meccs volt, ahogy a brazilok elleni is, de bírta a csapat a terhet, és egy csodálatos érzés szabadult fel bennünk a meccs végén. Amit pár éve még nem is mertünk gondolni, azt el tudtuk érni kb. 2 és fél év munka után. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy fantasztikus élmény volt.
Ahogy haza tértünk, nem sok időnk volt ünnepelni, kezdődtek rögtön az edzések, felkészülés a Magyar Kupa négyes döntőjére. Sajnos pár játékos kisebb sérülésekkel tért haza, ez megnehezítette a heti munkát. Nekem szinte nem volt egy egész, teljes edzésem, szinte minden nap ki kellett állnom. A Szombati elődöntő meccsen cirka 15 percet tudtam játszani, de nem is volt nagyon szükség többre, szerencsére nem volt nagy izgalom. Na de vasárnap!
Az izgalommal nem volt gond, jó kis meccs kerekedett. Nagyot kellett küzdenünk, hogy újabb sikert érjünk el, ez dicséri ellenfelünket is. Minden játékosunk küzdött, hajtott a végsőkig, amit jó volt látni. Nem játszottunk a legjobban, de a győzelem volt a lényeg. Nekem sokat segített az orvosi stáb, hogy játszhattam, de ennek voltak következményei, mert napok óta nem tudok edzeni a srácokkal.
Nehéz dolgunk lesz még itt az év végén, sok a feladat, és én csak abban bízom, hogy mindenki egészségesen állhat a nagy meccsek, kihívások elé.
Mindenkinek a legjobbakat kívánom, és persze jó szurkolást és sok örömöt a továbbiakban.