Nagyon várom már, hogy újra (közel) telt ház előtt játszhassunk csütörtökön

 

 
Íme:
Szia Kentin, üdvölünk újra itt!

Hogy érezted magad az olimpián? Milyennek értékeled a teljesítményedet? És milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni?

Köszönöm szépen. Elmondhatatlan. Elképesztő érzés. Egy igazi valóra vált álom. Nagyon régóta követem az olimpiai játékokat, kiskorom óta ez volt az álmom. Édesapám is nyert olimpiai érmet, 1992-ben Barcelonában bronzérmet. Igazi kézilabdás család vagyunk, ez az életünk.

Hát mit is mondhatnék? Rióban kikaptunk a döntőben, az egy nagy csalódás volt egyénileg és csapatszinten is. És ez a düh, frusztráció az évek alatt egyre csak nőtt. Lépésről lépésre haladtunk, már az olimpiai kvalifikáció nagy mérföldkő volt, aztán egy nagyon kemény felkészülést csináltunk, de a végén ez mind kifizetődött. Boldog és büszke vagyok!
A válogatott stáb nagyon alaposan kielemezte a játékunkat az egyiptomi VB-ről. Ott minden meccsen én kezdtem és nagyon sok feladat hárult rám. Nikola Karabatic akkor éppen sérült volt, szóval eléggé más helyzet volt, mint most az olimpián. Nem nyertünk érmet, az elődöntőben kikaptunk a svédektől, a bronzmérkőzésen pedig a spanyoloktól, ezért a stáb bevetett egy-két apróbb változtatást; minden játékos félidőt játszott az olimpián. Én Remilivel osztoztam a játékperceken és úgy gondolom, hogy ezek az apró változtatások nagyon jó döntésnek bizonyultak.

 

Nem volt sok időd pihenni az olimpia után, szinte egyből vissza kellett térned Veszprémbe. Mennyire érzed frissnek magad?

Őszinte leszek. Manapság, ha egy a csapat a végsőkig versenyben van egy EB-n vagy VB-n, szinte másnap már vissza kell utazni a klubcsapathoz. Nyilván ez nem egy jó dolog. Pár évvel korábban, kicsit több időnk volt pihenni, 4-5 nap is akár. Most az olimpia után volt egy teljes hetünk. Hétfőn jöttünk vissza, szóval tudtunk kicsit ünnepelni is a francia szurkolókkal, ami úgy érzem, hogy jót tett testnek és léleknek egyaránt. Természetesen örültem volna, ha egy kicsit több időm van pihenni. Ki tudtam kapcsolni magam egy pár napra, de nem még azért ment volna. Nagyon hosszú és sűrű szezon volt a téli Final4-ral, egyiptomi VB-vel, tavaszi szezon és olimpiával együtt. De a Telekom Veszprém a csapatom és a munkaadóm, ha hívnak akkor jövök. De, nagy örömmel is tértem vissza az új csapathoz. Megváltozott a klub politika és csapatvezetés is. Sok a fiatal, tehetséges játékos került a csapatba, nagyon örülök, hogy Momoékkal együtt dolgozhatok.

Hogy fogadták a srácok az olimpiai győzelmedet?

A srácok nagyon nagy tisztelettel és elismeréssel fogadtak. Mindenki úgy gondolja, hogy megérdemelt volt a győzelmünk, nagyon jó flow-ban és ritmusban játszottunk az egész torna során. Úgy érzem örültek a sikeremnek és gratuláltak. Nagyon büszkén tértem vissza az aranyérmemmel. Kicsit sajnáltam Yahia-t mert a csapatból mindenki éremmel tért haza, kivéve Egyiptomot. Az lett volna a tökéletes, ha ő is nyer egyet.  

Válogatott csapattársaid közül páran PSG-ben játszanak? Mit vársz a holnapi meccstől?

Egyértelmű a célunk, nyerni szeretnénk. Érdekes lesz látni, hogy jelenleg milyen szintet képviselünk. A Kiel ellen meg tudtuk már mutatni, hogy fel tudjuk venni a versenyt a nagycsapatokkal is. Az a meccs is a kezünkben volt és szerintem meg kellett volna nyernünk. Úgy érzem, hogy nagyon jó csapatunk van, kicsit jobban össze kell szoknunk és jobban együtt kell dolgoznunk. Mindenkinek ismernie kell a feladatait, a szerepkörét és ha megtaláljuk ezt az egyensúlyt, akkor nagyon sikeresek lehetünk. Mindig különleges élmény a PSG ellen játszani, nagyon sok válogatott csapattársam játszik ott, jó lesz újra látni őket a nyári sikerünk után. Nagyon várom már, hogy (remélhetőleg) újra teltház előtt játszhassunk csütörtökön.

Ki volt fiatal korodban a példaképed?

Soha nem volt 1-2 konkrét játékos, inkább játékosok vagy stílusok, amiket próbáltam utánozni. Lehetett szó akármilyen pozícióról, beálló, szélső, átlövő vagy irányító. Például Lars Christiansen, Nikola Karabatic mindig is inspirálóak voltak a számomra. De például Kim Anderson, Ivano Balic játéka is nagyon tetszett.

Hol kezdted a kézilabdát és hogyan jutottál el a Veszprémig?

Párizsban születtem, viszont 2000 augusztusában, 9 évesen Németországba költöztünk.  Először a TSW Dormagenben játszottam, ahol 17 évesen aláírtam első profi szerződésemet, majd 20 évesen Gummersbachban, utána 2 évig a Hamburgban játszottam, 3 éves Flensburgban, onnan igazoltam a 2018-ban Veszprémbe.

 

Aktív vagy mindenféle közösségi média felületen, ezeket te csinálod személyesen vagy valaki más?

Én posztolok mindent személyesen, persze biztosan rá tudnám bízni másra, de azt szeretném, hogy a szurkolók és a követeim azt lássák, aki valójában vagyok.
Manapság ez már az életünk része. Tiszteletben tartom azt, akinek nincsen semmilyen közösségi fiókja, de manapság az emberek többsége mind jelen van valamilyen platformon.
A nyár folyamán, az olimpia előtt csináltam egy digitális detoxot, egy hétig teljesen kikapcsoltam a telefonomat. Nem hívogattak, nem volt whatsapp, instagram… csak a legeslegfontosabb e-mailekre válaszoltam. A családomnak szenteltem az időt 100%-ban. Fantasztikus és nyugodt élmény volt.

Mit gondolsz az új csapatvezetésről, játékos politikáról? Momoról és Gulyiról?

 

Ez most egy beugratós kérdés ugye? Csak egy helyes válasz létezik… :-)
Viccet félretéve, ahogy már említettem nagyon örülök, hogy Momo és Gulyi megkapta a lehetőséget a klubtól. Ez volt a logikus választás. Momo kívülről-belülről ismeri a klubot. Véleményem szerint még mindig játszhatna is, mert nagyon jó formában van. Próbálja megtalálni az egyensúlyt, mi az, amit ő szeretne játszatni a csapattal, és mi az, amire mi képesek vagyunk és a legjobban fekszik nekünk. Momo egyértelműen csapatban gondolkozik és a csapatjátékot szeretné magasabb szintre emelni az egyéni kvalitások mellett. Momo szavaival élve, nem feltétlenül az egyéneket akarja fejleszteni, az a cél, hogy csapatként minél jobban funkcionáljunk, az, hogy csapatként masszívak és erősek legyünk és egy olyan közösséget alkossunk, akik szeretnek kézilabdázni, illetve szeretnek egymásért, a szurkolókért és a sikerért küzdeni. Hogy összezárjunk a nehezebb időkben, így lendüljünk át a nehézségeken.

Hogy állsz a spanyol iskolához, ami még talán Carlos Ortegával érkezett Veszprémbe és jelenleg is a csapat alap stílusa?

Kifejezetten szeretem, először David Davisnél játszottam. Irányitóként ebben a szisztémában több feladat hárul rád és sok a fontos döntés, amit meg kell meghoznod játék közben. Sokat van nálad a labda, tényleg szeretem, kényelmesen mozgok benne.

 

A veszprémi szurkolók körében van egyfajta „plusz figyelem”, ami feléd árad. Szimpatikus és a végletekig küzdő játékosnak tartanak. Szerinted miből fakadhat ez?

Természetesen érzem a törődést és nagyon hálás vagyok érte. Nagyon jó érzés. A kézilabdában a teljesítmény, az eredmények, az elismerés és a győzelem a legfontosabb. Mindemelett a szurkolók szórakoztatása is fontos cél. A sport egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az emberek kiengedjék a gőzt és egy pár órára elfeledkezhessenek mindenről, a hétköznapi gondjaikról. És ez egy kölcsönös kapcsolat, ők azért jönnek ki a meccseinkre, hogy nekünk szurkoljanak, mi pedig azért küzdünk, hajtunk, hogy őket boldoggá tegyük. Nagyon sok pénzt, időt, energiát és érzéseket, emóciókat szánnak ránk a szurkolók, hogy eljöhessenek az Arénába megnézni minket és hogy szurkoljanak nekünk. Úgy érzem, hogy a csapat részéről az lehet az egyetlen logikus válasz erre, hogy a pályán mindent megteszünk értük, a győzelemért.

 

Köszönjük Kentin, jó edzést, jó felkészülést kívánunk a mérkőzésre.