"Nagyon örülünk annak, hogy idáig eljutottunk"

Júniusban, mikor átvettem a válogatottat, az volt az első feladat, a legfontosabb cél, hogy kijuttassuk a magyar válogatottat erre a vb-re. Ez a Veszprémben lejátszott, mindannyiunk számára emlékezetes, drámai találkozón sikerült is. Az a dráma egy nagyon mély kötődést, elkötelezettséget hozott ezekkel a fiatalokkal, hiszen az előző világverseny alapján egy nálunk előrébb jegyzett szlovén válogatottat sikerült legyőznünk. Azért kaptunk ilyen nehéz ellenfelet, mert a 13-14. helyen végezve nálunk ugye csak erősebb ellenfél juthatott, de például az osztrákok a 8. helyen végezve Hollandiát kaphatták akkor.

 

A kijutásunk után legfontosabb feladatunknak azt tekintettük, hogy egy olyan programot állítsunk össze, amely a felkészülést szolgálja. Egy specifikus egyéni, kondícionális programot indítottunk el a bajnokság befejezése után a két ünnep közötti időszakban, majd január 2-tól együtt dolgoztunk ezt a maradék időt, amelyben játszottunk 3-4 felkészülési mérkőzést, általában világbajnoki résztvevők ellen. Ez megfelelően segítette a felkészülésünket. Néhány kulcsjátékossal való találkozási idő igen rövid volt, hiszen a Bundesligából csak 2-án csatlakozhattak a játékosok, Nándi pedig az ismert okokból ugyancsak később csatlakozott, addig otthon kapusedzővel gyakorolt (köszönet érte Szatyinak, aki végigdolgozta vele ezt az időszakot).

 

 

 

Nagyon szép munka volt ezen a felkészülésen, amelyen lényegében három dolog történt. 1. A játékosoknak a belső motivációja, a küzdőképessége, az elszántságuknak a felépítése volt a fő cél. 2. Egy olyan csapatszellemű gondolkodás kiépítése, amely nagyon mély erkölcsi és morális alapokra épül, éppen ezért született meg a mára már sokak által átvett erkölcsi kódex, melynek a legfontosabb célja az, hogy egy a közösségen belül önálló szabályozási módszerként működjön, ezzel pedig közösséget építsen. A 3. pedig a stratégiai munka, amely mindig ennek a csapatnak az erejét fókuszálja a következő ellenfélre. Tehát egy ilyen speciális felkészülés után megpróbáltunk eredményesen játszani.

 

 

Szinte sorsszerű, ahogy az ideutazásunk alakult, hogy a kitűzött napra nem volt rövidebb repülőjárat, én nem keresnék név szerint felelősöket, hiszen talán ha a lengyel tornára nem megyünk el, akkor tán még magam kezdeményeztem volna - saját kapcsolatrendszeremmel kibővítve - a minimum 3 nappal korábban való kiutazást, de így, hogy tornán voltunk, az otthoni 2-3 nap elengedhetetlen volt. Így el kell fogadnunk, hogy ez ilyen szerencsétlenül alakult, reggel 4 órától délután 3-4-ig tartó utazást követően érkeztünk csak meg. Ráadásul azt már csak a helyszínen tudtuk meg, hogy az egyetlen edzési lehetőségünkre is utaznunk kell, jó egy órát, szóval fáradtan, és jó későn, 10-11 óra felé kerültünk csak ágyba. Ez a másnapi mérkőzésen jól látszódott, az Izland elleni találkozót teljesen meghatározta. Ők pedig 34-36 órával előtte edzettek utoljára, és 2 nappal előbb becsekkoltak a vb-re, így elég pihent állapotban játszhattak ellenünk. Még egyszer mondom nem felelősöket keresve, hanem inkább csak tanulságként rögzítve mint tényt, ezen változtatnunk kell! Amikor 1986-ban döntőt játszottunk a csapatommal, akkor is svájci kapcsolataimon keresztül tudtuk elintézni, hogy 4 nappal előtte már Zürich-ben lehessünk. Két napig regenerálódtunk, és készültünk az - izlandi - első ellenfélre, és tudtunk is nyerni 1 góllal. Ez az idő tehát nagyon fontos, akkor is az volt, most is az, és ezt elmulasztottuk figyelembe venni.

 

Utána viszont - jeleztem is a srácoknak - elkezdődött a vb, a norvégok ellen már máshogy játszottunk, sikerült is egy 0-6-os széria után csodálatos, drámai küzdelemmel megfordítani a meccset. Az interneten pedig már irkáltak olyanokat is az izlandi után, hogy menjünk haza, gondolom nem gondolták komolyan, és ők ezután kicsit elszégyellték az elhamarkodott véleményüket. Mi nem adjuk fel soha, és azt hiszen ennek a csapatnak éppen ez a legfőbb erénye. Hogy példát mutat küzdőképességből, és konkrétan mindenki a saját határait feszegeti. A többi mérkőzésen is hasonlót láthattunk, én azt gondolom.

 

 

A 12. világversenyemen vagyok, és most fordult elő először (!), hogy az éjszakai, videós, elemző munkához segítségem van, nagy előrelépés az, hogy a videózáshoz már előre vágott anyagot kapok. Gondolom tudják néhányan, hogy Remport Csaba, akivel az MKB Veszprémnél is együtt dolgozom, ő segít itt nekem ebben. Ez a közös munka az eddigiekben jól sikerült, megtaláltuk az ellenfeleink gyenge pontjait, az egzotikus Japán nagy fejtörést okozott, 3-3-as nyitott védekezésével előrébb is végeztek, mint Ausztria, vagy Brazília. A japánok ellen például szerintem - gondolok itt arra a 2x10 percre, ahol eldöntöttük a meccset, és 10 fölé vittük a különbséget - a mi felkészülésünk sikerült a legjobban, Izland kivételével az összes csapat nagyon megszenvedett velük. Felhívnám a figyelmet, hogy a tavalyi EB első 8 helyezettje közül kettőt győztünk le a csoportban (Ausztria, és Norvégia) a harmadikat már a selejtezőn sikerült ugye, a szlovénokat. Ezt a magyar kézilabda nagy előrelépésének tartom. Visszahoztuk magunkat a világ 12 legjobbja közé és ez komoly érték, hiszen a férfi kézilabdázás hihetetlen módon kibővült.

 

Szóval nem vagyunk elégedetlenek, utazunk a következő helyszínre, ahol a becsekkolás után 16.00-kor edzést tartunk, majd a következő, számunkra mindent eldöntő 3 mérkőzésre készülünk. Holnap reggelig videózunk és Juhász István kollégámmal összerakjuk a legideálisabb napirendet, amelyben szerepel a becsekkolás, az ebéd, a csendes-pihenő és egyebek.

 

 

Carlos Perezzel kapcsolatban világos, és egyértelmű szabály van, őt 3 mérkőzésre engedte el a klubja, ezt szerződés mondja ki. Ezt nekem nincsen módom megváltoztatni, nem az én kompetenciám. Hogy ez megváltozzon, arra sok lehetőséget én nem látok, és szeretném kijelenteni, hogy nem is sugallom azt. Hogy más mit akar, az ebben a témában lényegtelen. Ráadásul más oldalról megnézve Carlos Perez egy 40 éves játékos, az ő egészségét minden körülmény között óvni kell. Ez a sorozatterhelés a világ legjobb csapatai ellen nem lesz egyszerű, de vállalta, ebben - azt gondolom - sokat számított a személyes kapcsolatunk. Ezért is azt gondolom, hogy meg kell maradni az ésszerűség határain belül, elég komoly rizikót vállal a így is a szerepléssel. Amúgy ennek a megegyezésnek a részleteiben én eddig sem vettem részt, és ezután sem fogok, felesleges feszültségeket teremteni ebben a témában, ez nem feladata az érintetteken kívül senkinek sem, még a sajtónak sem, ezért is kérek mindenkit a nyugalom megőrzésére!

 

Következő kör előtt megint tartunk egy megszilárdító, az értékeinket újra megvitató, a lehetőségeinket tovább bővítő megbeszélést, egy stratégiai értekezletet, hiszen olyan csapatok jönnek, akik az elmúlt évek világversenyeit nyerték, és határozták meg. Az én feladatom az, hogy minden mérkőzésre a lehető legnagyobb szellemi-, és a rendelkezésre álló játékosállományt koncentráljam és felkészüljünk úgy, hogy a saját határainkat át tudjuk lépni, de minimum kitágítani. Ez kb. 15-20%-ig működni fog, ez biztos, azontúl már nagyon fog számítani a sportdiplomáciai erő, hiszen nyilván egy ilyen olimpiai kvalifikációs torna végjátékában jelentősen közre fognak játszani ezek az erők. Erre készülünk a játékosokkal, rendkívül elszántak vagyunk, egy nagyon jó lélektani helyzetből várjuk ezt az óriási küzdelmet. Megpróbálunk 3+1 mérkőzésen helyt állni, de erre garancia nincs, nem tudok semmit sem ígérni, bármi lehet. Nagyon örülünk annak, hogy idáig eljutottunk, és egy nagyon szilárd, erős, küzdőképes csapattal készülünk mindig csak a következő meccsre.