Magyar bajnok   28
Magyar Kupa-győztes   31
Magyar Szuperkupa-győztes   3
KEK-győztes   2
EHF Bajnokok Ligája-döntős   4
KEK-döntős   2
EHF Bajnokok Ligája Final4 résztvevő   7
SEHA-liga győzelem   5
Klubvilágbajnok   1
ONE Veszprém HC©
Handball Team
2013. Ápr. 16. Kedd, 07:42

Nagy célokban nincs hiány

- Tökéletesen elégedett?

Szó sincs róla – válaszolta Carlos Ortega, a Pick Szeged ellen vasárnap férfi Magyar Kupát nyerő (36–30) MKB Veszprém edzője. – Igaz ez az első jelentős trófea, amelyet a csapat a vezetésemmel szerzett, ám nem titkoljuk, a remek játék dacára sem állhatunk meg itt.
 
IMGP7159.JPG
Fotó: Szabados Árpád
 
- A csapat sokat hangoztatott építésére vagy az újabb trófeákra gondol?

Mindkettőre. Az együttes tavaly ősszel megkezdett átformálása, összerakása már eddig is sikeresnek mondható. A csapat sokak által spanyolosnak nevezett, az agresszív védekezésre alapuló stílusának csiszolása is jól halad. A bajnokságban és a BL-ben pedig a hajrá még előttünk áll. Az aranyérem, illetve a négyes döntőbe jutás a célunk.

- A BL-negyeddöntőben a Kiel lesz az ellenfelük, amely Német Kupát nyert vasárnap.

Ez tovább növeli a címet védő, borzalmasan erős együttes önbizalmát. Ugyanakkor a BL-ben és a Bundesligában is kiderült, a Kiel sem verhetetlen. Veszprémben mi is legyőztük. A negyeddöntő százhúsz percéből a második hatvanat pedig itthon játsszuk.
 
Forrás: Nemzeti Sport
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
FŐSZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

KIEMELT PARTNEREINK:
Duna AszfaltVeszprémMBHVemévszerOMWTippMixCupra2RuleGreenfield Development Kft.Limelog Kft.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

One Veszprém HC
One Veszprém HC®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?