"Lemgoland"

 

A csapat a meccs után azonnal indult vissza a szállodába tegnap este, sok ünneplésre nem volt okunk sajnos. Inkább olyan jelenetekről írnék, amik kicsi mosolyt csempésztek a meccsbe. Egy támadásunknál Marko éppen lövéshez készült, el is engedte a szokásos löketet, Pont abban a pillanatban amikor Timuzsin előtte ment keresztbe. Az eredmény pár perces ápolás, de Timu nem egy puhány srác, a végén megrázta a fejét (amit eltalált a lövés), aztán ment vissza védekezni.

 

 

A csarnokban nagyon meleg volt, ennek a következő „életképben” nagy jelentősége volt. Történt, hogy a Kiel támadásánál (még a boldogabb első félidőben) az egyik sípmester észrevette, hogy szabálytalankodtunk, és úgy döntött ezért neki mindenképpen sárga lapot kell adnia. Elővette hát a kártyát, amit azzal a lendülettel el is dobott. Iváncsik Tomi vette észre a landoló lapot, és nagyon udvariasan fel is vette, majd átnyújtotta a bírónak, aki azonnal fel is mutatta neki, merthogy őt látta szabálytalannak. A nézőtéren nem kis derültséget keltett a dolog, hangosan nevettek a szurkolók, akik azon a részen ültek és látták ezt a kis közjátékot.

 

 

A harmadik helyért zajló összecsapáson már nem voltak ilyen jó kedvükben a hazai szurkolók, mert akkor a bírók nagyon csúnyán megsegítették a franciákat a Lemgo ellen. Persze Karabaticsék voltak olyan rutinosak, hogy ezt azonnal kihasználták, sőt meg rá is tettek egy lapáttal. Az utolsó támadásnál nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol, és az utolsó tíz perc előtt még békésen tapsikoló német szurkolók ne rohanjanak be a pályára, meglincselni a játékvezetőket.

 

 

A vacsoránál már csak a franciák és mi voltunk a szállodában (meg mintegy 300 nyugdíjas, de ők maximum a svédasztalnál voltak zavaró tényezők). A mellettünk levő nagy asztalnál együtt vacsorázó francia játékosoknak határozottabban jobb volt a hangulatuk, lám ennyit számított az, hogy ők egy góllal legyűrték a Lemgot, mi pedig hiába játszottunk döntőt ott komoly vereséget szenvedtünk. Az étkezés után hamarosan mindenki a szobájába vonult, ahol szerencsére meg lehetett nézni a spanyol Szuper Kupát, amely kicsit talán mindenkivel elfelejtette a délután történteket.

 

 

Ma reggel a gyors reggeli után, tíz órakor indult a busz Münsterbe, ahonnan Bécsbe repült a csapat. A „becsekkolásnál” az első két-három ember kissé megdöbbent, amikor megkérdezték a műveletet végző hölgyek egymástól, hogy a magyar utazóknak kell-e vízum Bécsbe, de aztán sikerült gyorsan tisztázni a félreértést, és minden bonyodalom nélkül fel tudtunk szállni a gépre. Bécsből már csak laza két és fél órás buszozás és máris Veszprémben lesznek a fiúk, várhatóan öt és hat óra között.

 

 

Ez volt a lemgoi torna kicsit a kulisszák mögé nézve, jövő héten a Schleckerről jelentkezünk, de az más jelelgű napló lesz, hiszen akkor nem a csapattal utazok a Klub vendégeként, hanem saját szervezésben, de biztos vagyok banne, hogy az is érdekes lesz….

 

Köszönjük a figyelmet annak a közel 15000 olvasónak, akik a hétvégén nyomon követték a naplót, illetve olvasták a szöveges közvetítést…

 

 

 

 

Hűvös, esős időre ébredtünk a Lemgo melletti kis fürdővárosban. Ez alaposan átírta a délelőtti menetrendet, amely reggel 9 órakor kezdődött reggelivel. Amely igencsak bőséges volt, mindenki megtalálhatta a saját ízlésének megfelelő ételt, italt. Érdekes, hogy a többi csapat játékosaival szinte alig találkoztunk, igazából csak a Kiel néhány sztárja volt lenn az étteremben (Zeitz, Ludström), a franciák sehol. Bár lehet, hogy a korai délutáni kezdés miatt ők hamarabb fognak ebédelni, de mindegy is, ezt döntsék el ők. Aztán amikor mi befejeztük (bőven tíz óra után) elkezdett a többi kieli játékos is leszállingózni az étterembe.

 

Az eső miatt a tervezett délelőtti séta elmarad, a játékosok levegőzni szerettek volna, én pedig pár fotót csinálni a valóban nagyon szép tájról. Rengeteg a fa, csupa zöld minden, csak érzékeltetésképpen, a szobám a negyedik emeleten van, de a szálloda melletti fák tetejére még innen is jócskán kellene felfele másznom. Talán majd délután..

 

 

A játékosokkal beszélgetve megállapítható volt, hogy nagyon kellett nekik a pihenő, senki nem panaszkodott a tegnapi erőltetett menet után, hogy nem tudott elaludni. A rövid reggeli utáni pihenés után a srácok Mocsai Lajos és Csoknyai István vezetésével videózni mentek, a programban a tegnapi Kiel-Montpellier összecsapás szerepelt, amit a lemgoi videós adott át a csapatnak Mocsai Lajos kérésére. Tervezik azt, hogy a mi meccsünknek a felvételét is megszerzik, mert, ahogy Csoki mondta azon is lenne bőven elemezni való, főleg az első félidőről.

 

A „mozi” után pontosan délben kezdődik az ebéd, utána pedig csendes pihenő szerepel a programban. Aztán három órakor indul a busz a csarnokba. Apropó busz..a hazaiak buszára lassan tényleg ráférne egy kis javítás. Alapjáraton olyan rezgés járja át a járgányt, hogy többen is arra panaszkodtak leszálláskor, hogy felfordult a gyomruk, arról nem is beszélve, hogy az első három sebességet még mindig nagyon nehezen tudja megtalálni a sofőr, több elindulás után is másodpercekig tart, amíg csak gurulunk, és alig haladunk..

 

Folytatás délután..

 

 

 

 

A csapat délután fél öt után érkezett meg a stadionba, ahol éppen szünet volt a Kiel-Montpellier meccsen. A fiúk az öltözőbe felé, én pedig a sajtópáholy felé vettem az irányt, ahol meglepetésemre nem más, mint az élő lemgoi legenda Zerbe segített beszerezni a szükséges információkat és kódokat. A wifi egyébként borzalmas volt, a mi meccsünk végén az utolsó öt percet például „felvételről” kellett berögzítenem, de erről majd később. A franciáknál nem játszott Stoki, aki az edzőtáborba visszatérve sérülést szedett össze, azóta nem tud játszani, a másik oldalon pedig Jicha ült civilben a kispadon (ahova azért ülhetett le, mert gyúrónak jelölték a jegyzőkönyvben), ahol bőszen készítette a csapat részére a statisztikát. A meccs öldöklő küzdelmet hozott, szinte végig a Kiel vezetett, de a végére felzárkóztak a franciák, de a bírók valamiért nem szerették volna, ha Karabatics és bandája jusson a döntőbe.

 

 

A két meccs között kezdődött a fejetlenség, a hazai klub ugyanis összeállított két csapatot a neves lemgói játékosokból, akik játszottak egy kis bemutató meccset, ami miatt az egész program borult. A program előtt azonban váratlanul mi is érdekeltek lettünk, illetve pontosabban Mocsai Lajos lett érdekelt. Megválasztották ugyanis az elmúlt 100 év legjobb lemgoi csapatát, és posztonként kihirdették az eredményt. A teljesség igénye nélkül, Zerbe, Schwarzer és társaik szerepeltek az együttesben, az álomcsapat edzőjének pedig Mocsai Lajost választották meg. Ez mindenképpen egy újabb hatalmas elismerés az MKB Veszprém KC mostani edzőjének.

 

 

Lassan befejeződött az ünnepélyes megemlékezés és kezdődött a mi találkozónk (aminek az utolsó öt percét senkinek nem kívánom). Kezdésként mindjárt szerencsétlenül ütközött Sulic (vagy találkozott egy könyökkel), és azonnal elvonult az öltözőbe Sydó doktorral. Onnan csak szünet után jött vissza, mert átesett egy kis rögtönzött fércelésen. Kapott két csinos öltést (lehet, hogy három is elfért volna), de a doktor tájékoztatása szerint a vasárnapi játékát nem fenyegeti veszély. Közben a csapat nagyon szenvedett a pályán, különösen az első félidő utolsó tíz percében, amikor a Lemgo egy 7:1-es rohamot produkált, így jelentős előnnyel mentek pihenőre.

 

 

Aztán a második félidőben szépen, lassan, fokozatosan feljöttünk, majd megfordítottuk az eredményt, amikor pedig Iváncsik Tamás bravúrosan labdát szerzett a vége előtt pár perccel, már lehetett érezni, hogy megvan a meccs. Az utolsó sípszó után természetesen elözönlötte a nép a pályát, Feci pedig alig tudta megközelíteni az öltözőt, annyi német drukker szeretett volna vele közös fotót készíteni. Emiatt persze magasan utolsóként jött ki az öltözőből, de mivel sietni kellett volna a vacsorához Csaba bácsi elkezdte Őt hiányolni. Több sem kellett a srácoknak, jelezték, hogy bizony Fecit szeretnék itt tartani a hazaiak. Persze Csaba bácsi válasza is készen volt erre, mondván minden hosszú úton számolni kell veszteségekkel.

 

 

A szállodába visszaérve ismét azonnal az étterem felé vettük az irányt, ahol igazi sztárparádé fogadott bennünket. Az egyik asztalnál Karabatics beszélgetett Omeyerrel, mellettük Kim Anderson és Narcisse társalgott, de ezt a sort még bőven lehetne folytatni. De mindenki inkább a svédasztalt rohanta meg, ami ismét sok finom kaját kínált a játékosok számára. Bőven elmúlt már 9 óra, így sietve vacsorázott mindenki, aztán beszélgettek egymással, illetve a leendő ellenfelekkel a fiúk 11 óráig, mert akkor volt a takarodó. Sajnos volt rossz hír is, miszerint Krauss a Hamburg irányítója autóbalesetet szenvedett, minimum hat hétig nem játszhat.

 

 

Hosszú volt ez a nap, nagyon hosszú. Folytatás holnap….

 

 

Szombat 15 óra 50 perc 

 

Utazás közben meglehetősen feltűnő jelenségek lehettek a fiúk, mert a repülőtéren és a gépen is megcsodálták a majdnem egységesen magas, egyforma ruhában megjelenő társaságot. Többen is élénken érdeklődtek, kik ezek a fiúk, aztán mikor meglátták a táskámon a handball feliratot, akkor mindig megnyugodtak. A repülőút alig több mint egy óra volt, onnan viszont, mint már írtam közel 100 km-es buszozás várt a csapatra. Ezt azért már mindenki meglehetősen nehezen viselte, egyrészt azért, mert sem a repülőt, sem a buszt nem két méter körüli emberekre tervezték, másrészt már mindenki kellőképpen megéhezett. Münsterben aztán semmi nem változott Scwechathoz képest. Ugyanolyan hűvös, borongós, néha esős idő fogadott minket.

 

 

A repülőtéren már várt minket a Lemgo busza, amely érdekes járgány (vagy a sofőr érdekes), ugyanis az első három sebességi fokozatot nem igazán szereti, induláskor volt némi kétely a csapatban, hogy vajon odaérünk-e időben. Aztán akkor kis volt egy kis meglepődés, amikor a sofőr majdnem elfelejtett megállni a piros lámpánál, persze lehet, ennek is csak az volt az oka, hogy nem bízott abban, hogy a busz újra elindul.

 

 

A szállás kb. 15 kilométerre van Lemgótól, egy üdülőközpontban, ahol feltűnően sok a nem fiatal pihenni szándékozó személy, és informátorunk szerint, ezen a helyen nagyon sok idősödő milliomos is vásárolt ingatlant, úgyhogy nem rossz környék ez. Maga a szálloda egyébként teljesen rendben van, egy kis hibája van azonban. Az előtte levő utca meglehetősen szűkös, így amikor érkezésünkkor a Kiel éppen indulni akart a meccsre, akkor volt egy kis bonyodalom. De viszonylag hamar megoldódott a probléma, így mi bemehettünk, Omeyerék meg elmehettek.

 

 

A csapat azonnal az étterembe ment, mielőtt elfoglalta volna a szállást, ahol egy finom, tésztákra alapozott ebédet kaptak. A gyors étkezés után mindenki a szobájába vonult, ahol közel másfél óráig pihenhetnek a srácok. Negyed ötkor pedig indulás a Lipperlandhalléba, ahol pár perc múlva kezdődik a Kiel-Montpellier összecsapás…

 

 

 

Régen jelentkeztünk útinaplóval, persze ennek a legfőbb oka az volt, hogy nem utazott a csapat külföldre sem Bl meccsre, sem felkészülési tornára március vége óta. Múlt héten még szponzorokat kerestünk arra, hogy a lemgoi tornáról a helyszínről tudósíthassunk, de aztán a helyzet szerencsésen megoldódott, mivel a Klub felajánlotta, hogy elkísérhetjük őket (a szerződésünk szerint csak a BL meccsekre utaztatnák a hivatalos oldal képviselőjét). Így viszont, az is biztossá vált, hogy a jövő hétvégi Schlecker Kupával együtt, két felkészülési tornáról is a helyszínről tudunk olvasnivalót produkálni az olvasóknak.

 

A csapatnak ma délelőtt volt jelenése az Arénában, ahol az utolsó edzést tartotta Mocsai Lajos és Csoknyai István. A mai programban sok labdás gyakorlat szerepelt, mellette egy kis taktikázás is szerepet kapott. Az edzés után véglegessé vált, hogy kik utaznak holnap Németországba. Laluska Balázs combizom sérülése miatt nem tarthat a csapattal, Gulyás Péter pedig még lábadozik sajkacsonttöréséből. Ő egyébként kedden megy kontrollra a sérült csuklójával, de az, hogy utazhat-e a jövő heti kupára az még kérdéses. A többi játékos egészséges, így felszállhat reggel a repülőtérre induló buszra, amelyen helyet kapott Stranigg János is, aki mér a felkészülést is együtt csinálta végig a felnőtt csapattal.

 

A busz holnap reggel hét órakor indul az Arénától, onnantól kezdve folyamatosan lesz bejelentkezés, sőt amennyiben minden rendben lesz, élő szöveges közvetítés is lesz mindkét nap a csapat meccseiről. Természetesen lesz sok-sok kép (ma is lett volna az utolsó edzésről, de sajnos arról lemaradtam), a játékosokat és edzőket is faggatjuk majd a hétvégén, szóval lesz sok-sok újdonság folyamatosan az oldalon..

 

 

Reggel tehát irány Lemgo, ahonnan szép emlékeink vannak az ottani utolsó összecsapásról, amikor öt góllal nyertünk a Lipperlandhalléban, többek között egy remeklő Vlado Solával és egy nyolc gólt szerző Perezzel...mint tudjuk Csárli most is lesz, és ismét van horvát kapusunk is. Aki pedig ennek a meccsnek az adatbankjára kíváncsi, az megtekintheti itt!..

 

 

Lassan gyülekeztek a srácok a reggeli indulásnál, talán nekik is szokatlan volt, hogy újra utazni kell. Mindenki az Adidastól kapott új ”egyenruhában” érkezett, bárki is volt a tervezője, nem végzett rossz munkát, különösen a melegítő színösszeállítása sikerült jól, de ahogy hallottam, a pólóra sem panaszkodott egyik játékos sem. Aztán szokás szerint Csoki dobta fel egy kicsit a hangulatot, miután körbenézve a jelenlevőkön megállapította, hogy van kapusunk, irányítónk, átlövőnk…sőt két edzőnk is, akkor talán indulhatunk is. Persze a csapat fele még sehol sem volt, Ilyés Feri például éppen akkor érkezett meg a parkolóba. Aztán mindenki összejött, és a 22 fős küldöttség elindult a repülőtérre.

 

 

Indulás előtt Csaszival váltottam pár szót, aki tegnap Tatabányán járt a Grundfos kupán, ahol volt csapata a Chambery és leendő BL ellenfelünk a Silkeborg összecsapását nézte meg. Nos, szerinte a dán csapat (amellyel tavaly Porecsben összecsaptunk) nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy évben. Védekezésben erős és magas falat húznak, van egy ügyes fiatal irányítójuk, a dán válogatott kapusát pedig senkinek nem kell bemutatni. Ha a Löwen is idekerül, akkor nagyon-nagyon erős csoport lesz ez, keményen meg kell küzdenünk minden egyes pontért (persze ezt eddig is sejtettük, de nem tudtuk:).

 

 

Ha rendesen odafigyeltem volna, akkor talán nem lepődtem volna meg, hogy a busz (amely még mindig nem az új csapatbusz, így arról fotókat senki ne várjon tőlem) Győr felé indult el. Szóval, ha emlékeztem volna arra, amit már júniusban is megírtunk, hogy bizony most Bécsből száll fel a csapat, akkor nem érdeklődtem volna hevesen, hogy hova is indulunk ebbe a irányba, mikor nekünk Budapest felé kellene javában tartanunk.

 

Bécsből (természetesen a kiindulás pont helyesen Schwechat)11 óra előtt tíz perccel száll fel a repülőgép, a célállomás pedig Münster lesz, ahonnan újabb, ezúttal mintegy 100 km-es buszozás vár a csapatra. Bécsig egyébként a szokásos menetrend szerint zajlott az út, senki nem zavarta kiabálással a szomszédját, mivel a fő tevékenység ismét az alvás volt, aki pedig nem bírt elaludni, az a napi sajtót böngészte, persze csak addig amíg a kanyargós úton ezt a gyomra engedte.

 

 

A repülőtéren hűvös esős idő fogadta a csapatot, nyoma sincs az otthoni kellemes melegnek, a gyors „becsekkolás” után mindenki elintézte a megrendelt ajándékok megvásárlását, aztán már indul is a gép…következő bejelentkezés már Lemgóból lesz…