Laluska Balázs: Tavaly nehezebb és rosszabb érzés volt visszatérni Szegedre, a nagy rivális csapatában szerepelve. Nem tudtam mire számíthatok, de összességében teljesen normálisan fogadtak a szurkolók, és mivel nyertünk is, pozitív élményeim vannak az előző évi összecsapásról. Idén már nincsenek bennem kétségek, nagy várakozással tekintek a rangadó elé. Ez a párharc olyan, mint fociban a Fradi-Újpest, mindig sok néző előtt játszunk, paprikás hangulat és nagy küzdelem jellemzi az összecsapásokat. A Szeged valószínűleg több variációval fog készülni ellenünk védekezésben, várhatóan nyitott védekezéssel is megpróbálnak meglepni Bennünket, emiatt is nagy taktikai csata várható a találkozón. Az előttünk álló nehéz harc ellenére, nekünk nem lehet más a célunk, mint a győzelem, a két pont megszerzése. Mindenképpen folytatni szeretnénk a hibátlan bajnoki sorozatunkat.

Ilyés Ferenc: Nehéz meccsre számítok, de ki kell jönni a két csapat közti különbségnek a meccs végére. Ránk jellemző az, hogy ha döcögősen is mennek a támadásaink, mindig van valaki, aki képes átlendíteni a csapatot a holtponton. Mostanra a védekezésünk összeállt, amelynek segítségével képesek lehetünk felőrölni a hazaiakat. A Szegednél sok a sérült, a rövidebb kispaddal nehezebb lesz a találkozó végéig bírniuk a tempót, ez mindenképpen mellettünk szólhat. Nekem mindig különleges élmény visszatérni oda, ahol neves kézilabdázó lehettem, ahonnan először hívtak meg a válogatottba. Két évig külföldön játszottam, így megint kicsit furcsa lesz pályára lépni a régi sikerek helyszínén, remélem az évekkel ezelőtti indulatok már kicsit elcsendesedtek.

Fazekas Nándor: Hétvégén végre eldobhatom a mankókat, hosszú idő után, ismét azok nélkül közlekedhetek. Jövő hét elejétől pedig elkezdhetem az egyenes irányú futást, utána pedig majd szép fokozatosan, egyre inkább terhelhetem a sérült végtagot. Holnap mindenképpen győzelmet várok, de a Szeged kemény ellenfél lesz. A Bajnokok Ligájában meccsről-meccsre egyre jobban játszottak, 30-40 percig méltó ellenfelei voltak mindegyik ellenfelüknek. Ez figyelmeztető kell, hogy legyen nekünk, hiszen, ha hagyjuk őket 3-4 góllal elmenni, akkor az adhat nekik akkora erőt, hogy a meccs végéig lendületben maradjanak. A Veszprém egyértelműen a jobb csapat, de ahhoz, hogy sikerrel vegyük a holnapi akadályt az egész találkozón 100%-os figyelemmel kell játszanunk.