Iváncsik Gergő visszavonul

„Kedves Kézilabdabarátok!

Mintha csak tegnap lett volna, hogy először kézilabdát fogtam a kezemben. Teljesen élénken élnek bennem azok az emlékek, ahogy édesapám meccseit nézzük élőben, majd az öcsémmel játszunk gyerekként. Később aztán, ahogy egyre jobban érdekelt minket a kézilabda, úgy végig tudtunk ülni egy-egy mérkőzést is, de persze az előtérben mindig a pattogtatás maradt.

Amikor tudatosult bennem, hogy tényleg ezt a sportot szeretném űzni, onnantól kezdve mindent megtettem annak érdekében, hogy ne csak elkezdjem ezt a játékot, hanem felmérjem, képes vagyok-e arra, hogy magas szinten is űzzem ezt. Kíváncsi voltam rá, hogy mi az, amit el tudok érni benne. Miután elég idős lettem ahhoz, hogy megértsem, mi mindent ért el édesapám a kézilabdázásban, egy célt tűztem ki magam elé, mégpedig azt, hogy én is elérjem ezeket az eredményeket. Később pedig nemcsak elérni, de túlszárnyalni is akartam azokat. Csak az volt bennem, hogy én ezt a sportot nagyon szeretem, és ezzel szeretnék foglalkozni. Így indult el tehát a pályafutásom a kézilabda világában, és szépen fokozatosan lépkedtem előre.

Győrben kezdtem el bontogatni a szárnyaimat egészen a felnőtt NBI-be való feljutásig. Majd az igazi áttörést a Veszprémbe igazolásom jelentette tizennyolc évesen. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tizenhét csodálatos évet fogok itt eltölteni. Visszagondolva a veszprémi kezdetekre, az első öt-hat évben szinte fel sem tudtam ocsúdni abból az ámulatból, amelyet az az élmény okozott, hogy ebben a klubban és azokkal a játékosokkal játszhattam. Mindig azon voltam, hogy ha már a Klub megtisztelt azzal, hogy leigazolt, akkor én megtisztelem azzal, hogy mindig a lehető legkeményebben fogok dolgozni, kihozva magamból a maximumot, és megmutatom, hogy nekem helyem van itt. Úgy érzem, hogy ez sikerült, hiszen tizenhét, gyönyörű, emlékekkel teli évet tölthettem itt. Csak kívánni tudom az összes fiatal sportolónak, hogy hasonlóban legyen része.

De eljön egy olyan pont az ember életében, amikor váltania kell, továbblépve új célok felé. Az én életemben most jött el egy ilyen fordulópont. Elköszöntem a veszprémi kézilabdázástól: a Klubtól, a csapattól és a szurkolóktól. Ami pedig még ennél is nehezebb most: elköszönni a kézilabdázástól. Ez egy hosszú és borzasztóan nehéz döntés volt. Mérlegelnem kellett, hogy kézilabdázzak még, vagy már most elkezdjek fókuszálni életem következő szakaszára. Hála Istennek, voltak lehetőségek előttem, amelyekből az egyik az volt, hogy itt maradjak a Klub utánpótlásánál. Úgy döntöttem, hogy élek vele, és ezentúl azon leszek, hogy a lehető legtöbbet átadjak a gyereknek a tudásomból és a sport iránti szeretetemből egyaránt. Így aztán – többek közt Gulyás Péterrel karöltve – szeretnék minél többet segíteni a Klub utánpótlás-nevelésében.

Nehéz periódus ez most számomra a játékos pályafutásom végeztével, de egyben rendkívül pozitívan állok az új kihívások elé. Amit kitűztem magam elé célt, azt úgy érzem, maximálisan teljesítettem, innentől kezdve pedig szeretnék az életem egy teljesen új szakaszára koncentrálni.

Elsősorban a Családomnak szeretném megköszönni a támogatást, hisz ők mindig mellettem álltak, még a nehezebb időszakokban is. Édesapámnak külön köszönetet szeretnék mondani, hogy megszerettette velem ezt a sportágat, és mindig bízott bennem. Köszönöm a Klubnak, a Szurkolóknak és a Városnak a szurkolást és a segítséget! Úgy érzem, hogy ezt nem lehet elégszer megköszönni, hiszen mindaz, amit én itt kaptam az elmúlt tizenhét év alatt, azt nem lehet leírni, azt át kell élni. Ezeket az emlékeket már senki sem fogja tőlem elvenni! Úgyhogy még egyszer, csupa nagybetűvel: MINDENKINEK KÖSZÖNÖM!

Veszprém, 2017.06.14.

Sportbaráti üdvözlettel:

Iváncsik Gergő”