2017. Júl. 03. Hétfő, 10:44
Már hivatalosan is a Telekom Veszprém vezetőedzője és elkezdte a magyarországi életét is. Milyenek az első benyomásai?
Az első benyomásaim nagyon jók. Tetszik a környezet Veszprém körül. Kocsikáztam picit és azt kell, hogy mondjam, a Balaton is nagyon szép a történelmi helyeivel. Veszprém egy kis város, de nagyon kellemes, viszont még viszonylag kevés emberrel találkoztam. A magyar konyha ízlik és a borok is kiválóak. Azt hiszem, nagyon jó lesz itt nekem.
11 évet töltött Flensburgban. Össze tudná foglalni pár mondatban?
Játékosként kezdtem, aztán sportigazgatóként folytattam, majd edzőként fejeztem be. Nagyon jól ismerem a klubot, az alapoktól egészen a legmagasabb szintekig. Egy folyamaton mentem keresztül, ami a végén edzővé tett, és kis lépésekkel nagy célokat értünk el. Természetesen 11 év nagyon sok és nehéz volt ott hagyni a Flensburgot, mivel a játékosok egy részével már 7 éve együtt voltam. Én egy olyan ember vagyok, aki mindent szívvel csinál. Nehéz volt otthagyni őket, de már itt volt az ideje. Új edzőre, új impulzusra és egy új hangra van szükségük. Nagyon hálás vagyok az ott töltött évekért, de itt az ideje új fejezetet kezdenem.
Hogy látta a Flensburg és a Veszprém elmúlt szezonbeli játékát, valamint az európai kézilabda színvonalát a Bajnokok Ligájában?
A Flensburggal kezdeném. Jó szezonunk volt. Januárig csak 1 meccset veszítettünk a Bundesligában, méghozzá a Kiel ellen 1 góllal. A Bajnokok Ligájában kipróbáltam valami újat, fejlesztve a fiatal játékosokat. Decemberig mindent jól csináltunk, majd jött a franciaországi világbajnokság, és a játékosaim mind elfáradtak, mivel előtte még olimpiai év is volt. Sok volt dán játékosom, akik aranyat nyertek Rióban. De nem csak nekünk, más csapatoknak is ugyanilyen nehéz volt a válogatottakban szereplő játékosok fáradtsága miatt. Minden olimpiát követő év ilyen. Összességében 4 mérkőzésen kaptunk ki a német bajnokságban. Nagy esélyünk volt a Bundesliga megnyerésére, de nem sikerült végül, sok volt a sérültünk. A végén olyan játékosokat kellett nélkülöznöm, mint Holger Glandorf vagy Johan Jakobsson. Ez nagy hátrányt jelentett számunkra. Az utolsó 7 héten jobbátlövő nélkül kellett játszanunk. Végül másodikak lettünk a kupában és a bajnokságban is, de még így is elégedett voltam a fiúkkal, mert küzdöttek. Nem könnyű, hiszen mindenki nyerni akar és nagyon sok jó csapat van. Egyik közülük a Veszprém.
A Veszprém hozzánk képest fordított utat tett meg. A szezon elején nem ment nekik olyan jól, de utána visszakapaszkodtak és jó kézilabdát játszottak. Nem követtem minden találkozóját a Veszprémnek, de megnyerni a magyar bajnokságot és kupát egy Szegeddel szemben nem könnyű, minden egyes meccs nehéz. Bejutottak a Bajnokok Ligája Final4-jába újra, ami már önmagában óriási teljesítmény. Egy Veszprém szintű csapatnak mindig a bajnoki cím a cél. Ez most sajnos nem sikerült nekik a BL-ben, de nagyon szoros volt, és csak 1 gólon múlott. Kölnben minden meccs nagyon kiegyenlített volt, négyből hármat egy találat döntött el. Ilyenkor az is kell, hogy a szerencse a te oldaladon álljon.
Jó kézilabdát szeretnénk játszani Veszprémben, és szeretnénk újra Kölnbe jutni. Ha már odajutottunk, nekem csak egy dolog fog a szemem előtt lebegni, mégpedig az első hely.
Mikor találkozik először a csapattal?
Orvosi vizsgálatok lesznek július 21-én, ott néhány játékossal majd találkozok, de egyébként július 23-án fogok találkozni mindegyikükkel.
Mi a terve az előszezonra és az edzőtáborra?
Veszprémben kezdjük, majd elmegyünk Szlovéniába 10-11 napra, ahol az edzőtábort tartjuk. Ezután játszunk pár felkészülési meccset Németországban, majd Veszprémben a 40. évfordulóra rendezett tornán. Utána pedig már a nyakunkon lesz a szezon. Remek lesz.
Mik a céljai, mit szeretne elérni a felkészülés alatt?
Az első célom az, hogy fizikálisan rendben legyenek a fiúk. Nem tudom, hogy edzettek korábban. Nagyon kemény munkára fogom majd őket a kezdetektől. Nem érhetsz el semmit a szezon végén, májusban és júniusban, ha nem dolgozol meg érte előtte júliusban és augusztusban. Motiváció kell ahhoz, hogy kieddzék a játékosok a lelküket is, ez pedig az, hogy mindent meg akarunk nyerni jövőre.
Mik a legfontosabb jellemzői az Ön által irányított csapatnak?
Én olyan edző vagyok, aki megköveteli a következőket: 100% szív, 100% szenvedély és 100% akarat. Ha a játékosok mindezt megadják nekem minden alkalommal, amikor pályára lépnek, elégedett leszek velük, az eredménytől függetlenül. Kihagyhatnak egy lövést, lehet rossz napjuk, ez mindenkivel megeshet. Nagyon sok szurkolónk van ebben az Arénában, és nagyon sokan követnek minket figyelemmel, amikor játszunk. Tartozunk nekik ezzel a 3 dologgal. Szeretnék pár változtatást a játékstílusunkban. Nehéz 21 embert motiválni edzőként, de van egy tervem. Remélem, a játékosok is elfogadják majd a tervem, hiszen mindenkinek szerepe lesz, mint egy filmben. Valaki Jim Carrey lesz, valaki Tom Cruise, de lehet, hogy néha egy Arnold Schwarzeneggerre lesz szükségem. Minden a győzelemről szól, minden összecsapást meg akarunk nyerni, és ez csak így lesz lehetséges.
Mik a tervei nyári szünetre?
Nagyon sok tervem van. A feleségem fivére megházasodik, megyünk Görögországba 20 emberrel. A család összejön a világ minden tájáról, a 2 évestől a 75 évesig, és Athénban találkozunk, ahol eltöltünk együtt 10 napot. Nagyon várom, hogy láthassam a családom, mivel én nagyon családcentrikus ember vagyok. Megyek még Svédországba is, a nyári lakomba, mielőtt elkezdem a munkát itt.
Mit üzen a Veszprém szurkolóknak?
Nagyon örülök, hogy ilyen fantasztikus nézők előtt dolgozhatok, ilyen fantasztikus környezetben. Szeretnénk életben tartani ezt a környezetet. Én a részese leszek és a csapat is a részese lesz. Ígérem, hogy át fogom adni a játékosoknak azt a korábban felsorolt 3 dolgot, és így remélem, hogy együtt nyerni fogunk.
Fotók: Vörös Dávid