2017. Feb. 08. Szerda, 16:16
A Telekom Veszprém játékosa, Iváncsik Gergő bejelentette visszavonulását a magyar válogatottól. Balszélsőnkkel beszélgettünk a nemzeti csapatbeli szerepléséről.
Miért hoztad meg ezt a döntést, hogy befejezed a válogatottbeli pályafutásodat?
Ez egy hosszú folyamat volt. Egy évvel ezelőtt, amikor az Európa-bajnokságra kijutottunk, egy teljesen más csapattal szerepeltünk. Ott az volt a cél, hogy kvalifikáljuk magunkat az olimpiai selejtezőre, és onnan az olimpiára. Nyilván minimális esélyeink voltak, de azon voltunk, hogy megcsináljuk. Akkor már érlelődött bennem a gondolat, hogy szép lenne egy olimpiai szerepléssel búcsúzni a címeres meztől. Sajnos ez nem jöhetett össze. A következő világversenyre kijutottunk, és ekkor már gondolkoztam azon, hogy kimenjek-e vagy sem. Amikor azonban megtudtam, hogy visszahozzák a régi keret tagjait, nagyon megörültem. Arra gondoltam, hogy jó lenne egy szép világbajnokságot összehozni az egy évvel ezelőtti EB után. Úgy éreztem, ez egy nagyon jó alkalom, újra a régi srácokkal játszani egyet, és szépen elbúcsúzni ettől a csapattól egy rangos világversenyen. Természetesen szerettem volna pályára lépni, hiszen egy igazi sportolónak ez a célja, de ugyanakkor az is feladata, hogy alárendelje magát a csapat érdekeinek. Én is ezt tettem, és egyáltalán nincs bennem rossz érzés senki felé.

Kicsit tekintsünk vissza a múltba! 270 meccsen léptél pályára címeres mezben és 696 gólt szereztél. Az első válogatott mérkőzésed 2000. október 26-án volt Bécsben, Ausztria ellen. Hogyan emlékszel vissza erre a találkozóra?
Nagyon előttem van az a szituáció, ahogy a debütálásom alkalmával ott ültem a padon a fiúkkal, és pár percre pályára léphettem. Ez nagyon megmaradt bennem, hiszen akkor elkezdődött egy új periódus az életemben. Akkor igazoltam Veszprémbe, fiatalként, és akkor lettem a válogatott keret tagja is. Nagyon örültem neki, és roppant mód beleégett az a nap az emlékzetembe. Aztán szépen elindult a nemzeti csapatban is a karrierem, és megannyi fantasztikus élménnyel gazdagodtam az elmúlt 17 év alatt. Csupa fantasztikus játékossal voltam körülvéve, mind a pályán, mind a magánéleteben. Nagyon jó edzőim voltak, akik rendre meghívtak a válogatottba, és bizalmat szavaztak nekem. Rengeteg szép emlék köt a nemzeti csapathoz, a játékosokhoz, az edzőkhöz, a stábhoz és természetesen a szurkolókhoz. Nem tudok egy konkrét pillanatot sem kiemelni, mert annyira fantasztikus volt ezekkel az emberekkel ez a 17 év. Ez egy olyan dolog, amit tényleg soha senki nem fog tőlem elvenni. Csodálatos 17 év volt ez a válogatottnál.
De ha mégis ki kellene emelni egy mérkőzést?
Az egyik találkozó, ami nagyon megmaradt bennem az a szlovénok ellen játszott selejtező volt. Ki-ki meccs volt, mert ha jól emlékszem pár góllal kaptunk ki idegenben. Itthon aztán nyertünk, de nagyon számított a gólkülönbség is. Az egy igazán jó mérkőzés volt, és ott elindult a csapat egy hosszú, sikeres úton. Kijutottunk a világbajnokságra, ahol olyan pozíciót szereztünk, amivel olimpiai selejtezőt lehetett játszani. Azon a tornán aztán kiharcoltuk az olimpiai szereplést is. Az olimpián pedig a 4. helyen végeztünk. Ez egy fantasztikus széria volt. Ez a meccs tehát tényleg egy nagyon kedves emlék. De szerencsére nagyon sok van még.
Édesapád is tagja volt anno a válogatottnak, majd Te és öcséd, Tamás is tagja lett a nemzeti csapatnak. Nem sok család büszkélkedhet ezzel.
Gyerekként sokszor követtük Édesapámat a csarnokba, rengeteg mérkőzését néztünk meg, de nemcsak a helyszínen, hanem televízión is. Az egyik ilyen, ami megmaradt bennem, az az 1986-os VB döntő. Számtalanszor megnéztük az öcsémmel. Az a meccs végigkísért a pályafutásom során, mindig inspirált, különösen akkor, amikor már én is a válogatott tagja lettem. Szerettem volna hasonló eredményeket elérni, mint Édesapám a nemzeti csapatban. A cél tehát megvolt. Így utólag visszagondolva, úgy érzem, elmondhatom, hogy sikerült azokat a célokat megvalósítanom, amiket gyerekfejjel kitűztem magam elé, és sikerült Édesapám nyomdokaiba lépnem. Boldog vagyok, hogy részt vehettem azokon a tornákon, amelyeket gyerekként még a TV-ben néztem. Valóra vált számomra ez az álom. Részese lehettem több világversenynek, köztük két olimpiának. Ennek borzasztóan örülök.
Zárásként még pár gondolat?
Természetesen! Köszönetet szeretnék mondani az elmúlt 17 évben mindenkinek, akivel játszottam. Köszönöm, hogy játszhattam velük, és mellettük részese lehettem világversenyeknek és edzőtáboroknak. Az edzőknek is köszönöm, akiknek a kezei alatt dolgozhattam. Köszönöm a szövetségnek is, hogy számítottak rám. Köszönöm a gyúróknak, az orvosi stábnak, hiszen bármilyen bajunk volt, ők mindig a rendelkezésünkre álltak. Köszönöm minden szurkolónak, aki valaha elkísért minket. Akár itthon, akár külföldön. Az a szeretet, amit kaptunk tőlük, még külföldön is, leírhatatlan. Nagyon jó érzés volt. Ott voltak velünk jóban-rosszban. Csak pozitívan tudok beszélni a válogatottságról, és köszönök szépen mindenkinek mindent. Óriási megtiszteltetés volt Magyarország címeres mezében játszani.
Fotók: Vörös Dávid