2009. Dec. 03. Csütörtök, 16:25
Ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk
A mérkőzés elején hamar az 5-6 gólos előnyre tettünk szert, ami a félidő végéig megmaradt. Ez azt igazolja, hogy minden csapat képes 20-30 percet magas színvonalon játszani. Mi arra figyeltünk, hogy az első perctől kezdve pontosan kézilabdázzunk, az első félidőben ez jól is sikerült, a másodikban még tovább tudtuk fokozni a játék iramát.
A második játékrész közepére 12-13 gólos különbség alakult ki, amelynek azért örültünk, mert a csapat jobbkezes jobbátlövővel, a pozíciókat sokat cserélve olyan játékot tudott nyújtani, amely megmutatta a csapat erejét.
A mérkőzés utolsó szakaszában stratégiai cseréket hajtottunk végre, Lapcevic vállát nem szerettük volna tovább terhelni, Perez jobbátlövőből visszakerült balátlövőbe, hogy Terzic pihenhessen egy kicsit. Eklemovic, aki kicsit érezte a korábbi sérülését az egész második félidőre pihenőt kapott, így Sesum középre került jobbátlövőből. Renato, aki hetek óta bombaformában van a mai mérkőzésen szintén kisebb pihenőt kapott és megfelezte a mérkőzést Vilovskival.
Az utolsó tíz percben már egymás hibájából éltek a csapatok, 12-13 gólos vezetésünkig nagyon precízen, látványosan, attraktívan kézilabdáztunk. Diazt az egész mérkőzésen megfelelő módon tudtuk tartani, a játékot, amelyet ő szervez nem engedtük kibontakozni, így az ellenfél sokoldalú taktikai tervét megakadályoztuk.
Nándi nagyon jól védett ezen a meccsen, örülök neki, hogy ilyen teljesítményt nyújtott, ez lehetőséget ad arra, hogy a következő mérkőzéseken megosszuk a játékot a kapusok között, az kap majd lehetőséget, aki jobb, frissebb állapotban van. Peric egyébként kisebb sérüléssel bajlódik, a tegnapi edzésen is csak részben tudta terhelni a sérült jobb lábát.
Összességében úgy gondolom, ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk, kisebb hiányérzetem csupán a végjáték miatt van. A közönség jól szórakozott, köszönjük, hogy ismét sok veszprémi szurkoló kísérte el a csapatot! Köszönjük a vendéglátóknak, hogy ilyen fantasztikus közönség előtt ilyen sportszerű mérkőzést játszhattunk!
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés
Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00