Hinni kell magunkban

– Gyanítom, hogy milyen választ vársz a felvetésedre, de ki kell, hogy ábrándítsalak: nem azt dörmögtem magam elé, hogy a klubom megint „belehúzott”, s újfent nem volt szerencséje. Nekem akkor a reváns szó csúszott ki először a számon, mármint visszavághatunk a THW Kielnek a február közepén elszenvedett súlyos, tizenegygólos idegenbeli vereségért.

 

 

– Természetesen egyikük sem csattant ki az örömtől, mert Fortuna istenasszonya mégis csak a címvédőt, a legnehezebb riválist sodorta az utunkba, mely az előző hat BL-kiírásban ötször volt elődöntős és háromszor végső győztes. Sokan azzal jöttek, hogy a másik három ellenféllel jobb lett volna „randevúzni”, a sors nem volt kegyes hozzánk, ám végül megállapodtunk abban: nem eshetünk kétségbe, nem kerülhetünk magunk alá, előzetesen nem adhatjuk fel a párharcot, vagyis tiszta lappal és fejjel, a múltat feledve vágunk neki az oda- és visszavágónak (április 21-én 17.15 óra; illetve április 27-én 16.00 óra – a szerk.). Már csak amiatt is, mivel az elődöntőbe vágyunk. Ami mint köztudomású, további százezer eurót hozhat klubunk konyhájára – az évadban eddig megkeresett 145 ezer euró mellé.

 

– Ahogy vetélytársunknak, úgy nekünk is ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra, ahhoz tehát nem kell csodát tennünk. A legfontosabb, hogy higgyünk magunkban, a képességeinkben, hogy a mi tudásunk és keretünk is erős. A Veszprém Arénában ősszel két vállra fektettük őket, jelezvén, hogy bárkit képesek vagyunk megállítani. A madridi vendégszereplésünk pedig azt mutatta meg, hogy idegenben is érhetünk el bravúrt.

 

– Éppen az előbb említett okok miatt. Akkor csak elvétve hittünk magunkban, ami előrevetítette, hogy a „zebrák” a szokásos, pokoli gyors és agresszív kézilabdájukkal szolgálhassanak. Képesek ugyanis olyan tempóra felgyorsítani a produkciójukat, hogy a játékuk szinte követhetetlenné válik, olyankor pedig képtelenség a lövőiket távol tartani a kapunktól. Temérdek rossz döntést hoztunk, amiből következett a nagy különbségű vereség. Az akkori differencia persze nem reális a felek között. Az 1904-ben alapított német rekordbajnok egyébiránt azért is a földkerekség egyik legprímább gárdája, mert a játékosai elhiszik, amit az izlandi szakvezetőjük, Alfred Gislasson „szuggerál” beléjük: mármint, hogy ők a legjobbak.

 

 

– Az első találkozón csak akkor lehet esélyünk, ha csapatként „dolgozunk”, abban az esetben kint is szerezhetünk meglepetést. Óriási csata, elképesztő harc vár ránk. Döntőnek bizonyulhat az átlövők és a kapusok produkciója közötti különbség, fontos, hogy az ellen indítási kísérleteit kontrolláljuk, a védőmunkánk és a támadójátékunk megfontolt és taktikus legyen. Nem szabad átvenni a rohanós tempójukat. Ismerjük a variációikat, de azokra nehéz megtalálni a válaszlépéseket. Hibába esünk, ha arra apellálunk, hogy a mini világválogatottjuk a szezonban már rengeteg hajtós találkozót vívott, amiktől lassabbak és fáradtabbak lehetnek, s talán akadozik a motiváltságuk. Egy szó, mint száz: ha a legjobb tudásunkat hozzuk, a koncentrációnk közelít a tökéleteshez, akkor versenyre kelhetünk velük. Nincs mese, le kell győznünk őket; nekem például meg sem fordul a fejemben a vereség, a kiesés. Sokan látatlanban kiegyeznének egy szoros kinti „bukfenccel” – ami nyilván nem lenne katasztrófa ¬–, de az én szemeim előtt a diadal lebeg.

 

– Mindenkit biztosíthatok arról, hogy még egyszer nem „muzsikálunk” olyan hamisan Kielben, mint tettük azt két hónapja. S azért azt se felejtsük el, hogy a B-jelű „halálcsoportban” mögöttünk zártak, s ősszel legyőztük őket. Ráadásul mi sem vagyunk rosszak. Ellenfelünk ebben a szezonban nem olyan acélos, mint az előzőekben volt, a zajló Bundesliga-sorozatban, listavezetőként már hét pontot hullajtott el. A mi keretünkben is sok a tapasztalt, nagy csatákat megélt klasszis, akiknek kiélezett szituációkban nem remeg meg a keze. Tisztességesen felkészültünk belőlük, már várjuk a kétszer hatvan perces „háborút”, amiben bármi megtörténhet. Aztán az sem elhanyagolható tényező, hogy a kieli csarnokban nincs olyan hangulat, mint a veszprémiben. Itt a szurkolók belehajszolnak bennünket a sikerbe, itt még fantasztikusabb hangulatúak az összecsapások.

 

– Az aktuális forgatókönyvtől eltekintve az MKB Veszprém KC, a THW Kiel, az FC Barcelona-Intersport és a HSV Hamburg.

 

– Hál’ Istennek, már csak múló rossz emlék a februári mérkőzésen történt sérülésem, mikor ráestem a könyökömre, amivel megütöttem a vesémet. Noha az nem repedt meg, katétert vezettek a létfontosságú szervembe, hogy csökkentsék a vérömlenyeket. Miután a vizeletem erősen véres volt, a kinti és a veszprémi kórház „vendégszeretetét” is élvezhettem. Ám immár több mint egy hete teljes intenzitással edzhetek.

 

 

– A Csurgói KK elleni elődöntőben éppúgy egy gólt lőttem, mint a Pick Szeged elleni fináléban. Bevallom, fizikálisan még nem vagyok csúcsformában, ám napról-napra javulok. Emiatt jobban örülnék, ha a BL-negyeddöntőket május elején rendeznék meg. Szerencsére nem vagyok sérülékeny, legutóbb öt éve kerültem a maródiak listájára, akkor a CB Ciudad de Logrono alkalmazottja voltam és eltörött a bokám. Ám mint hallottam, nemrég a BL-címvédő is hasonlóképpen diadalmaskodott hazája kupaporondján, a döntőben az SG Flensburg-Handewittet múlták felül (33–30).

 

– Ha hiszed, ha nem, nem kedvelem a zsúfolt nagyvárosokat, mikor a katalánokhoz tartoztam, Barcelona Gava nevű tengerparti városrészében éltem. Ha erre gondolunk, Veszprém tökéletes hely számomra, ahol egyszerű a közlekedés, csodálatos a Betekints-völgy és a közeli Balaton-part, ám Budapest szépsége is megfogott. A magyar ételekről pedig kizárólag ódákat zenghetek: a gulyás-, a fokhagyma-, a sajtkrém-levestől, a kacsasülttől, a velős pirítóstól és a somlói galuskától nem bírok betelni. Szóval, jó helyen vagyok itt.