2017. Júl. 14. Péntek, 15:01
Augusztus 25. és 27. között kerül megrendezésre első alkalommal a Veszprém – Handball City Festival. Az eseményen nemcsak Klubunk fennállásának 40. évfordulóját ünnepeljük egy rangos, négycsapatos felkészülési torna keretében, de még egy meglepetés mérkőzéssel és szabadtéri koncerttel is készülünk a szurkolók számára. Az öt mérkőzésre szombaton és vasárnap kerül sor, míg pénteken a résztvevő csapatokat - Veszprém, Kielce, Celje és Plock - köszönthetik a drukkerek.
A rendezvényre kétszintű beléptetés lesz: az első a Veszprém Aréna előtti, az esemény három napjára lezárt dísztérre (az aluljáró és az Aréna két oldala felől), míg a második maga az Aréna főbejáratán keresztül történik.
A három napra szóló belépő ára 12.000 Ft lesz (napijegy nem lesz), de szezonbérleteseink 8.000 Ft-ért kiválhatják saját helyükre a jegyüket augusztus 11-ig, ezt követően minden fennmaradó helyet elérhetővé teszünk. A bérlettel nem, de szurkolói kártyával rendelkező drukkerek 10.000 Ft-ért vehetnek részt mindhárom nap eseményein – kültérin és beltérin egyaránt. Azon bérlettulajdonosok, akik a saját helyükre kívánnak jegyet vásárolni, kérjük, keressék fel az Aréna pénztárát a már megújított bérletükkel, ugyanis online erre nem lesz lehetőségük technikai okokból.
A Handball City Festivalra a jegyek értékesítése július 20-án, 11:00-kor kezdődik, egy időben a szezonbérletek meghosszabbításával.
A Bajnokok Ligája mérkőzéseinkhez hasonlóan ezt a tornát is ingyenes tekinthetik meg a helyszínen a 7 évnél fiatalabbak, amennyiben felnőtt korú hozzátartozójuk ölében ülnek a meccsek ideje alatt.
Akiknek nem sikerül jegyet vásárolniuk a háromnapos eseményre, azokat is várjuk, méghozzá az Aréna előtti térre, ahol óriáskivetítőn követhetik figyelemmel a csarnokban zajló eseményeket, közösen szurkolva a Telekom Veszprém csapatának. Emellett különböző kitelepült standok fognak gondoskodni arról, hogy minél jobban érezzék magukat, és természetesen a csapatok pénteki köszöntését, valamint a szombat esti koncertet is megtekinthetik majd. A térre való belépés napidíja 500 Ft, a szurkolói kártyásoknak pedig ingyenes. Ezeket a jegyeket szintén a jegymester.hu oldalán és az Aréna pénztárában lehet majd megvásárolni július 20-tól, de a rendezvény idején is megtehetik.
Az augusztusi felkészülési tornánkra már a vendégcsapatok részéről is jelezték a szurkolók részvételi szándékukat, amelynek nagyon örülünk, és szeretettel várjuk lengyel és szlovén kézilabda barátainkat is!
Hamarosan újabb részletekkel jelentkezünk a Handball City Festivalról!