26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
2009. Okt. 14. Szerda, 21:46

Gulyás Péter és Dejan Peric a szombati meccsről

Gulyas_Peter2.jpg Gulyás Péter: „A Chambery ellen már jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a Löwen ellen, annak ellenére, hogy a meccs első 10 percét most is az öltözőben töltöttük. Főleg a védekezésünk és - Perke révén - a kapusteljesítményünk javult fel. Jó csapatunk van, akkor leszünk igazán jók, ha támadásban is összeszedjük magunkat. A Kecskemét elleni bajnokin kicsit mérges voltam, mert nem az elvárt szinten pörögtünk. Szombaton hazai közönség előtt reményeim szerint végre egy jó meccset játszunk, remélem, hogy ötezer ember kijön szurkolni nekünk és meg tudjuk nekik mutatni, hogy igazi csapat vagyunk. Akkor leszek igazán elégedett, ha a győzelemhez jó játék is társul és ki tudjuk szolgálni a közönséget.”
 
Dejan_Peric.jpg Dejan Peric: „Évről-évre változik a BL lebonyolítási rendszere, idén hat csapatos csoportokban folynak az alapszakasz küzdelmei és mi az egyik legerősebb csoportba kerültünk. Jó és erős csapatunk az első két meccsét idegenben játszotta, az egyiket elveszítette, a másikat megnyerte. Már nagyon várjuk a harmadik fordulót, hiszen végre hazai pályán, a Veszprém Arénában játszhatunk. Ellenfelünk, a lengyel bajnok Kielce kitűnő csapat kitűnő edzővel és Bundesligában edződött játékosokkal. Eddigi eredményei tekintélyt parancsolóak és biztos vagyok benne, hogy Veszprémben is folytatni szeretnék a jó sorozatukat, azonban mi is jók vagyunk, sokat dolgoztunk, hogy még jobbá váljunk és készen állunk az ellenük játszandó mérkőzésre. Boldog vagyok, hogy újra a Veszprém Arénában játszhatok BL meccset, hiszen itt mindig érzem azt az erőt, amit a szurkolóink adnak nekünk.”
 

További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?