2018. Júl. 20. Péntek, 09:26
Értesítjük Szurkolóinkat, hogy jövő hét keddtől, azaz július 24-től már a Veszprém Aréna pénztárában is lehetőségük van meghosszabbítani bérleteiket. A pénztár nyitvatartási rendje a megszokott: keddtől péntekig 11:00 és 17:00 között.
Az új törvényi rendelkezések szerint, minden, a helyszínen bérletet hosszabbító drukkernek ki kell töltenie egy GDPR nyilatkozatot a Veszprém Aréna (Csarnok Kft.) felé, hiszen a bérleteket rajtuk keresztül tudják vásárolják meg ebben az esetben. Ezt a fajta adminisztrációt mindenképpen el kell végezni, különben nem adhatják ki a meghosszabbított bérletet a pénztárban. Habár a nyilatkozat gyorsan kitölthető, a vásárlás így egy kicsivel hosszabb időt vesz majd igénybe. Előre is köszönjük szíves türelmüket és készséges együttműködésüket.
Kérjük, hogy a tavalyi évre szóló bérletét és az előzetesen meghosszabbított szurkolói kártyáját mindenki hozza magával a bérlethosszabbításhoz. A kedvezményes bérletet igénylők (nyugdíjas-, vagy diákbérlet) az erre vonatkozó igazolást be kell hogy mutassák.
Másik fontos információ, hogy a mai naptól (július 20.) az O szektoros bérleteket is meg lehet hosszabbítani online, valamint jövő keddtől az Aréna pénztárában is. Sajnos a Veszprémi Szurkolói Egyesület kérését technikai okokból nem tudjuk teljesíteni, így az O szektoros bérletek is a korábbi éveknek megfelelőlen hosszabbíthatók meg.
Továbbra is nagy az érdeklődés a bérletek vásárlása iránt, ugyanakkor új bérletes helyek nem kerülnek kiadásra, így lehetőség csak a meg nem hosszabbított bérletek megvételére lesz augusztus 10. után. Ezen felszabaduló bérletek megvételére egy várólistára feliratkozva lesz lehetőség, az
[email protected] e-mail címen jelentkezve. Eddig több mint 300 ilyen jellegű igény érkezett.
Fontos és örömteli hír továbbá, hogy jövő keddtől, aki érkezik az Arénába bérletet hosszabbítani, annak érdemes lesz betérnie a szurkolói boltunkba is, ugyanis már megvásárolható lesz a hummel által gyártott Veszprém-cipő. Várjuk tehát azokat, akik leadták előrendelésüket, de természetesen azokat is, akik nem rendeltek elő, de szeretnének ebből a cipőből vásárolni. A Veszprém-cipő a jövő hét folyamán online, a
webshopunkban is megrendelhető lesz.