2012. Jan. 19. Csütörtök, 09:57
Kedden és szerdán ismét teljes kört bonyolítottak a négy csoportban, a szerbiai Európa Bajnokságon.
A magyar csapat hatalmas bravúrral, döntetlent harcolt ki a spanyol nemzeti csapattal szemben, ezzel jelentősen javultak a továbbjutási esélyeink. Főleg úgy, hogy a franciák magabiztosan győzték le a velünk döntetlent játszó oroszokat. A veszprémi játékosok közül Császár Gábor nyújtott ismét kiemelkedőt, aki amellett, hogy 7 góljával Mocsai Tamással együtt a legeredményesebb játékosunk lett, az utolsó pillanatban higgadtan értékesítette a pontszerzést jelentő büntetőt. Dicséretet érdemel Schuch Timuzsin is, aki a második félidőben nagyon jól védekezett, de Ilyés Ferenc védekezésére sem lehetett panasz.
A szerbek még kedden játszottak a VB ezüstérmes dánokkal, ahol hatalmas csatában két góllal győztek. Marko Vujin szinte végig a pályán volt, 5 góljával csapata második legeredményesebb játékosa volt.
A horvátok tegnap a szlovénok ellen szerepeltek. Az első félidő alapján senki nem gondolta volna, hogy izgalmas lesz a második félidő, a végén két góllal nyertek Alilovicsék. A veszprémi csapat kapusának teljesítménye kicsit elmaradt az első fordulóban nyújtottól, ezúttal 10 lövést hárított, ez a kapura tartó lövéseknek a 26%-a volt.
Néhány adat a veszprémi játékosokról:
Császár Gábor a góllövőlista 4. helyén áll, 23 lövéséből 15 gólt ért el. Iváncsik Gergő ugyanezen a listán a 32. helyen található, Ő 11 lövésből ért el 8 gólt. Marko Vujin 11 góljával a 11., ezt 24 lövésből érte el.
A hétméteresek értékesítésében Császár Gábor az első helyen van, 7 kísérletből 7 gólt ért el! Marko Vujin a 20. helyen áll, 3 kísérletből 2 gólt ért el.
A gólpasszoknál Császár Gábor 7 asszisztjával a 7. helyen áll, itt Ilyés Ferenc 6 gólpasszával a 12. helyen fedezhető fel. Marko Vujin 4 gólpasszt adott, ezzel 24.
A blokkolásoknál Ilyés Ferenc az előkelő 4. helyen áll. 4 alkalommal akadályozta meg így az ellenfél támadóit a gólszerzésben. Laluska Balász 2 blokkolással a 9.
Mirko Alilovic 32%-os összteljesítménnyel a 12. a kapusok rangsorában. A kapujára tartó 82 lövésből 26-ot hárított. A heteseknél 2 alkalommal járt túl a támadók eszén, ezzel 11. a rangsorban.