"Éreztem, hogy ebben jó vagyok, hogy ez megy nekem, és ennek megfelelően alakult az életem"

 

- 13 évesen kezdtem el kézilabdázni. Nagyon gyorsan beépültem az első csapatba, kellett hozzá egy orvosi engedélyt kapnom 15 évesen, mert túl fiatal voltam. Így el is indult a karrierem Szerbiában, illetve ugye az akkori Jugoszláviában. Az első két évben a Partizan Belgrádban játszottam, minden meccsen a csapatban voltam, de nem kaptam túl sok lehetőséget a pályán. Majd 16-17 évesen átigazoltam a Crvena Zvezda Belgrád csapatába, és ott már minden mérkőzésen játszottam. Ez óriási tapasztalatot jelentett számomra. Voltam többször az akkori Jugoszlávia legjobb junior, ifi korú játékosa, nyertem három bajnokságot, és két kupát. Aztán úgy alakult az élet, hogy a NATO bombázni kezdte Szerbiát, ha jól emlékszem március környékén. Abba kellett hagynunk a bajnokságot, nem tudtam, hogy mi fog történni, mi lesz velem, hogyan fog alakulni a karrierem. Előtte a junior EB-n ezüstérmesek lettünk, én voltam a válogatott csapatkapitánya. Szörnyű helyzet alakult ki. Az, amit Európában el sem tudtunk képzelni egyszer csak megtörtént velünk. Ott voltunk, és nem tudtunk edzeni. Három-négy hónapig nem tudtunk semmit sem csinálni, háborús körülmények voltak. Eljutottam Szegedig, méghozzá úgy, hogy Budai Dani édesapja ismert engem a jugoszláv junior válogatottból. Így amikor felmerült a nevem pozitív dolgokat mondott rólam. Így kerültem Szegedre, és ezzel gyakorlatilag elkezdődött a „külföldi” pályafutásom.

 

 

- Én abszolút nem kézilabdázónak indultam. Gyerekként fociztam, és igen tehetséges focistának tartottak. Sajnos abban az időszakban leginkább azon szülök gyermekei tudtak érvényesülni a fociban, akik anyagilag jól álltak, és tudták támogatni a klubokat. Ez hatalmas csalódás volt nekem. Az iskolában kézilabdáztam, és a tanárnőm korábban válogatott kézilabdázó volt. Mindig mondta nekem, hogy hagyjam a focit, inkább kézilabdázzak. Egyszer elmentem egy edzésre a barátaimmal, és ott ragadtam.

 

- Édesapám sportolt, röplabdázott és focizott.

 

 

- Ha belegondolok, nem tudnék rosszat mondani a gyerekkoromról. A baj ott van, hogy bizonyos szempontból rossz időben születtem. Kitört ugye a háború 1992-ben, és bár mi Szerbiában nem sokat éreztünk ebből, de nagyon sok rokonom Horvátország területén lakott, és nagyon sok menekült volt nálunk otthon. Hosszú ideig tízen vagy még többen laktunk a lakásunkban. Tíz-tizenegy éves koromig minden tökéletes volt, de az utána lévő időszakra rányomta bélyegét a háború.

 

- Soha nem ezt a kérdést tettem fel magamban. Amikor láttam 14-15 évesen, hogy ez megy, akkor ezt akartam csinálni. Éreztem, hogy ebben jó vagyok, hogy ez megy nekem, és ennek megfelelően alakult az életem. Mellette folyamatosan mentem az iskolába, tanultam, befejeztem a gimnáziumot és a jogi egyetemen második éves voltam, de abbahagytam, mert nagyon nehéz a sport mellett elvégezni, ráadásul úgy, hogy nem vagyok Szerbiában.

 

 

- Szerintem nekem Szeged nagyon jó választás volt, mert még túl fiatal voltam egy nagyobb csapathoz. Lehet, másképp alakult volna a karrierem, ha akkor nem Szegedet választom. Abból a szempontból is jó volt Szeged, hogy közel volt a családomhoz, az otthonomhoz. Igazából Szegeden lettem a játékos. Sokkal több felelősségem volt, sokkal több minden hárult rám a pályán. Úgy érzem, hogy a kapott lehetőséget teljesen kihasználtam.

 

- Huh, azok nagyon nehéz meccsek voltak. Mindig tudtunk nyerni hazai pályán, és talán Veszprémben is megnehezítettük a hazaiak dolgát, de igazából mindig a Veszprém volt a jobb, erősebb csapat.

 

- A saját bőrömön már tapasztaltam számos igazságtalanságot. Láttam már leírva olyan mondatokat, amiket nem is mondtam. A lényeg, hogy nekem akkor valóban voltak külföldről ajánlataim, a legkiemelkedőbb a Pamplona csapatától, de svájci csapat is megkeresett. Természetesen kaptam a Veszprémtől is ajánlatot, akkor már öt éve voltam Magyarországon, és úgy éreztem, hogy a Veszprém ambíciói megegyeznek az enyémekkel.

 

- Igen, ezt nem is tudom, hogy miért alakult így ki. Én úgy gondolom, hogy bizonyos posztokon tudnék védekezni, van eszem, van lábmunkám hozzá. Az edzők úgy gondolták, hogy nekem minden energiámat a támadásra kell összpontosítanom. Lehet, nekem is könnyebb lenne, ha mind védekezésben, mind pedig támadásban a pályán lehetnék, de soha ne mondd, hogy soha…

 

 

- Minden edző más. Zovko és Lajos két teljesen különböző edző, mindkettő nagyon sok jó tulajdonsággal rendelkezik. Nekünk, játékosoknak az a dolgunk, hogy azt csináljuk a pályán, amit a jelenlegi edzőnk megkövetel tőlünk. Nem szeretek különbségeket nézni, a saját idejükben mind a ketten sikereket értek el, és ezt el kell ismerni.

 

- Igen, mi akkor el is köszöntünk egymástól. Majd jött Norvégiában az Európa Bajnokság, ahol sokat játszottam, és amikor visszajöttem Veszprémbe megkaptam lehetőséget itt is, amivel úgy érzem jól éltem.

 

- Ez úgy működik, hogy szólok meccs közben az edzőnek, hogy én ezt meg azt jobbnak látnám. De különben nincsenek ekkora eltérések, nem igazán jellemző hogy ilyen megtörténne.

 

 

- Hát igen, ez a sérülés…… két hónapot elvesztegettem diagnózis hiányában. Nem tudtam, hogy mi van a vállammal, miközben a vállizmomat és a tricepszemet nem tudtam edzeni. Győrben Balogh doktor megvizsgált, és egy speciális rehabilitációt írt elő, amivel rendbe jött a vállam. Most már az a dolgom, hogy visszanyerjem az erőmet, és rendesen fogok tudni játszani.

 

- Nézd, én nem akartam ekkora rizikót vállalni a vállam miatt. Igazából három hónapig nem játszottam, most egy-egy meccset tudok játszani, de a sorozatterhelés még túl sok lett volna.

 

- Legszívesebben az SAP Arénára Mannheimben, talán nem kell magyaráznom. Legkevésbé szívesen pedig talán Ciudad Realban léptem pályára, ott sohasem sikerült jó eredményt elérnünk.

 

- A sportban a KEK győzelem. Az egy nagyon ellentétes év volt számomra. Az első félévben nem igazán kaptam játéklehetőséget, a második felében pedig megnyertük a KEK-et. Bizonyíthattam magamnak és mindenkinek.

 

- Aleksandar Klisic volt az első edzőm, aki mellett nagyon sokat tanultam. Nyáron is együtt dolgoztunk, ő nagyon sok mindent megmutatott és megtanított nekem a kézilabdából. Aztán jött a többi edző, és bár volt sok jó edzőm, nem neveznék meg külön mindenkit.

 

- A kézilabdában nincs példaképem, nem is volt soha. Nagy rajongója vagyok az NBA kosarasoknak, óriási egyéniségek vannak ott, fantasztikus sportteljesítmények. Szeretem még az amerikai focit is, az egy fantasztikusan profi világ. Ezek a sportolók hétről hétre óriási terhelésnek vannak kitéve.

 

- Kb. két év alatt. Igazából amikor Szegedre mentem játszani, egyedül Berta Robi tudott angolul beszélni, senki mással nem tudtam kommunikálni, úgyhogy a magyar tanulás nagyon fontos volt nekem.

 

 

- Családommal, gyermekemmel. Az edzések és az utazások mellett megmaradt kevés időben velük vagyok, ez nagyon boldoggá tesz engem, és mindig feltölt.

 

- Sok gondolat van a fejemben, de konkrét tervem még nincs. Gondolkozom üzleti vállalkozásban, menedzseri munkában, meg esetleg edzősködésben is, de az csak gyerekek mellett, mondjuk egy kézilabda iskola keretein belül. Szóval sok minden jár a fejemben, de még nem tudom biztosan, mit hoz a jövő.

 

- Legjobb csapat…….. lássuk: kapuba Sterbik Árpád, balszélre Iváncsik Gergő, balátlövő Carlos Perez, irányítóba Nikola Karabatic, jöbbátlövő Olafur Stefansson, jobbszélső Luc Abalo és beálló Bjarte Myrhol lenne nekem.

 

Az interjú elkészítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Hammer Tímea. Köszönjük neki a hatalmas segítséget.