"Életem több mint felét töltöttem el edzőként"

- Jelenleg negyvenegy éves vagyok, Balatonalmádiban lakom, feleségemmel és 13 éves gyermekemmel, Fannival. Életem több mint felét töltöttem el edzőként. Tizenkilenc évesen kezdtem az edzősködést, ugyanis viszonylag hamar felmértem, hogy játékosként nem tudnék eljutni arra a szintre, amiről álmodtam, vékony alkatom miatt. Bár irányítóként ügyes voltam, hiszen nyertem országos bajnoki címet is különböző csapatokkal, de úgy éreztem, hogy az első osztály illetve a nemzetközi szint már sok lenne nekem. Édesapám hatására kezdtem el az edzői pályával foglalkozni, ebből adódóan tizenkilenc évesen már csapataim voltak. Nagyon megtetszett ez a szakma és azóta megszakítás nélkül vezetek különböző utánpótlás csapatokat, amelyekkel párhuzamosan voltam NBI-es férfi, illetve NBI-es női csapatnál is edző és a magyar serdülő, ifi és junior válogatottnak is a szövetségi kapitánya. Serdülő, ifjúsági és junior országos bajnokságokban, kupákban több mint tizenegyszer nyertem csapataimmal országos bajnoki címet vagy kupát!

 

- Szerintem semennyiben. Nekem szerencsém volt, mert ha csak felnőttekkel dolgoztam volna, akkor óriási lett volna a különbség. A serdülőkorú fiúkhoz tudnám a legjobban hasonlítani a női lélek világát, ezért nem éreztem túl nagy különbséget, amikor párhuzamosan vittem a PLER-nél az ifjúsági fiú bajnokcsapatot - amiben sok serdülőkorú játékosom volt - és a Spartacus női felnőtt csapatát, akikkel a Magyar Kupában a harmadik helyen végeztünk. Megállapítottam, hogy az edzésmunkától elkezdve a mérkőzésekig, a technikai képzéstől a taktikáig nagyon sok mindenben rengeteg hasonlóság van.

 

- Én a munkában szeretem a rendszerességet, azaz próbálom rendszerezni a munkát és egymásra épülő utánpótlás nevelést kialakítani. Szerintem a legfontosabb korosztály az első gimnazista-szakközepes korcsoport, ez mindig meghatározza egy klub utánpótlásának minőségét. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az általános iskolás korosztályokban mi történik. Itt Veszprémben és környékén sokan foglalkoznak kézilabdával, rájuk támaszkodva lehetünk ma meghatározó tagjai a magyar kézilabdának. Amikor idekerültem kitűztünk magunknak egy kétéves tervet, melyben az szerepelt, hogy a megyei bajnokság után NBII-ben kell elindulni, illetve ha lehetőségünk lesz, akkor NBI/B-ben megmérettetni magunkat. Ez utóbbira nem biztos, hogy idén már készek voltunk, lehet, hogy egy év múlva logikusabb lett volna a stabilitás szempontjából, de mivel már évek óta nincs kieső, úgy gondoltuk, hogy bele kell vágnunk. Hiszek abban, hogy a saját korosztálynál mindig egy korosztállyal feljebb is kell játszania a legjobb képességű gyerekeknek. Természetesen meg kell adni a lehetőséget mindenkinek. Fontosnak tartom, hogy mindenki, aki nálunk edz, kapja meg a megfelelő versenyzési lehetőséget, és éljen is ezzel. Jelenleg sok bajnokságban szerepelünk, és az NBI/B-vel egy új rendszert próbálunk ki, eddig a korosztályos bajnokságok voltak a fontosak, most az NBI/B a legfontosabb. Tavaly például nagyon fontosnak tartottuk, hogy jól szerepeljünk ifjúsági és serdülő szinten. Megnyertük a bajnokságot, de nem voltam maradéktalanul elégedett a fejlődéssel. Az, hogy lejátszunk egy szezonban hat-nyolc maximum tíz rangadót, nem számít megfelelő versenyeztetési lehetőségnek. Az NBI/B felnőtt bajnokságnak köszönhetően minden héten van jó mérkőzésünk, mellette –ha nem hétvégére esik- az első osztályú junior bajnoki mérkőzésen is játszhatnak a gyerekek. Ha hétvégére esik az a meccs, akkor el kell osztanunk a sportolóinkat, mert a dupla terhelésnek nem vagyok a híve. Nem szabad megfeledkeznünk a képzésről sem, mert nem csak a mérkőzések fontosak, hanem az edzésmunka minősége is.

 

- Ennek a lényegi része az - különben a PLER-nél ezt nyolc évig csináltam-, hogy közvetlenül a felnőtt első osztályú bajnokságot megelőző bajnokságban szerepeljünk. Tehát aki az NBI/B-ben jól játszik, az valószínűleg bekerülhet a felnőtt első osztályú csapatba. De az sem mindegy, hogy mikor játszik jól, 16-17 évesen, vagy csak 22-23 évesen. Ugyanis, aki nagyon fiatalon képes megugrani ezt a lécet, arra a következő szintet is rá lehet pakolni, és valószínűleg azt is meg fogja tudni ugrani. Például a PLER esetében saját magunk láttuk el a felnőtt csapatunkat, nem hoztunk felnőtt játékost máshonnan. Ez azt jelenti, hogy ezalatt, az időszak alatt 30-35 játékost juttattunk fel elsősorban a PLER felnőtt csapatába, de sokan játszanak itthon és külföldön más csapatokban is.

 

- Amikor ide kerültem két korosztályos válogatott játékos volt itt, de ők sem húzó emberek voltak a válogatottban. Most már vannak a korosztályos válogatottakban meghatározó játékosaink. Tudni kell, hogy nagyon ritka az, hogy valaki úgy lesz kézilabdázó, hogy a saját korosztályos válogatottját átugorja. A lányoknál ez inkább előfordul, de a fiúknál már kevésbé jellemző. Akik a felnőtt Veszprémbe bekerültek, azok általában a saját korosztályos válogatottjaik húzóemberei voltak. A kérdés különben jó, itt ugyanis a junior és a felnőtt csapat között legalább három szintkülönbség van. Hiszem azt, hogy a magyar kézilabda jövője szempontjából mind a Szegednek, mind pedig a Veszprémnek ugyanazt kell meglépnie és a saját magyar tehetségeiket megfelelően kell menedzselnie. Most vannak olyan tehetségeink, akiket Mocsai Lajos édesapámmal, idősebb Kiss Szilárddal karöltve 2-3 éven belül be tud építeni a felnőtt csapatba.

 

- Én voltam a szövetségi kapitány néhány éve a romániai Európa-Bajnokságon, ahol a tizedik helyen végeztünk. Pechünk volt, mert a svéd és a spanyol csapatot kaptuk a csoportban (az előző EB első és harmadik helyezett csapatait). Ott a következő rendszer van: négy csapatból kettő megy az alsóházba, a másik kettő pedig a felsőházba. Az alsóházban olyan csapatok voltak, mint Szlovénia, Szlovákia, Horvátország, Lengyelország, Észtország, Szerbia, Oroszország. Mi a 9-16. helyekért játszhattunk velük, ahol nem kaptunk ki. Hosszabbításban veszítettük el az utolsó meccset. Ezt mindenki tragikusan értékelte, holott a mi csapatunkban a válogatottságok száma toronymagasan a legkevesebb volt az Európa-Bajnokság mezőnyében. A németeknél, dánoknál kilencvenszeres, százszoros korosztályos válogatott játékosok voltak, nálunk a legtöbb válogatottsággal rendelkező sportoló is csak harmincötszörös válogatott volt. A differencia tehát óriási, és itt van a legnagyobb probléma. A mi gyerekeink ugyanis semmivel sem tehetségtelenebbek, mint más ország gyermekei, de azon nemzetek, akik szinte mindig ott vannak az élbolyban - német, dán, svéd, spanyol, horvát, most már a portugál csapatok- aránytalanul többet fordítanak a korosztályos válogatottakra, mint mi. A versenyeztetésre, a körülményekre, a felszerelésekre, az utaztatásra, az orvosi háttérre, ékezésre, képzésre mindenre. Például volt olyan korosztályos magyar válogatott, akiknek fél évig nem volt edzőtábora, azaz fél évig nem találkoztak a fiatalok. Nekünk sokszor emlékezetből kellett versenyekre menni, de persze a jó eredményt mindenki elvárja. Én ezt akkor szomorúan láttam, mert egy kicsit jobb menedzseléssel, és egy kicsit nagyobb szerencsével a 6-8 helyre lettünk volna reálisan jók. Tizedikek lettünk, így utólag nem rossz eredmény ez, hisz egyrészt kijutottunk, másrészt ott voltunk, fejlődhettünk. A kérdés első felére visszatérve nem látom ennyire sötéten a jövőt, hiszen most megvannak a tehetségeink. Az biztos, hogy egy Svédország vagy egy Dánia ezekből a gyerekekből olyan csapatot hozna ki, amelyek évek múltán akár a felnőtt csapatnak is megfelelnének. Nálunk nagyon kicsi a merítési lehetőség. A dánok például három válogatottat működtetnek ugyanabban a korosztályban, A-B-C válogatottat. Az egyik otthon játszik, a másik elmegy Egyiptomba, a harmadik pedig elmegy Németországba játszani. Mi egy határt nem tudunk átlépni korosztályos válogatott szinten, mert a második határ már drága. De már azt az egy határt is jól be kell osztanunk. Nem félrebeszélek, én ezt évekig csináltam. Sőt, annak idején leírtam a szövetségnek is – mikor kérdezték, hogy miért szerepeltünk így, le kellett adnom a jelentést- és vállalom is minden egyes szavát. Szóval csodák nincsenek. Nem tudsz úgy versenyezni, hogy a lehetőségeid és a körülményeid nem ugyanolyanok. Erre különben jó példa az MKB Veszprém is a Bajnokok Ligájában. Éppen ezért lenne óriási eredmény, ha egyszer be tudnánk kerülni a legjobb négy közé. Ehhez jó pozíció kell a sorsolásnál, jó játék és szerencse.

 

- Nem ismerem még a szövetség stratégiáját, de nagyon jó lenne és nagyon szükséges is az előre lépés. Mi itt Veszprémben próbálunk változtatni és ha összejön az alapítvány, amin keresztül az utánpótlásba komoly pénz jöhet be, akkor megpróbálnánk egy újabb felépítettséget, egy alapbázist létrehozni, ami működőképes, és ennek keretén belül megversenyezteti a gyerekeket. Az edzéslehetőségek számát emelni és elvinni őket külföldi versenyekre, játszatni őket a legjobbak ellen, mert ezek hiányoznak leginkább nekünk. Az alapítványtól sokat várunk, a napokban kiderül, hogy ténylegesen jobbak lesznek-e a lehetőségeink.

 

- Ez egy kényes kérdés. Szerintem a pénz ezt is meghatározza valamilyen szinten. A legnagyobb problémát ott látom, hogy régen rengeteg testnevelő tanár foglalkozott a kézilabdával, ma már igen kevés. A gyerekek alapképzése ott folyna és ez mindenképp meghatározza a későbbi folyamatokat. Az minden esetre biztos, hogy vannak olyan országok, ahol az edzői képzés sokkal magasabb szintű, mint Magyarországon. Ez által képzettebb és jobb edzők is kerülnek ki. Mindennek ellenére úgy gondolom, hogy a magyar edzőknek nincs okuk a szégyenkezésre. Az lesz majd érdekes szituáció, hogy ha egyszer a feltétel rendszer kiegyenlítődik, akkor versenyképesek tudunk-e lenni.

 

- Az előbb felsoroltak összességét. Az ideálishoz közeli állapotokat. Egy modern központot, ahová sok gyerek járhatna, egy nagyon komoly háttérrel (iskola, kollégium és a sportcsarnok egy helyen lenne). Alapvetően a saját, Veszprém és környékbeli gyerekeinkkel töltenénk fel, és persze azokkal, akik náluk jobbak.

 

- A junior csapatot irányítja. Nyilván az ő esetében nem tudom kizárni a másik, családi oldalt, és csak a munkakapcsolatra építeni, de amikor itt vagyunk, akkor csak erre koncentrálunk. Én örülök annak, hogy akikkel együtt dolgozom, azokban megbízhatok és remélem, hogy ez fordítva is így van. A célunk ugyanaz ez biztos, mégpedig hogy a felnőtt csapatba feladjunk tehetséges gyerekeket. A felnőtt csapatnak, pedig fogadóképesnek kell lennie erre. Most már nagyon közel állunk ahhoz, hogy olyan gyerekeink legyenek, akik ott kopogtatnak a felnőtt csapat kapuján. Az, hogy kinyitják-e az ajtót, illetve, hogy mire lesznek ott képesek, azt meg majd meglátjuk.

 

- Hívtak többször több helyre, elsősorban NBI-es női csapatokhoz. De az élet úgy hozta, hogy mindig az utánpótlás felé terelődött a sorsom. Nyilván van bennem felnőtt vezetőedzői ambíció, de jelenleg ez a munkám, ezt szeretném maximálisan elvégezni.

 

- Igen, nagyon jó a kapcsolatunk. Nyilván neki az első a felnőtt csapat, ami nem kis feladat. De vele együtt dolgoztuk ki a terveket, és vele egyeztetve haladunk tovább.