Ismét elindul a csapat…hihetetlen, de már a harmadik naplót írom, a bátorság pedig onnan jött, hogy sok szép , jó, de főleg újabb beszámolóra igényt tartó jelzés érkezett az email címünkre (meg máshova is). Igazából nagy kockázatot nem vállalok, hogy újra belevágok, hiszen az eddigi beszámolókat mindig északról küldtem, és mivel azok sikeresek voltak, a mostani északi bejelentkezés is sikerre van ítélve:)

 

Természetesen most is lesznek képek (remélhetőleg wifi is, hogy feltölthessem), de most az első bejelentkezéskor ezeket még sajnos nélkülözni kell az olvasónak. De ígérem, holnap érkezik a pótlás.

A srácoknak már ma délután elkezdődött a program, hiszen Mocsai Lajos és Csoknyai István egy kis közös videózásra invitálta a társaságot az Aréna sajtóhelyiségébe. A téma természetesen Lars és bandája volt, a közel egy óra alatt alaposan kielemezték az ellen mozgását. A „mozizáson” (inkább most, mint szombaton) már ott volt az ifjú örömapa is, aki ma érkezett meg Oroszországból, ahol a héten született kislányát és édesanyját látogatta meg (majd holnap kifaggatom mi újság velük).

 

Hat órakor frissen,www.tucsonfca.com üdén, levonultak a fiúk két emelettel lejjebb, ahol már más eszközökkel kínozták magukat közel másfél órán keresztül. Edzés után pedig mindenki sietett haza, hiszen holnap nagyon korán kezdődik a műsor. A találkozó reggel háromnegyed hatkor lesz az Aréna parkolójában, ahonnan busszal utazik a csapat a Ferihegyi repülőtérre. Azt, pedig hogy utána milyen program várható azt majd holnap délelőtt mindenki megtudja.

 

Ami biztosan lesz a hivatalos oldalon a szombati meccsel kapcsolatban: Mocsai Lajos szokásos BL felvezetője elkészült, a hanganyag feldolgozása most is zajlik, holnapra várhatóan mindenki részére fogyaszthatóvá válik. A mostanában lassan megszokottnak tekinthető meccs beharangozó is elkészül várhatóan holnapra, benne az őszi meccsel, egy kis visszatekintéssel, meg egy kis programajánlattal. A meccs után pedig remélhetőleg a szokásos részletes statisztika is elérhető lesz (Gerinek üzenem, most nem hibázunk, ígérem, nem adom Tominak a gólját:).

 

A csapat alaphangulata biztosan nem lesz rossz, hiszen az örömapa mellett lesz egy szülinapos is, jó lenne, ha a csapat győzelem után ünnepelhetné meg az örömteli eseményeket.

 

A hóesés miatt nem csúsztunk, más miatt viszont igen, de erről majd egy kicsit később. Reggel hat órakor indult el a busz Ferihegyre, a mínusz 7 fokban a srácok hangulata azért nem fagyott meg. Zsenyát faggatták legtöbben a kislányáról, jelentem minden rendben van, a csöppség hétfőn mehet haza (pontosabban inkább viszik).

 

Mielőtt mindenki elaludt volna, akadt egy kis izgalom. A szokásoknak megfelelően, reggel mindenki megkapta az útlevelét a buszon, azaz most csak majdnem mindenki. Pár perccel azután, hogy elhagytuk az Arénát, kiderült, hogy Gulyi útlevele nincs meg. Gyors visszafordulás, kisebb izgalom, most akkor hol is lehet a passzus, aztán hirtelen minden megoldódott. Alig álltunk meg ugyanis a parkolóban, hirtelen előkerült az egyik szék alól az elveszett okmány. Természetesen nem volt mindenki meggyőződve arról, hogy itt nem egy tréfáról volt szó, Vili biztosan nem, így felszólította az illetékeseket, hogy hívják meg egy kávéra a csapatot a tizenöt perces csúszás miatt. Az illetékesek kiderítése még folyamatban van..

 

 

Úton a reptér felé kifaggattam Sydó doktort, hogy mi újság a kisebb sérüléssel bajlódó játékosokkal. Vélemény e szerint mindenki biztosan tudja vállalni a játékot (természetesen Perics kivételével, aki nem is utazott el a csapattal). Terzics az elmúlt napokban lelkesen itta a „koktélokat”, hogy a sérült dereka mielőbb teljesen harcra kész legyen.

 

Vilit udvariasan felköszöntöttem reggel születésnapja alkalmából, mire Ő jelezte, hogy nem ma van. Aztán kiderült, hogy ez csupán egy vicc volt, mivel nem akarta, hogy a többiek túl hamar rájöjjenek a jeles ünnepre, mivel a reptéren szeretné a srácokat egy közös kávézásra meghívni (most, hogy időben értünk ide, biztosan lesz rá idejük).

 

 

A csapat gépe fél tízkor indul Koppenhágába, ahonnan egy közel két órás buszozás következik Koldingba. A szurkolók és a csapat útja itt kettéválik, a rajongók maradnak a dán fővárosban, ahol többek között megnézik a Carlsberg sörgyárat. A tervezett programban szerepelt egy hajókázás is, ez azonban az erős jegesedés miatt elmarad.

 

Utaztam már párszor a csapattal, de ilyennel még nem találkoztam, mint a mai napon. A check-in után, a tranzit előtt hatalmas tumultus alakult ki. Rengetegen várakoztak, de a reptér személyzete nagyon kedves volt, mivel miután felismerték a játékosokat, soron kívül beengedték őket. A hölgyek kicsit morogtak, mert szerintük a fiúk kicsit szégyenlősek voltak, nem voltak hajlandóak egy bizonyos szint után tovább vetkőzni.

 

A gép várhatóan tervek szerint indul, valamikor fél tizenkettő körül fog leszállni. A következő bejelentkezés már a szállodából lesz…

 

A repülőút kicsit ismét mozgalmasra sikerült, pedig simán indult minden az elején. Valamikor Wroclaw magasságában hirtelen megszólalt a mikrofon, és sürgősen orvost kerestek. Persze volt, Sydó doktor azonnal segített, de végül kiderült, hogy szerencsére nem komoly dolog történt. Az egyik utasnak esett le nagyon a vérnyomása, a problémát sikeresen megoldották, az orvosi felügyelet pedig egészen Koldingig kíséri a pácienst.

 

 

Az izgalom után a légi kisasszonyok gyorsan veszprémi népviseletbe öltöztek (ahogy az a mellékelt kép is igazolja). A leszállás már nem ment olyan simán, mint a felszállás. A landolás után nem a charter járatokon megszokott taps következett, hanem inkább a megkönnyebbülés ült ki az utasok arcára. Történt, hogy földet éréskor olyan érzésünk volt, mintha egy gyakorlópályán kerülgetnénk a táblákat, csúszott a gép jobbra-balra. Szerencsére, volt a közelben egy civilbe öltözött pilóta, aki mindenkit megnyugtatott, hogy csak arról volt szó, hogy leszálláskor az utolsó pillanatban a gép kapott egy erős oldalszelet, ezt éreztük. Na, ezután jött a taps is…

 

 

A repülőtéren pár száz méteres séta után sikerült a poggyászokat megszerezni, majd felszálltunk a Kolding buszára. A fiúkban tudatosult, hogy az ebéd csak egy hosszú buszozás  után következik, így egy rögtönzött pikniket tartottak. A menü pedig a Ferihegyen kapott kolbászból és kenyérből állt (itt jegyezném meg, hogy nem kevés kolbászról volt szó).

 

 

Az utazás monotonságát csupán két dolog törte meg. Az első az volt, amikor áthaladtunk Dánia leghosszabb hídján, amely 18 kilométer hosszú és 220 méter magasan van a tenger felett. A második pedig a kötelező szünet, amelyet a dán szabályok miatt kellett tartani a sofőrnek. A szép napsütésben (és mintegy -1 fokban) mindenki érdeklődve figyelte a vízben szörföző őrültet (a mellékelt képen látható jeges tengerben). Csárli gyorsan véleményt formált az illetőről, amely, rövid, tömör, igazán őszinte volt: „hülye”. A fagyos időben az is kiderült, hogy a Malévnál rendszeresített hivatalos öltözet kabátja nem igazán felel meg az elvárásoknak. Mi más oka lehetett annak, hogy a velünk tartó légi kisasszonyok nem vettek kabátot a metsző szélben.

 

Ebben szörfözni csodálatos

Itt nem szalad neki a túzok a szélkeréknek

 

A csapat fél négy után érkezett meg a szállodába, így majdnem tíz óra kellett ahhoz hogy Veszprémből elérkezzünk a szállodához. Az érkezés után gyors ebéd következett, majd a szokásos csendes pihenőre vonultak a játékosok, amely után este hét órakor edzés következik. Utána ismét bejegyzés a naplóban, újabb képekkel..

 

 

Edzés előtt egy kicsit a szállodáról és az ellátásról. Aki olvasta a „svédkalandot” az talán emlékszik rá, hogy mennyire rossz körülmények között lakott a csapat, az étkezésről mér nem is beszélve. Most a szállodára maximum annyi szavuk lehet a játékosoknak, hogy meglehetősen nagy forgalom van benne (ez legfőképp a méretéből adódik). Persze ebből a forgalomból nagyon keveset észlelhettek Fazekasék, mivel az ebéd után pillanatok alatt eltűnt mindenki a szobájában, hogy kipihenje az utazás fáradalmait. Az ebéd egyébként változatos volt, persze egy csomó tengerből származó eledellel, de volt steak is, a péksütemények pedig igazán ízletesek voltak.

 

 

A rövid pihenő után háromnegyed hatkor indult a busz a KIF Kolding csarnokához, ahol most nem kellett fázniuk a srácoknak. Az edzés nagyon jó hangulatban zajlott, ezt egyébként Mocsai Lajos többször is kihangsúlyozta. Már a bemelegítő játék is nagy tempóban és kellőképpen felpörgött állapotban zajlott, a végén pedig kisebb elégedetlenség is kialakult, amikor a bírók összesítésben kihozták döntetlenre a meccset. A „derakasaink”bemelegítése kissé tovább zajlott, mint a többieké, sőt Terza egész edzésen külön mozgott, de az edzés végére már Ő is elkapta a fonalat. A többiek probléma nélkül edzettek, Terza pedig a dereka átmozgatása közben lelkesen üdvözölte Zsenya góljait. Edzés előtt egyébként Csoki tartott egy kis bemutatót (készült is róla egy kis portfólió), aki a büntető kifogástalan elvégzése mellett azt is bemutatta, hogyan kell „tengózni” (lábtenisz, ha valaki esetleg nem értené a kifejezést).

 

 

A hosszúra sikerült napot vacsora zárta le az étteremben, ezután a többség gyorsan elment pihenni, vagy éppen egy kis gyúrást kért.

Holnap kora délelőtt folytatódik a program, fél kilenctől reggeli utána egy kis séta, fél tizenegytől pedig videózás következik.

 

A következő naplóig pedig egy találós kérdés, vajon mikor kezdhetett el kézilabdázni Carlos Perez? A megfejtők között nem lesz ajándéksorsolás, de a megfejtéseket a szerkesztőségbe lehet küldeni.

 

Az eltervezett programban egy kisebb változás állt be, mivel a csapat reggeli után nem kockáztatta meg a sétát az erősen esőre (vagy hóra?) hajló időben, helyette inkább pihentek a szobában, vagy kávéztak a szálloda bárjában. Az egészségükért felelős stáb viszont keményen dolgozott azon, hogy délutánra minden játékos hadra fogható legyen. A délelőtt első felében Terza volt soron, aki ismét megkapta a „koktélt”, amelyben gyulladáscsökkentő a fő hatóanyag, míg Nándi a hasonló kezelést a taktikai értekezlet után kapta meg. Nem tudom, hogy a tudat, hogy kezelték Mirszadot, okozta-e, de határozottan biztatóbb volt a járása ma délelőtt.

 

 

A taktikai megbeszélésen fél órát videóztak a fiúk Mocsai Lajos vezetésével, majd utána szintén fél óra elméleti összefoglaló következet, amelyben többek között a dánok 8 játékelemét vesézte ki a csapat. Szinte mindenki személyre szabottan megkapta kire, mire kell figyelnie az összecsapáson.

 

 

Ezután egy pazar ebéd következett, olyan tipikus magyaros. A sok hal után, most meglepő módon semmi nem került az asztalra a tengerből, viszont annál több zöldség, pulykahús, sült krumpli, spenótos tészta és egyéb nyalánkságok. Én speciel nem igazán tudtam figyelni a kajára, mert előtte hallottam egy olyan sztorit, hogy sokáig nem tudtam befejezni a röhögést.

 

 

A történet még szerdára nyúlik vissza, ahol Gulyi és Dávid előadta a már-már szokásos gólját, amit ugye Európában csak nálunk lehet látni (ezt nem én mondtam, hanem Mocsai Lajos nyilatkozta le). Szóval a figurát megcsinálták, a gólt viszont nem adták meg (lehet, hogy tényleg csak Veszprémben lehet megcsinálni?). Az ok pedig egészen prózai, ugyanis meccs után megkérdezték a bírókat, hogy mi volt a probléma, a válasz pedig nem volt bonyolult, ellenben nem lehetett belekötni: ” Ilyet én még nem láttam, ezért azt hittem szabálytalan volt”. No kérem, hát lehet ezzel vitatkozni?:)

 

 

 

 

Perezék ebéd után sem vállalták be a sétát, mi viszont (Horváth Gáborral, a Napló tudósítójával) nyakunkba vettük a várost (erről, készült néhány kép, amit mellékelek). Az biztos, hogy itt nem viszik túlzásba az építkezést, mindent az északiakra jellemző egyszerűség és praktikusság ural. Függönyárussal nem találkoztunk, de az maga lenne a csoda, mivel függöny sincs az ablakokon (max. a hálószobában), így rengeteg éppen az ebédjét fogyasztó családot láttunk a séta során. A város egyébként meglepően hangulatos, a centrum előtt egy nagy tóval, de azt túlzás lenne állítani, hogy egymástól alig férnek el az utcán az emberek. A kb. egy órás séta során maximum 50 emberrel találkoztunk, de lehet, hogy ezzel kicsit már túloztam is.

 

Egy tipikus dán lakópark

 

Ez nem a vasútállomás, ez egy uszoda:)

 

A csapat fél háromkor indul a TRE-FOR Arénába, előtte negyed órával egy kis kávét és süteményt kapnak a játékosok. A meccsre a klubnál egyébként 130 jegyet igényeltek, így azért most sem marad biztatás nélkül az együttes. A meccs után pedig nagy rohanás következik, mivel a repülőgép háromnegyed tizenegykor indul Koppenhágából, ahova ugye ismét egy laza háromórás buszozás után juthatunk el.

 

Ez is megvan, sikerült legyűrni a dánokat otthonukban…A meccs maga volt a rohanás, nem csupán a pályán, én speciel még soha nem csináltam így a statisztkiát, sokszor derékszögben kellett állnom, hogy valamit lássak is. De a lényeg, hogy minden adat megvan:)

 

A találkozó után rohantunk a sajtótájékoztatóra, teljesen feleslegesen, ugyanis egyetlen hazai médium sem képviseltette magát, helyette volt tv közvetítés, amely közben a főszervező telefonja kicsit sem halkan megszólalt. Kínos csend először, aztán másodszor akkor, amikor a dán edző elfelejtett gratulálni Mocsai Lajosnak és Marko Vujinnak, majd az asztal esett kicsit szét.Röviden összefoglalva, alaposan éreztették az általuk kitalált felsőbbrendűséget másokkal szemben. Biztos van rá alapjuk, de erre nem a szombati játékukkal szolgáltak rá.

 

Következett az utazás legborzasztóbb része, a többórás buszozás Koppenhágába. A dánok rendkívül finom szendvicseket adtak ellátmánynak, de miután mindenki jóízűen befalatozott belőle, akkor tűnt csak fel mindenkinek, hogy víz az bizony nincs. Röpke egy óra után a sofőr aztán rádöbbent, hogy valami nem stimmel, mivel kétpercenként ment hozzá valaki, hogy álljunk meg pár percre, n o ekkor kibökte, hogy van víz, csak kicsit elrejtve. Közben Vili a csapat filmfelelőse is aktivizálta magát, hiszen üzembe helyeztette a DVD lejátszót, így az út hátralévő része izgalmasabban telt el (persze főleg annak, akit a film lekötött:).

 

Koppenhágában kicsit kapkodnunk kellett, ugyanis a reptér este 11-kor bezárt, így egy óránk maradt a „csekkolásra” és a gépre felszállásra. A pilóta sokkal nyugodtabb volt, mint a korábbi alkalmakkor, hiszen semmi trükköt nem vetett be leszálláskor, így ilyen nyugodt utunk talán még sosem volt. Persze éjjel fél egykor valószínűleg nem is sokan vágytak rá..Bár ki tudja, azért hazafele is többen értek el megfelelő hangulatot ahhoz, hogy ilyen apróságok igazán ne zavarják őket..

 

Lehet azon vitatkozni, hogy milyen csapatot vertünk meg, de pár dolgot azért nem szabad elfelejteni. A meccset végig uraltuk, egy pillanatra sem engedtük ki a vezetést a kezünkből, amelyben három olyan játékos volt, aki pár hete ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. Nándi és Terza pedig ember feletti teljesítményt nyújtott. A meccs után beszélgetve Nándi elmondta (aki egyébként az első félidőben 42%-al védett), hogy a második félidőre teljesen beállt a dereka, sokszor alig tudott lehajolni a labdáért. A reptérre érve aztán látszott, hogy mindkettőjüknél teljesen elmúlt a fájdalomcsillapító hatása, ugyanúgy mentek (illetve vánszorogtak), mint a péntek reggeli indulásnál.

 

A küldöttség végül szerencsésen hazaért (hajnali fél három után), de sokáig nem ülhet senki a babérjain (illetve az előbb említett két a személy szerintem keddig biztosan), mert hétfőn reggel tizenegy órakor már újabb edzés lesz, hiszen a hétvégén sorsdöntő ütközetre kerül sor Montpellierben. Ahonnan terveink szerint újra jelentkezünk képes, szöveges beszámolóval (feltéve, ha addig a beszerzett alapos megfázás elmúlik, de ez egyéni szociális probléma).

 

Szóval jövő péntektől (indulás szombaton) remélem mindenkivel újra ugyanitt találkozunk..(addig is lehet majd nézegetni a mai meccsről készült galériát:)