"Dántúra" második kiadás

 

Délután a kávézás alatt már érződött, hogy hamarosan kezdődik a meccs, jöttek az ugratások, a poénok, de azért lehetett érezni, hogy a viccelődés mögött most nagy feszültség van. Fontos volt ez a meccs, nekünk is, de a dánok is mindenhol azt hirdették, hogy mikor nyerjenek, ha nem most, egy olyan csapat ellen, amelyik múlt héten egy nagyon nagy verésbe szaladt bele. Érdekes, hogy a meccs első félidejében a hazaiak sokkal idegesebbek voltak. Valószínűleg én sem voltam teljesen nyugodt, mással nem tudom magyarázni azt, hogy a buszról elég érdekes körülmények között szálltam le, nem sok hiányozott ahhoz, hogy a dokinak már a meccs előtt is munkája legyen.

 

 

 

A találkozó előtt a dánok megadták a módját a vendéglátásnak, rendeztek egy közel 600 fős VIP partit, ennek az lett az eredménye, hogy több százan kicsit késve értek be csak a csarnokba. Én egy órával találkozó előtt jártam ott, akkor már hatalmas sorok álltak a hot-dogos pavilonoknál, így esély sem mutatkozott arra, hogy megebédeljek.

 

 

A meccs előtt a csapat folyamatosan kérdezte, hogyan áll a Szeged, így a közvetítéssel gyorsan elment az idő, a félidőben, pedig már más iránt érdeklődtek a fiúk. Akkor már a Kielce-Berlin meccs eredménye volt a fókuszban, amiből akadt egy kisebb félreértés, mivel a sajtópáholy magasságából, nehezen értették meg a fiúk, hogy mit is kiabálok. A dánok persze csodálkozva nézték a kommunikációt, a végén pedig mi is kihoztuk a lengyelek hazai győzelmét.

 

 

 

A szünetben a dánok értetlenkedve néztek maguk elé, aztán a második félidőben én néztem, hogy vajon ebből mi lesz. Győzelem lett, és itt most talán ez a legfontosabb. A többi most nem számít, van két hónapunk arra, hogy a Kielcét hazai pályán megverjük, ha ez sikerül, akkor nehéz lesz elvenni a második helyet a csapattól. Az összecsapás után a hazaiak egy „pazar” vacsorával búcsúztak tőlünk, nagyjából az első 100 kilométer megtétele után már ismét kopogott mindenkinek a szeme. És akkor még mennyi volt vissza Hamburgig.

 

 

Rövid lesz az éjszaka, nem sok idő marad az alvásra, mert az éjfél körüli érkezés után, négykor már indul is a busz a repülőtérre, kíváncsi leszek egyáltalán valaki elaszik-e, arra a pár órára…

 

 

A történet itt került volna ki tegnap az oldalra, ha lett volna net a szállodában, de nem volt. Körülbelül félt tizenkettőkor ért a busz a hamburgi szállodához, ahol négy órakor volt ébresztő és indulás a repülőtérre. Itt persze volt egy kis bökkenő, ugyanis a játékosok rendesen megéheztek az úton, így mindenki azon gondolkodott hova menjen enni, és utána egyáltalán érdemes lesz-e még lefeküdni.

 

 

Én azt az utat választottam, hogy a maradék négy órát nem alvással töltöm, hanem megkerestem egy hamburgerest (magát szerényen a város legjobb hamburgeresének titulálta) és ott elcsaptam a hátralévő időt.

 

Fél ötkor meg indultunk volna a repülőtérre, ha lett volna mivel. A megrendelt busz ugyanis nem jött, így Hajnal Csaba kénytelen volt taxikat hívni. Hát nem kis élmény úgy utazni egy taxiban, hogy a nyakunkon is csomag lógott, mert persze a csomagtartóba nem fért el a srácok brutális méretű táskája. Én Vedrannal és Csárlival utaztam, érdekes volt.

 

 

A repülőtéren mielőtt felszálltunk volna a gépre és mindenki teljesen elaludt volna, Csoki még jelezte Csaba bácsinak, hogy 150 euró lesz a taxiköltség, amire persze csípőből jött a válasz, miszerint „Csokikám téli gumit is adtak a szállítás mellé, ennyi pénzért?”, természetesen a további várakozás hatalmas nevetésbe váltott.

 

Innentől kezdve én befejezettnek tekintettem az utazást, eltekintve egy kis izgalomtól a bécsi leszállásnál (kisebb turbulenciába kerültünk leszállás közben, így az teljesen nem volt sima), mindenki békésen aludt, és valamikor fél tizenegy körül szerencsésen hazaértünk.

 

Köszönöm mindenkinek a figyelmet, ez volt az idei utolsó napló, aztán majd meglátjuk jövőre lesz-e folytatás…

 

 

 

Vasárnap reggel ugyanaz a kép fogadott, mint tegnap. Eső, eső és eső, de itt is tud sütni a nap, ahogy a mellékelt képek is igazolják. A délelőtti program is a megszokottak szerint alakul, kiadós reggeli után 11 óra körül ismét videózás vár a csapatra, ez lesz az utolsó eleme a Silkeborg elleni felkészülésnek. Rögtön utána ebéd, majd három órakor indul a busz a csarnokba. Ma délelőttre volt tervezve a csarnok megtekintése, de az elmarad, inkább a taktikai felkészülés kap nagyobb szerepet.

 

És akkor a dán kisvárosról ígért képek. Hangulatos városka ez, lépten- nyomon látszik, nagyon vigyáznak az értékeikre. Szép tavak, tipikus északi stílusú házak, amelyeken nincs függöny, így bárki betekinthet a másik életébe, de persze ez itt nem jellemző. Az is lehet, hogy csak a fényt akarják beengedni a legnagyobb hatékonysággal a lakásokba, mert az bizony itt ilyenkor télvíz idején hiánycikk. Összességében érdemes volt tegnap azt a 6-7 kilométeres sétát megtenni, szép kis város ez..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A délután eseménytelenül is telhetett volna, de a Napló tudósítójával úgy döntöttünk, hogy megnézzük milyen is ez a kis dán város. A portás szerint 3 kilométerre található a központ, nos, így gyalog megközelítve a centrumot, bátran mondhatom, hogy több volt ez, mint 3 kilométer. A látványért viszont megérte a túrát bevállalni, tavak egymás után, hangulatos utcák, szép belváros, csodálatos villák, szóval összességében nagyon szép kis város ez.

 

 

Itt már minden a Karácsonyról és a Mikulásról szól, az egész belvárost feldíszítették, a várost járó kisvonatot pedig a fehér szakállas „gyerekkedvenc” vezeti. Az üzletek tele vannak az ünnepekkel kapcsolatos ajándékokkal, csak, nem igazán a sok tehertől megterhelt magyar pénztárcához igazították az árakat.

 

 

 

„Járt utat járatlanra ne cserélj”, mi cseréltünk, meg is bűnhődtünk miatta. Azt még semmiképpen nem írnám a cserélés számlájára, hogy az általunk kiszemelt kávézóban nem tudtunk inni egy nyamvadt seritalt sem (mondjuk ehhez nem ártott volna egy kis korona, mivel a kártyát és az eurót nem fogadták el). A bűnhődés akkor következett be, amikor megláttuk a felénk közeledő felhőket - természetesen abból az irányból, amerre kellett haladnunk. Lassan sem jöttek, így elég gyorsan bekövetkezett az ütközet, amiben látványosan alulmaradtunk, szerencsére csak a kabátunk és a sapkánk helye ázott el, és a közelben volt egy fa, amely azért kicsit csökkentette a havaseső erejét. Amilyen gyorsan, olyan gyorsan el is mentek a felhők, mi pedig az addiginál sokkal gyorsabb tempóban mentünk vissza a szállodába.

 

 

Akkor még azt hittük ez volt az utolsó elázásunk, de amikor a busszal indultunk az edzésre, esélyünk nem volt megúszni az újabb adag vizet a nyakunkba. Szabályosan ömlött az eső, így a buszig tartó húsz méteren teljes volt az eső sikere. Az edzés, amelyre természetesen, ahogy már megszokhattuk, nem a meccs helyszínén került sor. Silkeborgtól mintegy húsz kilométert utaztunk azért, hogy egy esőáztatta teremben levezényelje Mocsai Lajos és Csoknyai István a napi penzumot. A pálya takarítása miatt sikerült mintegy 20 perces csúszással elkezdeni a munkát.

 

 

Edzés után gyors vacsora következett, majd mindenki elment felkészülni a holnapi fontos napra. Holnap délelőtt is lesz napló, amely főleg a mai városnéző túra képeit fogja tartalmazni, remélem sikerül egy kicsit átadni Silkeborg hangulatát. Addig is, ha már a Mikulásról is szó volt, egy kép erejéig irány Veszprém, ahol a mai napon az igazi Mikulás meglátogatta az Arénában a csapat szurkolói boltját, és onnan küldte el jókívánságait...

 

 

 

Este csak szimplán hideg volt, most reggelre az eső is megérkezett, jó erős szél kíséretében. A szálloda mellett álló hatalmas fák hihetetlen kitéréseket mutatnak, néha már-már úgy tűnik, hogy a szállodát is közelebbről akarják megnézni. A helyiek mindezt északi hűvösséggel szemlélik, lehet, hogy csak nekünk furcsa ez az egész.

 

 

 

A szálloda egyébként az a tipikus skandináv szálloda. Semmi extra, viszont minden nagyon praktikus, célszerű és összességében szép. Egy külön szint van arra, hogy az emberek szórakozni, edzeni, úszni tudjanak. A srácoknak teljesen profin rendezték be a helyiséget a videózáshoz, Csoki találóan meg is jegyezte, hogy ha ekkor képernyőn látják a feladatot a játékosok, akkor biztosan jó helyre fognak mozogni a pályán. Mondjuk azt, nem igazán értem, hogyan következhet a 23-es szoba után a 27-es, de ez maximum annyiból volt problémás, hogy tegnap éjjel nem a saját szobámba próbáltam meg behatolni. Aztán se a zár nem engedett be, se a szoba lakója:)

 

 

 

Reggelinél a fő téma az volt, hogy melyik csapat, hogyan próbálja meg elütni a szabadidejét, ki tudja legjobban kihasználni azt a feltöltődésre, egy ilyen összességében unalmasnak mondható, szállodában eltöltött napon. Ebben persze nem lehet egységes képet felállítani, mert mindenkinek más impulzusokra van szüksége. Berlinben például Perez és Terzics elmentek kávézni, és lehet, hogy ez is belejátszott a másnapi jó teljesítményükbe. Vannak aztán olyan szigorú intézkedések is, amiket az ember elsőre nem ért meg igazán, de akár eredményes is lehet. Amikor a Barca Veszprémben járt (nem az utolsó két évről van szó), volt olyan, hogy az edző este 10 órakor, takarodó idején bement a játékosok szobájába, és az mindenhol kihúzta a TV csatlakozóját, ezzel jelezve, hogy most már eljött a pihenés ideje. Az eredményt ismerjük, általában a spanyolok nem szoktak ellenünk olyan rosszul szerepelni.

 

 

 

11 órakor kezdődött a videózás a játékosoknak, utána ebéd, a következő napló, valamikor késő délután, hacsak addig nem történik valami hiper érdekes..

 

 

 

 

A reptéren semmi nem változott a veszprémi helyzethez képest. Ugyanolyan csúnya, szürke, hangulattalan volt az idő, mint Veszprémben. Sok időnk nem maradt a beszállásig, így mindenki igyekezett a lehető leghamarabb eljutni a kapuig. Azért voltak érdekes jelenetek, például nem sokan gondolják egy mozgólépcsőn utazva, amely felfelé halad, hogy lesz olyan, aki félúton elkezd visszaindulni, de nem ám csak úgy simán, lépkedve, hanem teljes testsúlyát beleadva, lefelé zúgva. Ezek után talán csoda, hogy a következő mozgólépcsőn, amelyik lefele haladt, mindenki aggódva nézett felfelé, vajon kit kapunk a nyakunkba ajándékként..

 

 

 

A repülés, nagy élményeket tartogatott. Bécsből Hamburgba tartva nem kell egyetlen tengeren sem átkelni, illetve pontosabban normális út esetében nem. Most viszont a felhős, ködös szutyok felett pazar látvány fogadta az utasokat. Egyrészt felejthetetlen volt az Alpok mögött lebukó nap látványa, másrészt, a ködfelhő, mint egy hatalmas tenger terült el alattunk, amelyből a hegyek csúcsai, mint ezer apró, vagy éppen hatalmas sziget emelkedtek ki. Hihetetlen volt látni, hogy alattunk a ködfelhő szinte szabályos hullámokat vetett.

 

 

Hamburgban minden rendben ment, már várt minket az utazásim iroda busza, amelyet percek alatt elfoglalva, már indultunk is Silkeborg felé. Az úton ismét előkerült a sakk, de mivel Csokival már egyetlen játékos sem akart kiállni, ezért új partnert kellett keresnie, és meg is találta a Napló tudósítójában. A partik állását, lefolyását nézve, vele sem fog sokáig játszani, bár az újságíró jelezte, hogy óvás alatt van a történet, merthogy az Ő egy lépésére, Csoki mindig kettővel válaszolt. Ez pedig ugye nem teljesen szabályos.

 

 

A többiek ezalatt leginkább a könyveket ostromolták, a teljesség igénye nélkül, volt itt Stephen King, Rowling, George R.R. Martin és még sok más. Volt olyan is, aki angolul olvasta az Azkabani fogoly című könyvet, de azért zömében mindenki a saját anyanyelvén tömte magába az írott kalandokat. Aztán minél tovább haladtunk a dán sötétségben, annál többen kapcsolták le az olvasólámpákat és hallgattak zenét, vagy aludtak.

 

Félúton kötelező szünetet kellett tartani, ami több okból is, szerencsés volt. Először is az a helyet kár lett volna kihagyni, akim látta az Üvegtigris című filmet az talán sejti milyen volt a fogadtatás. Amikor beértünk, nagy szemekkel bámultak ránk, hogy honnan került ide ez a busznyi vendég, akik még enni is akarnak (pedig körhintát például nem is akartunk otthagyni a büfé mellett). Nagyjából 4 szál sült kolbász volt a frissensült kínálat, amit persze Mirko és Vili azonnal lenyúltak, így a többieknek maradtak a nem túl szimpatikus szendvicsek. Másrészt a szünetben a sofőr üzembe helyezte a dvd lejátszót, így a Másnaposok második részével a hátralevő út elég gyorsan eltelt.

 

 

Természetesen most sem múlt el bonyodalom nélkül az út. A hét közepén a dánok megváltoztatták a szállást, erről mindenki tudott, csak az utazási iroda nem, aki a szállítmányozásunkat koordinálja, emiatt természetesen a korábbi címre mentünk, de aztán 15 perc múlva sikerült elfoglalni a szállást. Gyors vacsora, aminek fénypontja a paradicsomfőzelék (szerintem leves akart lenni) volt, meg pár szendvics, aztán mindeni ment pihenni…folytatás holnap..

 

 

 

Kicsit furcsa, hogy nem kell hajnalban kelnünk, amikor BL meccsre indulunk, de azt biztos, hogy sokkal kellemesebb így elindulni. A csapat fél egykor indult el az Aréna parkolóból, az idei utolsó BL meccsre. Az úti cél ezúttal Dánia, azon belül is Silkeborg, de először is Bécs, ahonnan a repülőgép fél öt körül indul Hamburgba.

 

Mivel sajnos múlt héten vereséget szenvedtünk hazai pályán a Rókáktól, a vasárnapi meccs különösen fontos lesz. Ha nyerünk, akkor továbbra is esélyünk van a csoport második helyére, ha nem akkor nagy bajba kerülhetünk, különösen úgy, hogy tegnap az oroszok már megint pontot csentek a spanyoloktól, a tegnapi csoportmeccsen.

 

 

Nem utazik most a csapattal a sérült Terzics, viszont első alkalommal tart idén velünk BL meccsre Fazekas Nánid, akinek kedd este már láthattunk, hogy elmúlt a csúnya sérülése. Aztán majdnem újabb sérült csatlakozott a Terzához, de szerencsére nem lett semmi gond abból, hogy Timuzsin a nem kellőképpen jégtelenített Aréna parkolóban brutálisat esett. Persze ebben kicsit benne volt Vilovski keze is, aki ügyesen elterelte a figyelmet a közeledő veszélyről. Szerencsére semmi probléma nem volt, Timu is sikeresen feltápászkodott, majd a buszon széles vigyorral beszélt mindenki a történtekről.

 

 

Útközben Csoki addig szervezkedett, amíg ismét összeállt vele sakkozni, de aztán a sakk a kanyargós út miatt félbeszakadt, talán jobb is, hogy befejezték, mert előbb-utóbb a buszt kellett volna megállítani technikai okok miatt.

 

 

A másfél órás repülőút után, következik egy majdnem négy órás buszozás Hamburgból Silkeborgba, legközelebbi bejelentkezés már a szállodából..