Magyar bajnok   28
Magyar Kupa-győztes   31
Magyar Szuperkupa-győztes   3
KEK-győztes   2
EHF Bajnokok Ligája-döntős   4
KEK-döntős   2
EHF Bajnokok Ligája Final4 résztvevő   7
SEHA-liga győzelem   5
Klubvilágbajnok   1
ONE Veszprém HC©
Handball Team
2017. Sze. 13. Szerda, 14:33
VELUX EHF Bajnokok Ligája

Celje – Veszprém meccs előtti nyilatkozatok

 
Szombaton 17:30-kor megkezdi szereplését a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém. A csapat Szlovéniában lép pályára az RK Celje Pivovarna Lasko csapata ellen. A soron következő mérkőzésről, és az előttünk álló BL szezonról kérdeztük három játékosunkat.
 
Nagy László: A csapat nagyon várja a BL nyitányt. Ismerős az ellenfél, a saját tornánkon is találkoztunk velük és szoros mérkőzést játszottunk. Az, hogy ők vannak hazai pályán, elég nagy motiváció számukra, és biztosan jó teljesítményt fognak nyújtani. Mi részben az elmúlt két bajnoki mérkőzésünkre támaszkodhatunk, annak is főleg a védekezés részére. Annak kell nagyon stabilnak lennie. Meg kell megakadályoznunk, hogy ne tudjanak rohanni. Ami előnyt adhatunk, nem csak a Celjének, de bármelyik ellenfelünknek, azaz, ha tudnak ellenünk futni. Az a legelső szempont, hogy ezt meg tudjuk akadályozni.
Idén is erős a csoportunk, de legfőképpen magunkra kell összpontosítani. Új játékosok érkeztek, új az edzőnk is, aki új felfogást hozott. Az ő taktikai utasításait kell elsősorban betartani, ebben léphet előrébb a csapat, mérkőzésről mérkőzésre, edzésről edzésre. Ha erre tudunk figyelni, és csak magunkkal foglalkozni, akkor a nehéz csoportunk ellenére akár az első helyen is végezhetünk, de legalábbis jó helyen, hogy a folytatást kedvező helyről várhassuk. A tervünk az, hogy minden meccset megnyerünk, a célunk pedig egyértelműen a Final4-ba jutás. Ott egy hétvégén bármi megtörténhet.
 
laci3.jpg
 
Mikler Roland: A Celje ellen lesz az első Bajnokok Ligája meccsünk idén, amelyen szeretnénk magabiztos győzelmet aratni. Sokszor játszottunk már velük, legutóbb az augusztusi emléktornán érezhettük őket testközelből. Azt gondolom, hogy kellőképpen fel tudunk rájuk készülni, és úgy érzem, lendületben van a csapat. Ez is volt a cél. Igyekszünk ezt folytatni, és ezen a találkozón is legalább 30 gól fölé jutni. Ezt a gyors játékot kell folytatnunk mindenféleképpen. Biztosan a Celje is ezt fogja erőltetni ellenünk, így aztán gólzáporos összecsapásra számítok. Győzni megyünk egyértelműen.
A csoportunk nagyon nehéz, ez nem is kérdés. Ki-ki mérkőzések sora lesz. A hazai meccseinken nem lehet hibázni. Ahhoz, hogy a csoportban minél előrébb tudjunk végezni, idegenben kell minél több pontot szereznünk. Nem lesz egyszerű dolgunk, már maga a Final4-ba jutás is egy nagy feladat lesz idén, mert minden együttes nagyon jól igazolt, és nem fogják tálcán kínálni nekünk a négybe kerülést. A csapat célja az, hogy minden mérkőzést megnyerjünk. Ez nem közhely, ez a valódi célja a csapatnak.
 
 roli.jpg
 
Lékai Máté: Játszottunk egy felkészülési mérkőzést a Celjével, de abból nem szabad kiindulni, mert egy BL meccs teljesen más. Az utóbbi években általában egy csoportba kerülünk, úgyhogy nagyon jól ismeri egymást a két csapat. Rengeteg Veszprém szurkoló szokott elkísérni minket, ez most is így lesz, ami nagyon jó érzés. Természetesen a 2 pont megszerzése a cél, de egy Bajnokok Ligája összecsapáson bármi megtörténhet. Nehéz meccsre számítok.
Idén is nagyon erős csoportba kerültünk. A két csapat, amelyik a legjobban igazolt az a Párizs - Sagosennel és Corralessel - mellette pedig a Kielce, amely Dujshebaevvel és a Janccal erősített. Mind a kettő a mi nyolcasunkban szerepel. A végső cél a Final4-ba jutás. Az majdhogynem mindegy, hogyan szerepelünk a csoportban, a lényeg hogy végül ismét bejussunk a négyes döntőbe. Kölnben pedig nüánszok döntenek - reméljük ezúttal majd a mi javunkra.
 
m__t__.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid
 
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
FŐSZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

KIEMELT PARTNEREINK:
Duna AszfaltVeszprémMBHVemévszerOMWTippMixCupra2RuleGreenfield Development Kft.Limelog Kft.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

One Veszprém HC
One Veszprém HC®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?