Búcsúinterjú – Renato Sulic

 

Renato Sulic tíz (a pályán kilenc) szezont töltött a Veszprém első csapatának tagjaként, és most kilencszeres magyar bajnokként és tízszeres kupagyőzteséként távozik az „Építőktől”. Ennek alkalmából beszélgettünk vele hosszabban a nálunk töltött éveiről.

 

Nem volt egy túl jó szezon, hiszen mindenki arra számított, hogy ismét bejutunk a Bajnokok Ligája Final4-ba, valamint megnyerünk Magyarországon minden lehetséges trófeát. Ez itt az alapelvárás, mindig ez a cél, hiszen évről évre nagyszerű csapata van a Veszprémnek, amely folyamatosan tovább építkezik.

 

 

Nagyon sok időt töltöttem itt, összesen tíz évet, tulajdonképpen a pályafutásom felét. Ezalatt az idő alatt négy edzővel dolgoztam együtt, akik más-más rendszert próbáltak megvalósítani. Büszke vagyok magamra, hiszen a Veszprémben lejátszott kilenc évem során mindig belefértem az elképzelésekbe és jól tudtam teljesíteni, bármilyen rendszerben is dolgoztunk. Ezt mindenképpen sikernek tartom.

 

Már harmincnyolc éves vagyok, ezért a Bundesliga vagy a francia bajnokság már nem jöhetett szóba. Magyarország megfelelő volt eddig számomra, ezért egy hasonló bajnokságban képzeltem el a jövőmet, és a lengyel liga ilyen. Nagyon fontos volt számomra az is, hogy továbbra is játszhassak a Bajnokok Ligájában. Ezért döntöttem úgy, hogy a Plockban folytatom, habár szerettem volna maradni még egy évet Veszprémben.

 

Veszprémben mindig is a Bajnokok Ligája győzelem volt a cél, hiszen ez az egyik legnagyobb klub a világon. Nekem pedig szintén nagy álmom volt a BL trófea. Emellett minden tökéletes volt itt számomra, még Horvátország is közel van.

 

Fiatalon, 24 éves koromban történt az a baleset. Azt követően csak az számított, hogy ismét pályán lehessek, ezért őrült módjára dolgoztam a visszatérésemen. De ez nem ment olyan könnyen, mivel sok probléma jött elő, trombózis és embólia is. Mindenki arra számított, hogy három hónap után visszatérek, ehelyett másfél év lett belőle. Arra azonban senki sem gondolt, még az orvosok sem, hogy újra képes leszek majd ezen a szinten játszani. Én azonban egy pillanatig sem kételkedtem ebben. Keményen dolgoztam, végül minden rendben lett. Nagyon súlyos baleset volt, éppen ezért különösen boldog vagyok, hogy továbbra is azon a szinten tudtam játszani, mint előtte, hiszen akkor már világbajnoknak mondhattam magamat. Képtelen voltam elfogadni, hogy nem sokkal álmaim megvalósulása után, egy pillanat alatt minden összetörik. Nagy lelkierőre volt akkor szükségem, hogy ezt a kemény csatát megvívjam, de végül nyertem.

 

Nagyon régen volt, nem emlékszem a részletekre. De arra igen, hogy jó volt a kezdet: aláírtam a szerződést és jöttek a győzelmek. Keményen dolgoztam és bizakodóan tekintettem a jövőbe. Aztán csak peregtek az évek, végül kilenc lett belőle.

 

 

Sok személyi változás történt azóta, hogy idejöttem, mind a csapatban, mind a klubnál dolgozók körében. Mára több barátom is lett Veszprémben, akiket bármikor meglátogathatok, hogy igyunk egy jó kávét. Ez fontos a számomra.

 

Mindenképpen a szurkolókat és azt a légkört emelném ki, ami ebben a városban található.

 

Nem utaztam túl sokat, de Budapest mindig is nagyon tetszett.

 

Úgy gondolom, hogy a 2013/14-es idény volt az.

 

Sok jó meccsem volt, de számomra a saját teljesítményem kapcsán az a fontos, hogy a legjobbamat nyújtsam, nem az, hogy végül hány gólt szerzek. Mindig, minden meccsen a 100%-ot akarom kihozni magamból, így a legfontosabb, hogy a találkozó végén érezzem, ez sikerült. És persze legyen megfelelő a végeredmény is. Néha tíz gólt lő az ember, máskor kihagy öt helyzetet, de az már egy más dolog, ilyen az élet. Nem nyerhetsz mindig, nem lehetsz mindig a legjobb.

 

Nem emlékszem ilyenre.

 

 

A legfájóbb az elveszített BL döntő a Kielce ellen, míg a legszebb emlék talán az, amikor először harcoltuk ki a Final4-ban való részvételt, hiszen az mindig is nagy álmom volt.

 

Hosszú karrierem során nagyon sok kiváló játékos ellen játszottam. Úgy érzem, nem lenne korrekt a részemről, ha csak egyet mondanék.

 

Ez olyan, mint a gyermekeim esetén. Próbálom nekik átadni, hogyan éljenek, megmutatni nekik minél több dolgot. Ugyanez a helyzet a fiatal csapattársakkal is. Élvezem azt, hogy átadhatom a tapasztalataimat másoknak, ezzel segítve nekik nemcsak a pályán, de azon kívül is. Amikor korábban Zivan Pesic jött ide, vele is sok időt töltöttem, ahogy most is több fiatallal, mint például Borzas Uros. A pályán is igyekszem mindent megtenni, hogy segítsek például Blaginak (Blagotinsek), elmagyarázni neki dolgokat, megtanítani, amire kell. Számomra ez a legfontosabb, mivel úgy gondolom, hogy ha tudok valakinek adni valamit ilyen módon, tudok valakinek tanítani valami fontosat, akkor az a legnagyobb ajándék. És ha valaki végül azt mondja nekem, hogy segítettem neki és tanult tőlem, akkor az számomra is ajándék. A tapasztalat számomra nagyon fontos. Rengeteg tapasztalatot szereztem az életem során, és ha ebből tudok adni valakinek, akkor az egy jó dolog.

 

 

Profinak kell lenned, ez az első. Ezért kell élned. Most, hogy végeztem Veszprémben, elárulhatom, hogy mindenki, de tényleg mindenki azt mondta, hogy talán még soha nem láttak olyan játékost, aki annyira profi, mint én. Mindenki azt mondta, hogy én vagyok az egyik legprofibb, akivel valaha találkoztak. Ez egy olyan dolog, amit soha nem felejtek el. Tehát, tényleg ez a lényeg: a kézilabdáért kell élned. Ha valóban sikeres akarsz lenni benne, akkor igazi profiként kell élned. Ez az egyetlen módja, hogy sokáig a legmagasabb szinten maradj. Én ezt 20 éve csinálom. Közel 39 éves vagyok, és 40 évesen tervezek visszavonulni. Ami még szintén nagyon fontos, hogy mentálisan erős légy.

 

Magát Veszprém és benne minden: az emberek, a város. Nagyon sok időt töltöttem itt…

 

Büszke vagyok, hogy tíz évig a Veszprém játékosa lehettem, de egy kicsit szomorú is, hiszen nem itt fejezem be a karrierem. Az életnek folytatódnia kell, a shownak folytatódnia kell. Most ez már a múlt. De ahogy mondtam, a legfontosabb számomra, hogy tudom, bármikor visszajöhetek Veszprémbe, barátok fognak várni, akikkel leülhetek egy asztalhoz, hogy igyunk egy jó kávét, vagy együnk egy finom vacsorát. Ez a kapcsolat mindig megmarad. Remélem továbbá, hogy a visszavonulásom után lesz majd alkalmam megnézni néhány jó meccset a Veszprém Arénában, együtt Carlos Perezzel és a Klub többi legendájával.

 

 

 

Fotó: Vörös Dávid