Búcsúinterjú Nagy Lászlóval

 

Nagy László utolsó idényét töltötte a kézilabdapályán, és visszavonulása után a Telekom Veszprém sportigazgatójaként fog tevékenykedni. Búcsúzóul készítettük vele ezt az interjút.

 

 

Ezzel az utolsó szezonnal nagyrészben elégedett vagyok.

 

Azt gondolom, hogy hét év alatt ötször ott voltunk a Final4-ban, ebből háromszor döntőt játszottunk. Jó lett volna megnyerni a BL-t, egyszer, kétszer, de akár háromszor is, egyértelmű. Ki ne törekedett volna erre? Szerintem a játékosok a legbosszúsabbak, hogy ez nem sikerült, főleg a Szurkolóink és a szponzoraink miatt. Mégis, ha azt nézzük, hogy hét éven belül ötször is a világ legjobb négy csapata közé tartoztunk, akkor mindenképpen minőségi munkáról beszélhetünk. Én erre büszke vagyok.

 

Gyakorlatilag ugyanaz, mint a pályán. A legjobbat nyújtani azért, hogy Klub sikeréhez hozzájáruljak. Eddig is nagy teher volt rajtam, és ezután is az lesz, ami a jövőbeli igazolásokat illeti. Ezt a terhet én átalakítom kihívásnak, és így fogok tekinteni a feladatkörre. Nagyon elszánt vagyok, és az elmúlt hetekben, hónapokban a vezetőség már adott egy kis betekintést, hogy a kézilabda ezen oldala milyen. Izgalmasnak látom a következő részt is az életemben.

 

 

Egyszerű a magyarázat erre. Amit már a szurkolói búcsún is elmondtam, hogy valamikor 1997 vagy ’98 körül lehetett, amikor Hajnal Csaba megjelent Szegeden. Ő már akkor is a szegedi Nagy Lacit a Veszprém színeiben akarta tudni. Nekem akkor már előszerződésem volt a Barcelonával, és egy hosszú, hétéves szerződést írtam velük alá. Amikor lejáróban volt a szerződés, akkor Hajnal Csaba Spanyolországba vette az irányt, hogy hazacsábítson. Akkor én megint hosszabbítottam öt évet a Barcával, majd annak az öt évnek a lejártával ismét jött Hajnal Csaba, azzal a szándékkal, hogy Veszprémbe csábítson. Akkor mélyültünk el először ebben a beszélgetésben, és hajthatatlan volt Hajnal Úr. Kálomista Gábor segítségével meggyőztek arról, hogy nekem Veszprémben kell folytatnom a pályafutásomat. Nem titkolt vágyam volt, hogy Barcelonában fejezzem be a karrierem, de így utólag nagyon örülök, hogy ezt Veszprémben tehettem meg. Olyan képet vázolt fel elém Hajnal Úr és Kálomista Úr, amely szakmailag nagyon meggyőző volt. Ha visszatérünk a beszélgetés elejére, ahol a hét év alatt öt Final4-ról beszélek, akkor a szakmaiság valóban igazolt. Olyan csapatot tudtak kialakítani, amely négyes döntő alapanyag. Közel is voltunk, hogy megnyerjük, de sajnos nem sikerült ezt a nagy vágyat elérni. Örülök, hogy Veszprémben fejezhettem be a pályafutásom egy ilyen közönség előtt és egy ilyen hangulatú Arénában.

 

Csak pozitív. Sok támadást kaptam az emberektől anno, amikor még szóba került, hogy spanyol válogatott leszek. Nem voltam egy kedvelt személyiség, és ezzel tisztában is voltam. Ahogy Veszprém mezt öltöttem, úgy gondolom, hogy ezen emberek szája elcsitult, majd a gúny és az unszimpátia helyett szeretet irányult felém és a csapat felé is. Nagy kihívásként tekintettem az első idényemre, és tudtam, hogy nagy feladat hárul majd rám. Nem ijedtem meg, igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Pozitív szájízzel telt el az első év.

 

Az Aréna hangulata, az elképesztő. Olyan nyomást tudtak helyezni az ellenfélre, és olykor-olykor a bírókra is, hogy ez a segítség egy-egy gólt jelentett, ha nem többet. Ez életre szóló élmény. Ez a szeretet nem csak Veszprémet, hanem az egész országot bejárta. Ezeket mind pozitív emlékként fogom kezelni.

 

 

Talán az első kettő. Akkor még bal oldalon, Carlos (Perez) helyettesét kerestük, és Ilic is csak érkezőben volt. Az a két idény különösen jól sikerült. A hullámvölgyek benne vannak egy sportoló életében, de ezeket igyekeztem kompenzálni jobb védekezéssel, vagy a csapattársak kiszolgálásával. Próbáltam kivenni a részem minden feladatból.

 

Kielben volt egy 11 gólos meccsem veszprémi színekben, illetve ha jól emlékszem az Atletico Madrid ellen is volt egy 12 gólos. Ezek maradandó élmények. Ezen kívül az első Final4-ba jutást említeném még, amikor hazai pályán a PSG-t vertük meg. Az nekem is, és szerintem a veszprémi közönségnek is óriási pillanat volt.

 

Így gyorsan rávágva, azt hiszem, hogy az eddigi veszprémi történelem legsikeresebb klubszezonja a legszebb emlékem, amikor megnyertük a magyar bajnokságot és kupát, a SEHA Ligát, és Final4-ba jutottunk. Ez egy kellemes emlék. A legfájóbb az, hogy nem sikerült BL-t nyerni.

 

 

A Szeged az mindig különleges volt, ez egyértelmű. Rengeteg ilyen van. Sokat erősödött a kézilabda. Voltak kellemetlen stílusú csapatok, például a Celje ellen mindig vergődtünk, itthon is meg kint is. Kielben nehéz volt játszani, egy hatalmas csarnokban és nagyon jó ellenfél ellen. A PSG-ben pedig világsztárok játszottak.

 

Elég fiatalon kerültem ki Barcelonába, ahol jó példát kaptam. Ez annyira meghatározta a pályafutásom, és a kézilabdával szembeni szemléletem, hogy ezt igyekszem a magyar fiataloknak átadni. Bízom benne, hogy tudnak ebből profitálni. Szerintem elsősorban a szemléletet kell megváltoztatni. Ne azt keressék, hogy hol tudnak ellazsálni egy-két feladatot a kondiban, hanem, hogy mitől tudnak még többek lenni. Ha ezt a szemléletet megváltoztatjuk, akkor ugyanakkora erőbefektetéssel hagyják el a konditermet, és profitálni tudnak belőle.

 

Először is, szerencse. Gondolok itt a sérülések elkerülésére. Másodszor az elvégzett temérdek munka. Harmadszorra pedig a szemlélet, amiről már beszéltem.

 

Ez nem egy búcsú, hanem valójában egy következő életnek a kezdete. Amitől boldog vagyok, az az, hogy továbbra is Veszprémben leszek. Úgyhogy Hajrá Veszprém!