Búcsúinterjú – Mirko Alilovic

 

Mirko Alilovic hét szezont követően hatszoros magyar bajnokként és hétszeres kupagyőzteséként távozik a Telekom Veszprém csapatától. Ennek alkalmából beszélgettünk vele hosszabban a nálunk töltött éveiről.

 

Ez volt a legrosszabb idénye a csapatnak, amióta itt vagyok. Ez volt első alkalom a veszprémi karrierem során, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, és az első szezonom óta ez volt az első eset, hogy nem jutottunk tovább a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe. Elég keserű most a szám íze, hiszen ez volt az utolsó idényem itt, és úgy érzem jobban kellett volna sikerülnie számunkra. A veszprémi éveim során megtanultam, hogy itt mindig harcolnunk kell, nincs kifogás, a cél az összes cím begyűjtése. És ha nem jutsz be a Final4-ba, valamint nem végzel az élen a hazai versenysorozatokban, akkor az egy rossz szezon volt.

 

 

Amikor ide érkeztem, a Veszprém egy jó csapat volt. De amikor elkezdtek olyan játékosok jönni a Klubhoz mint (Nagy) Laci, Momo (Ilic), Chema és más klasszis játékosok, akkor a Veszprém Európai egyik legjobbjává vált. Büszke vagyok arra, hogy ennek a folyamatnak a részese lehettem, hogy segíthettem annak a felépítésében, hogy eljutott ez a csapat arra a szintre, hogy zsinórban négyszer is bekerült a Bajnokok Ligája Final4-ba.

 

Amikor eljöttem Celjéből, nehéz helyzetben voltam. Az utolsó évemben nem védtem jól, az elvárások ugyanakkor magasak voltak. A Veszprém viszont hívott, mivel Peric távozott, és a helyére szerettek volna engem leigazolni. Nagy kihívás volt ez, hiszen tudtam, hogy nagyon szerették őt itt az emberek. Annak ellenére, hogy a Skjern elleni hazai meccsünk után mindenki dühös volt és csalódott, a szurkolók mégis elkezdték skandálni a nevemet, amikor az Építők Magazinnak nyilatkoztam a pálya szélén. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy sikeres voltam itt Veszprémben, hiszen éreztem, hogy a drukkerek szeretnek, és nagyra értékelik mindazt, amit a klubért tettem, és ahogy harcoltam értük. Úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb elismerés, amit egy játékos elérhet Veszprémben, és örülök, hogy ezt nekem is sikerült elérnem.

 

Az első meccsem egy barátságos mérkőzés volt a Balatonfüred ellen, még a régi csarnokban, a Március 15. utcában. Még arra is emlékszem, hogy narancssárga színű mezben védtem.

 

Nehéz válaszolni, hiszen sokan jöttek és mentek az elmúlt hét évben. Az biztos, hogy amikor 26 évesen idejöttem, mindenki segített időstől a fiatalig egyaránt. Így aztán, habár voltak nyelvi nehézségeim a kezdetekben, gyorsan be tudtam illeszkedni.

 

 

Azt, hogy ez a Handball City. Ez tényleg a kézilabda városa, itt minden erről szól, minden szegletében a városnak a kézilabdáért élnek, minden sportpálya a városban kézilabda pálya. Ez egy lenyűgöző dolog. A kézilabda itt a kultúra része, és ennek így is kell maradnia.

 

Tihany talán a legszebb, amely a horvát tengerpartra és szigetekre emlékeztet.

 

Minden szezonban voltunk fent is és lent is. A legjobb idénynek talán azt mondanám, amikor mindent, vagy majdnem mindent megnyertünk, és ez a 2015/16-os szezon volt. Az az időszak számomra is jól sikerült, végig jó formában védtem, hozzá tudtam segíteni a csapatot a sikerekhez. Sajnos a büntetőpárbajban elveszítettük a BL döntőt, de ennek ellenére azt az idényt emelném ki.

 

Talán azt a mérkőzést emelném ki, amikor először harcoltuk ki a Final4-ba jutást, a PSG elleni hazai visszavágón. Az fantasztikus volt, sosem fogom elfelejteni. És itt nemcsak magára a meccsre gondolok, hanem mindarra, ami azt övezte, az emberek boldogságára. Játékosok és szurkolók egyaránt nagyon örültek, hiszen először sikerült elérni a kölni részvételt. Az a mérkőzés mindenképpen kiemelkedik számomra.

 

 

Ezt tényleg nem tudom. Én inkább csak a fontos győzelmekre emlékszem, gólokra és védésekre nem igazán.

 

Ez az utolsó, vesztes meccsem nagyon fájdalmas volt számomra. A legszebb pedig, ahogy említettem, a 2014-es Final4 kiharcolása.

 

Nehéz kérdés. Sok nagy lövővel kellett szembe néznem, de talán Mikkel Hansent emelném ki. Ő azon kevesek egyike, akinek tényleg nagyon nehéz kitalálni a szándékát és védeni a lövéseit. Ezért is ő a világ egyik legjobb átlövője.

 

Nem szeretnék senkit sem kiemelni. Rengeteg világklasszis játékossal edzhettem együtt, és ez mindig nagy megtiszteltetés volt a számomra.

 

 

A magabiztosság a legfontosabb dolog. A második, hogy bízz a társaidban és ők is bízzanak benned. Ez nagyon fontos a kapusnak és az egész csapatnak egyaránt. Hinni kell egymásban és egymásért játszani.

 

Hét évet éltem itt, és Veszprém az otthonommá vált, a gyermekeim is itt nőttek fel. Szeretem az itteni életet, hogy mindenhová hamar el lehet jutni, és Zágráb is elég közel van. Ezek a dologok hiányozni fognak.

 

A következő szezontól riválisok leszünk a pályán, hiszen a Szeged játékosa leszek már, és igazi profiként és sportemberként az ő sikerükért fogok küzdeni. De Veszprémben mindenki, játékosok és szurkolók egyaránt a barátaim maradnak a pályán kívül. A pályán ellenfelek leszünk, de azon kívül örökké barátok. Különleges hét évet tölthettem itt, amely alatt különleges kapcsolatom lett itt mindenkivel. Még látjuk egymást a következő években!

 

 

 

Fotók: Vörös Dávid