Búcsúinterjú Dragan Gajiccsal

Dragan Gajic négy év után búcsúzik a Telekom Veszprém csapatától, és a francia első osztályba frissen feljutott Limoges Hand együttesénél folytatja pályafutását. Dragannal az Építők Kézilabda Magazin készített hosszabb búcsúinterjút, amelynek szövegét most weboldalunkon is elolvashatják.

 

 

Nagyon izgatott lettem. Négy éve volt, de olyan, mintha csak tegnap történt volna. Minden nagyon gyorsan történt, kevesebb, mint 24 órán belül meg is egyeztünk. Ők is izgatottak voltak, hogy jövök, én pedig természetesen boldog voltam, hogy egy ilyen ambiciózus, és Európa egyik legnagyobb klubjához csatlakozhatok. Szóval, minden gyorsan ment, én pedig izgatottan és boldogan vártam az előttem álló feladatokat.

 

Amikor más csapatokkal játszottam itt, mindig a legforróbb Aréna volt. A Szurkolók annyira a csapattal vannak, hogy szinte már olyan, mintha ők is a pályán küzdenének a játékosokkal. Amikor ideigazoltam, az első pár mérkőzés leírhatatlan érzés volt. Főleg a Szeged elleni derbikre emlékszem szívesen, mindig azok voltak a legjobb hangulatú összecsapások. Nagy élmény volt, és természetesen hiányozni fognak a Drukkerek. Örökké a szívemben maradnak, és 10 év múlva elmesélhetem a fiamnak, vagy a lányomnak, hogy én itt játszhattam.

 

Az első pályára lépésem ha jól emlékszem, egy barátságos összecsapás volt a Dinamo Bukaresttel. Az első Bajnokok Ligája pedig a Kadetten Schaffhausen ellen volt. Mondom, mindenre emlékszem. Négy éve volt, de olyan gyorsan elment, mintha csak tegnap történt volna minden. Az első gólomra is emlékszem. Jó emlékek ezek.

 

Emlékszem, az játékoskijáróban álltam és egyesével szólítottak minket. Olyan ideges voltam, mintha először játszanék a BL-ben. Xavi Sabaté mester mondta a meccs előtt, hogy 60 percet kapok, szóval tényleg izgultam picit, de végül egész jól ment. Az első alkalom jól sikerült, a többi pedig már ment simán.

 

Az első négyesdöntőm olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra. Azért is jöttem Veszprémbe, mert szerettem volna megtapasztalni a Final4 hangulatát. Az első évemben be is jutottunk, én pedig nagyon nagyon boldog voltam. Nem is gondoltam arra, hogy mi fog történni Kölnben, ott voltam, boldog voltam, játszani szerettem volna és élvezni minden percét. A legutóbbi négyesdöntőben viszont, tavaly, azért mentem, hogy nyerjek. Hatalmas esélyünk volt erre, de sajnos nem sikerült, és sajnos anélkül a serleg nélkül maradok, amit a leginkább meg akartam szerezni, és amiért Veszprémbe igazoltam. 

 

 

A legkedvesebb emlékem, amikor tavaly nagyon megvertük a Szegedet itthon, 10 vagy 11 góllal. Lenyűgöző hangulat volt, miközben Nagy László és Momir Ilic is visszavonult, Mikler Roland pedig búcsúzott a csapattól. A legnagyobb riválisunkat sikerült több mint 10 góllal megverni. Arra is szívesen emlékszem, amikor a Flensburg ellen bejutottunk a Final4-ba, mivel az idény elején eléggé döcögött a szekér, senki nem gondolta, hogy bejuthatunk a legjobb négy közé. Végül sikerült, és nagyon jó érzés volt.

 

Talán a jobbátlövőt mondanám! Na de a viccet félretéve, 20 sráccal osztoztam az öltözőn, és szerintem képtelenség mindenkivel a legjobb viszonyban lenni. De az elmúlt két évben sikerült családot és csapatot építenünk. Azt gondolom, hogy a Szurkolók, és a klub körül mindenki láthatja, hogy tényleg harcolunk egymásért. Én persze kicsit a balkáni vonallal mozgok inkább, velük töltöm a legtöbb időt, Strlekkel, Nenadiccsal, Manaskovval vagy éppen a szlovénokkal, mint Marguc, Blagotinsek, és Mackovsek. Természetesen a többiek is kiváló emberek, és nagyon örülök, hogy velük játszhattam.

 

Szomorú számomra, hogy nem búcsúzhatok el rendesen a Szurkolóktól. Mikor kiderült, hogy nem maradok Veszprémben, több száz üzenetet kaptam, hogy miért megyek el. Az utolsó hazai Bajnokok Ligája meccsen, a Montpellier ellen, éreztem, hogy mögöttem vannak, és örülnek nekem. Sajnálom, hogy nem köszönhettem el, de remélem, lesz lehetőségem erre. A sportban minden lehetséges. Európa legjobb Szurkolói vannak itt. Nagyon szeretem őket, és azt, ahogyan élik a kézilabdát, és ezt lélegezik. Szívemből kívánom nekik, hogy a Veszprém nyerje meg a Bajnokok Ligáját.

 

Család szempontból tökéletes volt. Nem túl nagy város, szóval nagyon jó volt itt. Azt gondolom, hogy jól egymásra találtunk itt. Nem voltak hatalmas utazások, a magyar bajnokságban, egy fél nap alatt odaértünk bárhova, és le is játszottuk a meccset. Nem tudok egy konkrét dolgot kiemelni, de talán a pályán azt mondanám, hogy a két Final4, aminek a tetejéről sajnos hiányzik a cseresznye. Ez a sport, ez az élet.

 

Csak annyit mondanék, hogy maradjanak ilyenek, pozitívak. Mindig, de mindig maradjanak a csapat mellett. Persze, lesznek nehezebb pillanatok, vagy rosszabb teljesítmények, de a játékosoknak, és a stábnak szüksége van arra, hogy érezze a támogatást, a jóban és a rosszban is. Ha így folytatják, és ezt a hangulatot fenn tudják tartani, akkor egymillió százalékig biztos vagyok, hogy a Veszprém megnyeri a Bajnokok Ligáját két éven belül.

 

A vágatlan interjú eredeti nyelven: