Pénteken 18:00-kor a Meshkov Brest ellen lép pályára a Telekom Veszprém a SEHA – Gazprom Liga elődöntőjében Zadarban. A találkozót élőben közvetíti a Spíler TV.
Negyedik alkalommal jutott be a Veszprém a SEHA Liga Final4-jába, és negyedik alkalommal találkozik a Meshkov Bresttel a legjobb négy között. Az eddigi három mérkőzés igazán izgalmasra sikeredett, hiszen bár a 2015-ös döntőben simán, 32:21-re győztünk, addig a 2016-os elődöntőben már csak büntetőkkel sikerült nyerni 24:21-re, egy évvel később pedig szintén hétméteresekkel jutottunk a döntőbe, 33:31-es végeredménnyel.
A tavalyi, idő előtt befejezett idényben egy csoportban szerepeltünk a fehérorosz bajnokkal. Az első fordulóban, idegenben egy szoros meccsen 27:28-ra győztünk. Ezen a találkozón Rasmus Lauge hatszor volt eredményes. A hazai visszavágón már biztosra mentünk, és 32:23-ra intéztük el a Brestet, ahol Manuel Strlek nyolc góllal csak a mezőny második legjobbja tudott lenni, mivel a másik oldalon Mikita Vailupau 12 találatig jutott.
A Breszt harmadik helyen végzett a SEHA Liga csoportunkban, mögöttünk és a Zágráb mögött, így előbb a nyolcaddöntőben a Pekingi Egyetem csapatával csapott össze, és nagy különbséggel, összesítésben 87: 49-es győzelmet aratott, és jutott a negyeddöntőben. Itt az ukrán bajnok Motor Zaporozhye volt az ellenfele, amelyet előbb 30:28-ra, majd 28:33-ra vert meg, így kvalifikálva magát a zadari négyesdöntőre.
Volt mozgolódás a nyáron Bresztben, miután hat távozó helyére négy új játékos került. Elhagyta Fehéroroszországot William Accambray, Branko Kankaras, Darko Djukic, Nemanja Obradovic, Artsiom Kulak és Daniel Andrejew, míg a Meshkovnál folytatja Pawel Paczkowski Veszprémből, Vladimir Vranjes Tatabányáról, Stas Skube a Vardartól és Dmirty Santalov a Chekhovskie Medvediből.
A Telekom Veszprém legutóbb szerdán lépett pályára, amikor a K&H Ligában hazai pályán fogadta a Csurgó együttesét. A találkozót lehengerlően kezdte az „Építők”, ellenfelünket 10 percig nullán tartva. A végeredmény is sima győzelmet mutat, 40:21-re győzött a Veszprém.
Hajrá Veszprém!
Fotó: Vörös Dávid