Magyar bajnok   28
Magyar Kupa-győztes   31
Magyar Szuperkupa-győztes   3
KEK-győztes   2
EHF Bajnokok Ligája-döntős   4
KEK-döntős   2
EHF Bajnokok Ligája Final4 résztvevő   7
SEHA-liga győzelem   5
Klubvilágbajnok   1
ONE Veszprém HC©
Handball Team
2017. Nov. 06. Hétfő, 11:06
K&H Liga

Beharangozó: Balatonfüred - Veszprém

 
Kedden újabb K&H Liga összecsapás vár a Telekom Veszprémre, akik a Balatonfüredi KSE vendégeként lépnek pályára 18:00-kor. A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, 18:00-tól.
 
fured.jpg
 
Az idei szezonban már találkoztunk a fürediekkel, mégpedig egy zárt kapus mérkőzés keretein belül, ahol 37:31-re tudtunk nyerni. Manaskov, Gajic, Nilsson és Ugalde egyaránt 5 alkalommal talált a hálóba. A tavalyi idényben is oda-vissza tudtunk nyerni a Balaton-partiakkal szemben. Először rögtön az első fordulóban játszott egymással a két csapat, és szoros meccsen 28:24-re tudott győzni a Veszprém hazai pályán. Ezen a találkozón Nagy László volt a leggólerősebb a maga 7 találatával. A visszavágón, idegenben, kicsit simább lett az eredmény, bár a 20:31-es végső eredmény nem tükrözte hűen a játék képét. Gasper Marguc itt 9 gólt szerzett.
 
Keddi ellenfelünk jelenleg a 2. helyen tanyázik a hazai pontvadászatban, 2 ponttal megelőzve a Szegedet. A megszerezhető 16 egységből mindet behúzta a Füred, 8 mérkőzésből mind a 8 alkalommal győztek. A csapat legjobb góllövője Stanislav Kasparek 37 góllal, mögötte Hornyák Péter és Szita Zoltán következik 30-30 góllal.
 
29078.jpg
 
A nyáron nagy volt a mozgás a Balatonfürednél. Távozott a klubtól a tavalyi gólkirály, Győri Mátyás, éppen hozzánk. Rajta kívül Vasvári Ádám a Csurgóba, Radivoje Ristanovic a Maccabi LeZionba, Mihail Petrovski a Dabasba, Gábori Máté a Gyöngyösbe, Rózsavölgyi Gergő a Vácba, Sinkovits Benjámin és Nemes Richárd pedig a Budakalászba igazolt. Az érkezők oldalán ott van Daniel Kyvala a Dukla Prahaból, Hornyák Péter a Csurgóból, Arthur Karvatski a Minskből, Petar Topic Vácból, Bősz Dániel Ceglédről, Szita Zoltán a Veszprémtől kölcsönbe és Bóka Bendegúz a Szegedtől.
 
Az „Építők” legutóbb Bajnokok Ligája mérkőzésen lépett pályára, szombaton, az Aalborg Handbold ellen otthon. Annak a meccsnek a végeredménye 30:24 lett, amivel továbbra is tartja veretlen formáját a csapat. A BL találkozó előtt magyar bajnokit játszottak a fiúk, szintén a Veszprém Arénában, és nyertek 32:17-re a Komló ellen.
 
Hajrá Veszprém!
 
29560.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
FŐSZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

KIEMELT PARTNEREINK:
Duna AszfaltVeszprémMBHVemévszerOMWTippMixCupra2RuleGreenfield Development Kft.Limelog Kft.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

One Veszprém HC
One Veszprém HC®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?