Magyar bajnok   28
Magyar Kupa-győztes   31
Magyar Szuperkupa-győztes   3
KEK-győztes   2
EHF Bajnokok Ligája-döntős   4
KEK-döntős   2
EHF Bajnokok Ligája Final4 résztvevő   7
SEHA-liga győzelem   5
Klubvilágbajnok   1
ONE Veszprém HC©
Handball Team
2012. Dec. 14. Péntek, 14:33

Az utolsó hazai meccs következik idén

Szombaton idén utoljára láthatja a  Veszprém Aréna közönsége hazai pályán játszani a csapatot. Az ősszel sok örömet szereztek a szurkolóknak a fiúk, az utolsó meccsnek is egyértelműen ők az esélyesei (a sok sérült ellenére is).
 
A vendég a pécsi együttes lesz, amely eddig négy gőzelmet aratott, kilenc alkalommal pedig vesztesen hagyta el a parkettet. Pillanatnyilag a 8. helyen állnak és nagy esélyük van kiharcolni a bajnokságban a bennmaradást (a Kecskemét tegnapi kizárása után, már csupán egy csapat fog kiesni idény végén). 
 
Szeptemberben érdekes meccset játszottunk a baranyai városban. A 45. percig nagyon jól tartotta magát a hazai csapat, döntetlen volt az állás, onnan azonban 10 gólos különbséget tettek a két csapat közé Laluskáék, így végül magabiztosan győztek (23:33).
 
Az MKB-nál Fazekas Nándor minden bizonnyal visszatér a kapuba, valószínűsíthető Mirsad Terzic játéka is. A junior együttesünk a hétvégén Magdeburgban lép pályára egy nemzetközi tornán, így most nem kapnak lehetőséget a fiatalok az első csapatban. Ugalde, Oneto és Chema ezen a meccsen sem fog szerepelni.
 
A találkozó végén a szokásoknak megfelelően most is lehetőségük lesz a szurkolóknak aláírást gyűjteni a kedvencektől, erre az egyik legalkalmasabb eszköz a jövő évi naptár, amely a szurkolói boltban már megvásárolható. Az összecsapást a Veszprém TV felvételről közvetíti, a hivatalos oldalon pedig a szokásos szöveges közvetítés lesz olvasható. 
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
FŐSZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

KIEMELT PARTNEREINK:
Duna AszfaltVeszprémMBHVemévszerOMWTippMixCupra2RuleGreenfield Development Kft.Limelog Kft.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

One Veszprém HC
One Veszprém HC®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?