Amerikából jöttem…

Különleges vendég szurkolt csapatunknak a Barcelona elleni BL-mérkőzésen. Joseph Williams, a Detroit Handball Club alapítója és elnöke volt klubunk vendége, akivel az amerikai kézilabdasport előtt álló kihívásokról beszélgettünk.  

 

− Honnan ered a kézilabda iránti vonzalmad?

− Mint a legtöbb amerikai, én is az olimpián figyeltem fel a sportágra, még 2012-ben. Nem tudom pontosan megmondani miért, de nagyon megfogott. A neheze igazából csak ez után következett, amikor az olimpia végeztével is dolgozott bennem a vágy, hogy még jobban beleássam magam a kézilabda világába.

− Mi volt a következő lépés?

− Hiába laknak 10 millióan Michiganben, egy kézilabdacsapat sem volt az államban. A legközelebbi csapat Chicagóban volt, ami körülbelül négy órányira található Detroittól. Oda jártam egy ideig, majd egy kiválasztón – ahol én voltam az egyetlen jelentkező – „beverekedtem” magam az U21-es válogatottba is.

− Honnan jött a gondolat, hogy saját klubot alapíts?

− A chicagói évek után Európába jöttem, hogy profi kézilabdázó legyek. Fél évet játszottam Dániában, fantasztikus élmény volt, de rá kellett jönnöm, hogy – bár imádom a kézilabdát – profi játékos nem lesz belőlem. Mindez 2019-ben történt, amikor Dánia és Németország adott otthont a világbajnokságnak, az egész ország kézilabdalázban égett. Arra gondoltam, hogy ha egy Ikast méretű kisváros ki tud állítani egy kézilabdacsapatot, akkor Detroitban is kell, hogy legyen elég ember.

− Detroitban pezsgő sportélet van, ott játszik a Lions (amerikai futball), a Tigers (baseball), a Pistons (kosárlabda) és a Red Wings (jégkorong) is. A fenti csapatok minden bizonnyal nagyon vonzóak a környékbeli fiatalok számára. Honnan tudsz ezek után kézilabda-játékosokat toborozni?

− Ez az egyik legnagyobb kihívás, amivel meg kell birkóznunk. Kicsit visszautalva arra, amit mondtál, van például Detroitban focicsapat, amely harmadosztályú ugyan, mégis rengeteg fanatikus drukker követi őket, és kialakult egyfajta szurkolói kultúra. Ez emlékeztetett a leginkább a Dániában látottakra, volt is már pár együttműködésünk a futballklubbal. Válaszolva a kérdésedre, kapcsolatban állunk több, fiatalokkal foglalkozó civil szervezettel, iskolákkal, ez az elsődleges csapásirány a toborzást illetően.

− Ha már említetted a szurkolókat, mennyire nyitottak az emberek a kézilabdára?

− Kell még kis idő és rengeteg munka, hogy megmutassuk, miről is szól ez a sportág. Szerintem a kézilabda amúgy nagyon „amerikai” sport, dinamikus, látványos, csak még nem vagyunk jók benne. Nem könnyű a dolgunk, de azt látom, hogy például a detroiti emberek nyitottak.

− Létezik egyáltalán kézilabda szövetség az USA-ban?

− Nem létezik. Az Egyesült Államokban nincsenek európai értelemben vett sportszövetségek, az olimpiai bizottság látja el az ehhez hasonló feladatokat, az ő dolguk, hogy a lehető legtöbb sportágban összeálljon egy ütőképes csapat vagy küldöttség az ötkarikás játékokra.

− Akármilyen nagy is az amerikai piac, a tradicionális nagy ligák, az NBA, NFL, NHL és az MLB nagyjából lefedi az egészet, és akkor az egyre népszerűbbé váló MLS-ről még nem is beszéltünk. Hol érvényesülhet a kézilabda? Van olyan piaci rés, amit be tud tölteni?

− Való igaz, pillanatnyilag még a kviddics is előttünk jár! A viccet félretéve, talán a UFC lebeghet példaként a szemünk előtt, ami 20 éve még illegális volt, most meg az egyik legnépszerűbb sportág, az ESPN közvetíti. Minden lehetséges, főleg hogy a baseball és az amerika futball népszerűsége is hanyatlóban van. Mindenképpen létezik az általad említett rés, a kérdés csak az, hogy mekkora, és hogy miként tudjuk majd kiaknázni ezt a lehetőséget. Fel kell mérnünk, hogy ki lehet a potenciális célközönsége a kézilabdának, de egyelőre még a potenciális játékosok felkutatásánál tartunk. 

− Tudtok esetleg más csapatsportokból ilyen-olyan okokból kieső játékosokat bevonzani? Járható lehet ez az út a kézilabda számára?

− Igen, voltak ilyen törekvések már korábban is, de szerintem nem megfelelő módon. Ahhoz, hogy valaki az NFL-ben vagy az NBA-ben érvényesüljön, abszolút világklasszisnak kell lenned, de még az erről a szintről már épp lemaradók között is elképesztő sportolókat lehet találni. Megfelelő stratégiával és megfelelő forrásokkal mindenképpen be lehet vonzani ezeket az embereket. Ez is nagy különbség az Egyesült Államok és Európa között, hogy nálunk nincs olyan fejlett kultúrája az amatőr sportnak: vagy profi leszel, vagy felhagysz a játékkal.

− Ha már szóba hoztad a forrásokat. A szponzorok számára hogyan tudod vonzóvá tenni a kézilabdát?

− A mi koncepciónk fontos része, hogy Detroit városát és az itteni embereket képviseljük. A szponzorok felkutatásánál is ez az elsődleges szempont, a helyi vállalkozók a potenciális támogatóink pillanatnyilag. Ezt a szempontot sok klub szem elől téveszti: a kézilabdát önmagában egyelőre nem lehet eladni, de Detroitot annál inkább. 

− Létezik klasszikus értelemben vett kézilabda-bajnokság az Egyesült Államokban?

− Nincs sajnos, különböző tornák vannak, általában egy hétvége alatt lebonyolítva, időben és térben szétdobva: például van egy októberben, Miamiban, aztán egy másik januárban, San Franciscóban, és így tovább. Ez a másik probléma. Ha az ország két legjobb csapata szombat reggel nyolc órakor játszik egy középiskola tornatermében, az nehezen eladható bárkinek is, még ha a játék színvonala magas is.