„A kézilabda a nagyfiúk sportja”

− Nagyon energikus, mozgékony gyerek voltam, sokszor hiába vártak haza a szüleim, én az utcán kalandoztam a barátaimmal, elfeledkeztem az időről, és gyakran ki is kaptam emiatt – idézte fel gyermekkorát csapatunk erőnléti edzője, Marija Lojanica.

Marra – ahogy barátai szólítják – hamar rátalált a sportra, igaz, nem a kézilabdával ismerkedett meg elsőként.  

− Először az atlétikába kóstoltam bele, magasugrással próbálkoztam, később váltottam kézilabdára. Eleinte kapus voltam, aztán irányítóként játszottam a szülővárosom, Kraljevo csapatában. Mindeközben egyidőben készültem az orvosi és a sporttudományi egyetemre is, mivel sokáig nem tudtam választani a kettő közül, de végül – a szüleim meglepetésére – az utóbbi mellett döntöttem.

Az idő persze Mariját igazolta, hamar a világ sportelitjének sűrűjében találta magát.

− Dolgoztam Ana Ivanoviccsal (egykori WTA-világranglista vezető szerb teniszező − a szerk.), a szerb női teniszválogatottal, kézilabdázókkal, röplabdázókkal és futballistákkal is – árulta el Marra. – Soha nem akartam edző lenni, gyerekekkel foglalkoztam ugyan, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én világom.

Marra szerint nincs még egy sportág, amely annyira megterhelő lenne a játékosok számára, mint a kézilabda.

− A kézilabda a nagyfiúk sportja. Az amerikai focit és a rögbit leszámítva talán a legagresszívabb sportág, csupa rohanás, ugrás, ütközés, irányváltás. Össze se lehet hasonlítani a röplabdával vagy akár a focival. Itt 120 kilós emberek gázolnak át egymáson, ezért is a világ egyik legmegterhelőbb sportja – vélekedett erőnléti edzőnk.

Marija különleges, kívülről akár nehéznek is tűnő helyzetben van: ő a szakmai stáb egyetlen női tagja.

− Soha nem éreztem, vagy éreztették velem, hogy én lennék az egyetlen nő a csapat körül. Soha nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget. Idegenbeli túrák során néha előfordul, hogy automatikusan menedzsernek vagy ügyintézőnek néznek, nem feltételezik, hogy a szakmai stáb tagja lehetek – árulta el Marra. – A játékosok nem foglalkoznak ezzel, teszik a dolgukat a pályán és a konditeremben is. Ha adott a szakmai tudás, a tekintély és a jó hozzáállás, akkor nem számít, hogy férfi vagy-e vagy nő.

Előfordulnak persze máshol is női stábtagok, de a legritkább esetben erőnléti edzőként, a fent említett „nagyfiúk” erőnlétéért felelős pozícióban.

− Sokan azt hihetik, hogy talán kevésbé vagyok kemény, mint férfi kollégáim, de nem ez a helyzet. Igyekszem a maximumot kihozni a srácokból, feszegetni a határaikat – persze csak az ésszerűség határain belül. A kemény munkában hiszek, de majdnem ugyanolyan fontos a jó hangulat is, hogy örömmel jöjjenek edzeni, ne pusztán teherként éljék meg a közös munkát. Nálam lehet beszélgetni, lehet viccelődni, amíg mindenki tisztességesen elvégzi a rá kiszabott feladatokat. Ezt a srácok is megértették, kifejezetten jó a társaság, és ez jelentősen megkönnyíti az én dolgomat is.